Színész karrierje előtt modellként dolgozott, majd 2006-ban kapott szerepet a Csuklónyiszálókban, illetve ugyanebben az évben az Átok 2. című horrorfilmben, ezeken kívül pedig kisebb mellékszereben volt látható.
2007-ben megkapta első főszerepét a Paramount stúdió által készített Disturbia című filmben. Ez az alkotás hozta meg neki a várva várt elismerést. 2009-ben szerepet kapott, a Pomponsrácok című vígjátékban, amelyben egy pompon csapat magabiztos, sikerre vágyó csapatkapitányát alakítja. Ez a film sajnos nem... Több
Színész karrierje előtt modellként dolgozott, majd 2006-ban kapott szerepet a Csuklónyiszálókban, illetve ugyanebben az évben az Átok 2. című horrorfilmben, ezeken kívül pedig kisebb mellékszereben volt látható.
2007-ben megkapta első főszerepét a Paramount stúdió által készített Disturbia című filmben. Ez az alkotás hozta meg neki a várva várt elismerést. 2009-ben szerepet kapott, a Pomponsrácok című vígjátékban, amelyben egy pompon csapat magabiztos, sikerre vágyó csapatkapitányát alakítja. Ez a film sajnos nem kapott túl sok elismerést, és bevételével a gyártási költségeket sem térítette meg.
Azonban ebben az évben az éremnek másik oldala is volt, mivel Hacsi, a leghűségesebb barát című filmben Richard Gere lányát alakíthatta. 2010-től napjainkig főképp sorozatokban kamatoztatja tehetségét.
(Orosz István)