Ad Astra - Út a csillagokba

Kevés lehangolóbb és fantáziátlanabb filmet láttam ekkora sztárokkal és ilyen nagy költségvetéssel leforgatva. Új tendencia Hollywoodban, hogy százmilliós kerettel elkészített filmek mögé gyenge sztorikat tesznek, mintha az ötlettelenség járvány lenne az amerikaiaknál. Vagyis pénz van dögivel, és a technikai support maximumra járatva, miközben nincs egy tisztességes történetük, valamirevaló forgatókönyvíróval. Mint az Ad Astrában is, ahol a folyton mélabús Brad Pitt keresi a régen eltűnt apját a világűrben egy nagyon gagyin kitalált magyarázat-meglepetéssel. Pocsék sztori. Két csillag adható rá, az is csak azért, mert az öreg Pitt olyan borjú szemekkel bámul, hogy megesik rajta a szívünk. A Hold-rodeó az űrbanditákkal az egyetlen akciódús jelenet, a többin be lehet aludni. A zárás is gyenge, mert nem túl hihető, hogy az apja hol volt és hogyan élt vagy 40 évet odafent, amit be akarnak adni nekünk. A legvégső értékelés három csillag, a műfaj előtti tisztelgésből, mert alig készül sci-fi manapság.

A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!

Spoileresen kell írnom a filmről, hogy rendesen szidhassam. Kezdem a pozitívumokkal: audiovizuálisan elképesztő, gyönyörűen néz ki, a hangeffektek nagyon jók. Az első 5 perc alapján sokkal jobbat vártam. Utána sajnos elkezdődött a sztori. Na most erre ráaggatni, hogy science fiction, az óriási butaság, mert a science részből alig állja meg valami a helyét. Csak pár példa: a Holdon a gravitáció teljesen azonos a Földével, az emberek ugyanúgy mászkálnak fel-alá, mint én a közértben. Brad Pittnek sikerül felmásznia alulról, egy rakéta hajtóművétől a legénységig anélkül, hogy bármi baja esne. És akkor még nem beszéltem az űrállomáson elszabadult, megvadult kísérleti majmokról és űrkalózokról. Miközben a film próbál egy komoly történetet elmesélni, a forgatókönyv tele van ilyesféle felesleges hülyeséggel, amik a főszálhoz semmit nem tettek hozzá, cserébe egyre jobban felcsesztek, ahogy haladtunk előre. Emiatt a kettősség miatt műfajilag is nehéz besorolni. Olyan, mintha egy Terrence Malick drámát nézne az ember a sok lamentálós-elmélkedős narrációval. Ugyanakkor időröl-időre beletesznek 1-1 akciójelenetet is, amit a történet önmagában nem indokolna. Ez a film sajnos ékes példája annak, hogy a jó film alapja a jó forgatókönyv, itt ez nagyon hiányzott. Remélem, James Gray a sci-fi vonal erőltetése helyett a jövőben inkább a korábbi munkásságához hasonló filmekre fókuszál.

A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!

A sci-fit nehéz a drámával vegyíteni, és az Ad Astra jó példa rá, hogy miért. Az alapsztorival alapvetően nincsenek gondok, bár van benne néhány nagyon elhasznált sablon, pl. munkamániás, magányosfarkas főhős, akinek széthullóban van a családja/tön... Teljes kritika

Brad Pitt sem akart kimaradni az űrutazásos filmek sorából. Nem a legjobb a történet, pedig elsőre sokat várt tőle az ember. Liv Tylernek nem jutott valami sok játékperc.

Brad Pitt alakítása kétségkívül az Ad Astra legerősebb ütőkártyája: egyszerre mély, érzékeny és szuggesztív, ami sajnos magáról a filmről nem igazán mondható el. Bár a látványvilág kétségkívül megér egy misét, de folyamatosan azt éreztem, hogy a rend... Többező csak pózol, és találomra helyezi különböző vizuálisan megnyerő díszletek közé a főszereplőjét. Számtalan helyen éreztem ilyet, a marsi jelenetben, amikor Pitt áll a folyosón, amin végigmegy a vörös fény (csak azt nem tudni, minek, jól mutat, de semmi több), vagy amikor a csatornán keresztül beúszik a rakéta alá (itt is az volt az érzésem, hogy a rendező szeretett volna víz alatti szkafanderes jelentet, és bár a sztoriba nem fért bele logikusan, de ez nem igazán zavarta). Persze nem állítom, hogy rossz film lenne az Ad Astra, de a művészieskedő vizualitása mellé sokkal több tartalom is elfért volna. 

Brad Pitt meditatív űrutazása a galaxis széléig kísér bennünket, hogy aztán ráébredjünk, valójában sosem hagytuk el a Földet. A film rendezője, James Gray nem alaptalanul nevezte meg az Apokalipszis most és a 2001: Űrodüsszeia című filmtörténeti kla... Teljes kritika

Szeretem az Ad Astra-jellegű scifiket. Visszafogott, érzéki, mégis érdekes gondolatokat feszít, és világa pont annyira tág, amennyire azt a története igényli. A rendező pontosan tudta, meddig ér a filmje, és remekül használja a minimalista képi világot a karakterek belső konfliktusainak kifejtésére. Azt, hogy Brad Pitt karaktere milyen ember, nem egy meetingen ismerjük meg, vagy egy beszélgetésben halljuk, hanem az első jelenetben látjuk. A cselekmény szerint apját keresi, aki rég eltűnt egy idegen civilizációt keresve, és nem ad életjelet magáról. Főszereplőnk feladata, hogy megpróbálja elérni, de csakúgy, mint minden jó sci-fiben, itt is nyilván többről van szó. A vallás központi eleme a filmnek, még akkor is, ha nagyon kimondva sincs. Hősünk utazása majdnem párhuzamba vonható egy deista isten keresésével, aki elengedte az emberiséget, és új célt keresett magának. A filmben van egy-két meglepően furcsa jelenet, például amikor egy teljes legénység véletlenül balesetet szenved, de még ezekben is megtartja a hangulatát a mozi. A színészi játék kiváló, csakúgy, mint a zene és az operatőri munka. A tempó azonban biztos nem lesz közkedvelt, olykor nagyon belassul a sztori. Nem mindenkinek való, az biztos.

