Tulajdonképpen az első rész és e között csak a főszereplő az összekötő, minden más totál más, a történet hangulata, a szereplők, a zene stílusa. Egy pillanatra azért feltűnik Shahrukh Khan is, csak úgy emlékeztetőül. Ezen a filmen nem nagyon tudtam nevetni, alig-alig vidám, inkább valahogy drámai volt a hangvétele, eleve a témaválasztás nem túl vicces: korrupt politikusok versengenek a szavazókért Mumbai nyomornegyedében, Dharaviban, ahova a turisták is csak azért vetődnek el, hogy megnézzék honnan jött a Gettómilliomos hőse, a szegénységre, koszra stb. kíváncsi afféle katasztrófa turisták.
Ebbe a környezetbe csöppen az első részben megismert galamblelkű szellemünk, akit egyszerűen kitettek a túlvilágról, mivel nem volt elég félelmetes szellemnek, és visszapaterolták a földre, hogy most aztán tényleg ijesszen meg valakit. Mit ad isten, megint kisbarátra lel, ezúttal egy élelmes utcagyerekkel haverkodik össze, akinek jól felvágták a nyelvét, és helyén van az esze, afféle túlélő típus. Aztán az események sodrában egyszer csak megszületik a nagy ötlet: szellemet a politikába! Jobb képviselőjelöltnek ígérkezik, mint az élők, nem lehet megölni, nincs értelme megvesztegetni, és még arra is rá tudja venni a lakosságot, hogy aki csak teheti elmenjen szavazni, szimplán azzal, hogy a hívei nem állnak szóba azokkal, vagy nem szolgálják ki azokat, akiknek nincs szavazó kártyájuk. (Amivel valójában az indiai mozinézőket próbálják kicsit jobb belátásra bírni, hogy vegyék komolyabban a közeledő választásokat, és éljenek a szavazati jogukkal.) A történet folytatása már spoiler lenne...
ezért csak annyit, hogy én nem tartom annyira családi filmnek, mint az első részt, inkább politikainak, hiszen ezen a vonalon van mondanivalója... akár a mi részünkre is. Ez a rész közel sem gyerekfilm, bár a szellem mellett a másik főhős ismét egy gyerek, de ezúttal nagyon komoly témákat vet fel a történet, és a vége felé átmegy színtiszta propagandába (bár ezt nagyon kedvesen és aranyosan teszi) és mindenkit szavazásra buzdít. Nem tudom, hogy mi igaz abból, amit Boothnath Svéd- és Finnországról mondott, de én se voltam az utóbbi időben szavazni, mert leginkább Miki egérre adnám a voksomat, ha lenne ilyen opció.
Amitabh Bachchan mellett egyértelműen Parth Bhaleraonak áll a zászló, a kiskölyök elképesztő. Mintha mindig is kamerák elé termett volna, természetes, szemtelen, üdítően friss és ártatlanul csibészes (vagy csibészesen ártatlan?). A Gettómilliomos gyerekszereplői után itt az utánpótlás, remélem vele nem az történik, mint az előbb említettekkel (ugyanúgy a gettóban élnek, ugyanolyan nyomorban). pedig nagyon komolyra vette a figurát, szerintem kezd olyan szerepek után kutatni, ahol megmutathatja a sötétebbik énjét is. Itt nagyon az lett, a végén már rettenetesen utáltam. Shahrukh Khanra számítottam, mert megemlíti a stáblista, de ahogyan beleszőtték a történetbe, az nagyon frappánsra sikerült, viszont meglepett Anurag Kashyap (úgy látszik rájöttek, hogy van színészi vénája is, a Trishna után ez a második filmje, amiben önmagát alakítja, mégis színészkednie kell, és még később a Happy New Year-ban előadott jelenetéért jár neki egy nagy piros pont), és szám tátva maradt Ranbir Kapoortól. Tudtam, hogy társadalmilag elkötelezett, de ahogyan ezt viccesen előadta, az maga volt a csúcs! Aki vígjátékot akar nézni, ne ezt vegye elő, de ha komolyan el akar gondolkodni olyan igazságokon, amelyek egyetemesek, akkor rajta!
