ArpiHajdu és Réci   2017.04.16 19:04

Egy éjszaka Modestóban

A film, amelynek az is lehetne a címe akár, hogy "Egy éjszaka Modestóban", vagy valami hasonló, hiszen közel 110 percen keresztül nézhetjük, ahogy pár kisvárosi fiatal a '60-as években hogyan tölti utolsó szabad éjszakáját, mielőtt belevágna élete nagy kalandjába, amelyet főiskolának hívunk. Ugyanakkor az American Graffitit is találó cím, hiszen az egész film olyan, mintha a sok kis történet egy nagy képpé (vagy: graffitivé) állna össze. Ebből kifolyólag ne egy bonyolult, kesze-kusza történetvezetést várjunk Lucas művétől, mert az nincs igazán benne. Helyette apró történetdarabokat kapunk, megspékelve nagyon különleges karakterekkel, vagány rock 'n' roll muzsikával és érdekes eszmecserékkel/dialógusokkal (ami külön kiemelendő, hogy szinte a legtöbb fontos párbeszéd úgy zajlik, hogy a fiatalok a kocsikból egyszerűen csak átszólnak egymásnak, miközben ide-oda furikáznak a városban).

Ennek a filmnek sokkal inkább a hangulata erős, ahogy visszarepít a '60-as évekbe, egyfajta hommage-ként tekinthető Lucas fiatalságának irányába. S hogy mennyire hatásos volt ez a film? Talán nem véletlen, hogy az egész film alatt az volt az érzésem, mintha a Tökéletlen időket vagy a Shop-stopot látnám, csak a "cselekmény" van máshol térben és időben. Ettől függetlenül szerintem mai szemmel is meg lehet nézni (sőt, én az Amerikai graffitit jobban élveztem, mint Linklater moziját), a '60-as éveket idéző zenék és autók varázsa ma is megvan valamennyire. S akkor még nem beszéltem a rendezőként híressé váló Ron Howard, a Cápa egyik főszereplőjéről, Richard Dreyfussról és kedvenc Han Solónkról, Harrison Fordról.

Egy éjszaka Modestóban

Ők mind-mind nagyon fiatalok voltak, még a hírnév előtt, akárcsak Lucas, aki ezután tudta megalapozni a Star Wars sikerét. Az American Graffiti tehát egy igazi életérzés-mozi, amely megörökíti a '60-as évek amerikai fiataljainak kesze-kusza éltét, csetléseit-botlásait a párkapcsolataikban és persze a száguldás és a "hátsó ülés kalandok" hangulatát.

77 American Graffiti  (1973)

dráma | vígjáték

Egy amerikai kisváros a hatvanas években. Két jó barát elhatározza, hogy mielõtt másnap reggel elutaznak a fõiskolára, még egyszer utoljára õk lesznek az éjszaka császárai.