Ad Astra - Út a csillagokba (2019)

Tipikusan az a film amit úgy próbálnak eladni, hogy az előzetesbe és kedvcsináló videókba beteszik az összes említésre méltó történést, majd mikor megnézi az ember már a felénél bealszik. Egy magát művészfilmnek beállîtó unalmas katyvasz, Brad Pitt pedig hozza a formáját, fapofával végigtolja az egészet. A végén még De Palma filmjéből is lop, gondoljunk csak a kábeles jelenetre...az év csalódása!

Tipikus egyszernézős űrutazásos film mint pl a Gravitáció. Brad Pitt miatt tudták csak főleg eladni a filmet. Tény hogy a látványvilág és a technikai megoldások szemkápráztatóak de az alaptörténet eléggé bukdácsolós. A történetvezetés pedig szörnyen monoton sajnos.

Ez most már alap probléma manapság, hogy ha a kritikusok többsége imádja, akkor mi, halandó nézők lehúzzuk. Én igyekszem mindkét oldalt megérteni, viszont utóbbiak csalódottsága megint az előzetes elferdítése miatt történhetett. Ahogy a magyar plakátoknak és a címnek is tükröznie kell a film jellemzőit, úgy az előzetes is megtehetné ugyanezt. Így viszont nem feltétlenül a célközönség ült be a premier napokon a terembe... Köztük én is így jártam. Munka után néztem meg, és értettem a film mondanivalóját, teljesen átjöttek az értékelni valói, mégis teljesen másra számítottam. (Mondjuk azt, hogy csalódtam?) A nyitánya óriási látványt nyújt, és ez a fajta minőség kitart a film első feléig. Majd ,... több»

Brad Pitt meditatív űrutazása a galaxis széléig kísér bennünket, hogy aztán ráébredjünk, valójában sosem hagytuk el a Földet. A film rendezője, James Gray nem alaptalanul nevezte meg az Apokalipszis most és a 2001: Űrodüsszeia című filmtörténeti klasszikusokat mint fő inspirációit új filmjéhez. Az említett két film hatása ugyanis erősen érződik az elkészült alkotáson. Noha nem ér fel hozzájuk mélységében vagy ambícióban. Az Ad Astra minimalizmusával keveset markol, de azt biztos kézzel teszi. A mai mozik kínálatában pedig igazi felüdülés volt egy valódi, nagybetűs sci-fit látni a nagyvásznon. A történet monumentalitása ellenére végig kifejezetten személyes marad. A középpontban Roy McBride... több»

Mivel az énem egy elég nagy hányada fura módon szívesen húz a magány felé, így a kezdetektől el tudtam süllyedni a filmben. Egyszerre volt Solaris (regény), Moon és Interstellar érzésem. A film felénél előre kellett dőlnöm, és minden idegszálammal figyelni, annyira behúzott. Konkrétan azt kívántam, hogy NE csesszék el, mert eddig nagyon jó. A második fele... Ha már Neptunusz, volt egy film, a Halálhajó, az egy sarokkő, ami a Neptunuszt piedesztálra emeli. Az a film ad, ez a film elvesz. *** Spoiler Alert! *** Sci-Fi vonalon ez a film megbukott, magány vonalon kiüresedett. Ne akarja senki beadni nekem ilyen távolságok és látvány mellett, hogy mindenki a semmiért jutott el odáig! Ne legyen már... több»