1996-ban született Tatabányán. Legelőször 2006-ban varázsolta el a színház szülővárosában, amikor Novák Eszter mint gyerekszereplőt beválogatta A szecsuáni jólélek című előadásába. 10 évesen olyan neves színészekkel játszhatott együtt, mint Margitai Ági és Tóth Ildikó. 2009-ben a Harsányi Sulyom László rendezte Oliver! című musicalben már kiemelt gyermekszereplőként léphetett színpadra. Az előadás próbái alatt ismerkedett meg Rusznák András színésszel, ő tanácsolta neki, hogy jelentkezzen Debrecenbe, az Ady Endre Gimnázium drámatagozatára. 2014-ben a Csokonai Nemzeti Színház Légy jó mindhalálig című musicaljében kapott szerepet. A Hibátlanok című előadás - melyet gimnazista... több »1996-ban született Tatabányán. Legelőször 2006-ban varázsolta el a színház szülővárosában, amikor Novák Eszter mint gyerekszereplőt beválogatta A szecsuáni jólélek című előadásába. 10 évesen olyan neves színészekkel játszhatott együtt, mint Margitai Ági és Tóth Ildikó. 2009-ben a Harsányi Sulyom László rendezte Oliver! című musicalben már kiemelt gyermekszereplőként léphetett színpadra. Az előadás próbái alatt ismerkedett meg Rusznák András színésszel, ő tanácsolta neki, hogy jelentkezzen Debrecenbe, az Ady Endre Gimnázium drámatagozatára. 2014-ben a Csokonai Nemzeti Színház Légy jó mindhalálig című musicaljében kapott szerepet. A Hibátlanok című előadás - melyet gimnazista társaival készített - az Országos Diákszínjátszó Versenyen aratott sikere után 2015-ben a Csokonai Nemzeti Színház DESZKA fesztiváljára is meghívták. Ugyanebben az évben három diáktársával Slawomir Mrozek: Nyílt tengeren című művét állították színpadra. Az előadás az Országos Diákszínjátszó Találkozón arany minősítést kapott, Jászay Tamás kritikus pedig meghívta a Thealter U21 fesztiválra, Szegedre. 2016-ban felvételt nyert a Színház és Filmművészeti Egyetem, Pelsőczy Réka és Rába Roland által indított prózai színész szakára. Jelenleg az egyetem 3. évfolyamának hallgatója, színpadon pedig a Katona József Színházban látható Ascher Tamás az Ügy című darabjában.
A Guerilla forgatása kapcsán így nyilatkozik: „Nem volt túl sok filmes tapasztalatom, volt egy filmes kurzusunk az Egyetemen, amit nagyon szerettem és játszhattam pár vizsgafilmben, de ennyi. Így szinte teljesen új volt minden, amit csinálnom kellett, egyszerre volt bennem félelem és izgatottság. Gyurival jó kapcsolat alakult ki köztünk, türelmes volt és könnyű volt vele megbeszélni a dolgokat. A felvételek előtt már csak pár mondatot mondott, éreztem, hogy bízik bennem és ezzel az érzéssel nagyon jó és felszabadító volt játszani. A forgatáson családias stáb volt és pár váratlan akadály ellenére jó hangulatban telt el, míg felvettük a filmet. Izgalmas volt együtt játszani új partnerekkel, látni/megélni, hogyan történik egy filmforgatás. Sokat tanultam belőle és meghatározó élménynek tartom.” (hp)
Oszd meg az életrajzot!