Brad Pitt alakítása kétségkívül az Ad Astra legerősebb ütőkártyája: egyszerre mély, érzékeny és szuggesztív, ami sajnos magáról a filmről nem igazán mondható el. Bár a látványvilág kétségkívül megér egy misét, de folyamatosan azt éreztem, hogy a rendező csak pózol, és találomra helyezi különböző vizuálisan megnyerő díszletek közé a főszereplőjét. Számtalan helyen éreztem ilyet, a marsi jelenetben, amikor Pitt áll a folyosón, amin végigmegy a vörös fény (csak azt nem tudni, minek, jól mutat, de semmi több), vagy amikor a csatornán keresztül beúszik a rakéta alá (itt is az volt az érzésem, hogy a rendező szeretett volna víz alatti szkafanderes jelentet, és bár a sztoriba nem fért bele logikusan, de ez nem igazán zavarta). Persze nem állítom, hogy rossz film lenne az Ad Astra, de a művészieskedő vizualitása mellé sokkal több tartalom is elfért volna.
Brad Pitt alakítása kétségkívül az Ad Astra legerősebb ütőkártyája: egyszerre mély, érzékeny és szuggesztív, ami sajnos magáról a filmről nem igazán mondható el. Bár a látványvilág kétségkívül megér egy misét, de folyamatosan azt éreztem, hogy a rendező csak pózol, és találomra helyezi különböző vizuálisan megnyerő díszletek közé a főszereplőjét. Számtalan helyen éreztem ilyet, a marsi jelenetben, amikor Pitt áll a folyosón, amin végigmegy a vörös fény (csak azt nem tudni, minek, jól mutat, de semmi több), vagy amikor a csatornán keresztül beúszik a rakéta alá (itt is az volt az érzésem, hogy a rendező szeretett volna víz alatti szkafanderes jelentet, és bár a sztoriba nem fért bele logikusan, de ez nem igazán zavarta). Persze nem állítom, hogy rossz film lenne az Ad Astra, de a művészieskedő vizualitása mellé sokkal több tartalom is elfért volna.