Egy vontatott és sokszor unalmas űreposz a távoli jövőben, mikor már Hold és Mars bázis is létezik. A holdjárós fogócska egész látványos és ott van társadalomkritika amit én mindig díjazok. Onnantól kezdve viszont fokozatosan ül le az egész, Brad Pit... Többt pedig sosem lesz jó színész. Egy Tom Cruise milliószor több érzelmet ki tudott volna hozni a szerepből, hálisten nemsokára neki is kijön egy űrfilmje. Gyenge közepes, amin Tommy Lee sem tudott segíteni...

A 2019-es év legjobb, vagy második legjobb filmje Nálam. A világ, amit ábrázol kegyetlenül reális. Életszerűek a karakterek, a karakterek motivációi, a párbeszédek. Tele van meghökkentő, tényleg izgalmas jelenetekkel. A Holdon játszódó rész külön tetszett: a némaság, ahogy sokszor zajlik a film, hidegrázós számomra. Illetve a teljes végkifejlet, a katarzis, egyszerűen zseniális. Értem, hogy sokan nem erre a filmre számítottak – Én sem –, végül egy látvány sci-fi helyett kaptunk egy mély, apa-fiú űrdrámát nagyon lassú történetvezetéssel. De szerintem így volt ez rendjén. Olyan film, ami rettenetesen sokat ad, de sok jó filmmel egyetemben ezt sem fogom évente újranézni.

Nem gondoltam volna, hogy ezt mondom, de nem bántam meg, hogy nem mentem el rá moziba (pedig erősen szemeztem vele). Iszonyat vontatott film, ami próbált nagyon művészi és mély lenni, de nekem inkább tűnt erőltetettnek és unalmasnak. Ezenkívül jóform... Többán mindent az ember szájába rág. Kár érte, kellemes sci-fi lehetett volna ha sikerül megütnie például egy Szárnyas fejvadász, A hold, vagy 2001 űrodüsszeia szintet, de minden igyekezete ellenére sem jött össze.

Nem láttam még ennyire bensőséges filmet a férfi hős archetípusról, mint ez a film. Sajnos szerintem nagyon sokan elsiklanak a film legnagyobb mondanivalója felett: a férfi hős mindig magányos, mivel lételeme a harc (ez a természet rendje, ezért jött létre), ezért nem enged senkit közel magához. Mert a természet harcosnak, védőnek, kutatónak teremtette. Így viszont a saját bensőjét marcangoló kínokat sincs kivel megosztani. Ez a FÉRFI ősidők óta fennálló sablonja, sorsa és átka. Teljesen érthetővé teszi a belső monológok sora, ahogy haladunk a film történetében. A természet rendje szintén az, hogy a NŐ mindig az érzelem felől közelít, míg a FÉRFI mindig a cselekvés (tettek) felől. És amikor a tökéletes harcos már nem a családjáért küzd, hanem azért, mert mint egy robot, erre van beprogramozva, kényszerpályán halad, értelem nélkül. A főszereplő legnagyobb filmbeli sikere (amellett hogy megmenti a világunkat) a felismerés: KELL, hogy társat leljen, kell, hogy kötődjön valakihez, különben menthetetlenül elveszik a saját életének értelme. Az, hogy a HARCOS sorsát még egy drámai apa-fiú kapcsolaton át is bemutatja, már csak hab a tortán. És ebben a külön történetben még többször szintet lép a mondanivaló azzal, hogy mind az apa, mind a fiú FÉRFI, harcos típusok, különböző célokkal, természetesen konfliktusokkal.

A teljes latin mondás így szól: Per Aspera Ad Astra, vagyis "Göröngyös úton a csillagokba". Az igazán nagy cselekedetek véghezviteléhez csak komoly nehézségek árán juthatunk el. Találó cím, pont annyira szimbólumszerű, mint a film maga. James Gray, ... Teljes kritika

Tipikus egyszernézős űrutazásos film mint pl a Gravitáció. Brad Pitt miatt tudták csak főleg eladni a filmet. Tény hogy a látványvilág és a technikai megoldások szemkápráztatóak de az alaptörténet eléggé bukdácsolós. A történetvezetés pedig szörnyen monoton sajnos.

Sajnos ismét bebizonyosodott, hogy az ismert arcok nem tudnak újat mutatni, a történet gyerekes, idegesítő, ez egy családi dráma maximum, nem sci-fi. Ez egy vicc. Nem is tudom, miért így forgatták ezt le, semmi köze se az űrhöz, se a fantasztikumhoz. Megőrült a fater, ezért átutazunk a naprendszeren.... Nulla, még egyszer nulla pontot adok a tízből, ja, nemcsak én, az is, akivel a filmet láttam.