Ad Astra - Út a csillagokba

Szeretem az Ad Astra-jellegű scifiket. Visszafogott, érzéki, mégis érdekes gondolatokat feszít, és világa pont annyira tág, amennyire azt a története igényli. A rendező pontosan tudta, meddig ér a filmje, és remekül használja a minimalista képi világot a karakterek belső konfliktusainak kifejtésére. Azt, hogy Brad Pitt karaktere milyen ember, nem egy meetingen ismerjük meg, vagy egy beszélgetésben halljuk, hanem az első jelenetben látjuk. A cselekmény szerint apját keresi, aki rég eltűnt egy idegen civilizációt keresve, és nem ad életjelet magáról. Főszereplőnk feladata, hogy megpróbálja elérni, de csakúgy, mint minden jó sci-fiben, itt is nyilván többről van szó. A vallás központi eleme a filmnek, még akkor is, ha nagyon kimondva sincs. Hősünk utazása majdnem párhuzamba vonható egy deista isten keresésével, aki elengedte az emberiséget, és új célt keresett magának. A filmben van egy-két meglepően furcsa jelenet, például amikor egy teljes legénység véletlenül balesetet szenved, de még ezekben is megtartja a hangulatát a mozi. A színészi játék kiváló, csakúgy, mint a zene és az operatőri munka. A tempó azonban biztos nem lesz közkedvelt, olykor nagyon belassul a sztori. Nem mindenkinek való, az biztos.

A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!

Spoileresen kell írnom a filmről, hogy rendesen szidhassam. Kezdem a pozitívumokkal: audiovizuálisan elképesztő, gyönyörűen néz ki, a hangeffektek nagyon jók. Az első 5 perc alapján sokkal jobbat vártam. Utána sajnos elkezdődött a sztori. Na most erre ráaggatni, hogy science fiction, az óriási butaság, mert a science részből alig állja meg valami a helyét. Csak pár példa: a Holdon a gravitáció teljesen azonos a Földével, az emberek ugyanúgy mászkálnak fel-alá, mint én a közértben. Brad Pittnek sikerül felmásznia alulról, egy rakéta hajtóművétől a legénységig anélkül, hogy bármi baja esne. És akkor még nem beszéltem az űrállomáson elszabadult, megvadult kísérleti majmokról és űrkalózokról. Miközben a film próbál egy komoly történetet elmesélni, a forgatókönyv tele van ilyesféle felesleges hülyeséggel, amik a főszálhoz semmit nem tettek hozzá, cserébe egyre jobban felcsesztek, ahogy haladtunk előre. Emiatt a kettősség miatt műfajilag is nehéz besorolni. Olyan, mintha egy Terrence Malick drámát nézne az ember a sok lamentálós-elmélkedős narrációval. Ugyanakkor időröl-időre beletesznek 1-1 akciójelenetet is, amit a történet önmagában nem indokolna. Ez a film sajnos ékes példája annak, hogy a jó film alapja a jó forgatókönyv, itt ez nagyon hiányzott. Remélem, James Gray a sci-fi vonal erőltetése helyett a jövőben inkább a korábbi munkásságához hasonló filmekre fókuszál.

A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!

A sci-fit nehéz a drámával vegyíteni, és az Ad Astra jó példa rá, hogy miért. Az alapsztorival alapvetően nincsenek gondok, bár van benne néhány nagyon elhasznált sablon, pl. munkamániás, magányosfarkas főhős, akinek széthullóban van a családja/tön... Teljes kritika

Brad Pitt sem akart kimaradni az űrutazásos filmek sorából. Nem a legjobb a történet, pedig elsőre sokat várt tőle az ember. Liv Tylernek nem jutott valami sok játékperc.

Brad Pitt alakítása kétségkívül az Ad Astra legerősebb ütőkártyája: egyszerre mély, érzékeny és szuggesztív, ami sajnos magáról a filmről nem igazán mondható el. Bár a látványvilág kétségkívül megér egy misét, de folyamatosan azt éreztem, hogy a rend... Többező csak pózol, és találomra helyezi különböző vizuálisan megnyerő díszletek közé a főszereplőjét. Számtalan helyen éreztem ilyet, a marsi jelenetben, amikor Pitt áll a folyosón, amin végigmegy a vörös fény (csak azt nem tudni, minek, jól mutat, de semmi több), vagy amikor a csatornán keresztül beúszik a rakéta alá (itt is az volt az érzésem, hogy a rendező szeretett volna víz alatti szkafanderes jelentet, és bár a sztoriba nem fért bele logikusan, de ez nem igazán zavarta). Persze nem állítom, hogy rossz film lenne az Ad Astra, de a művészieskedő vizualitása mellé sokkal több tartalom is elfért volna.