:::A HOZZÁSZÓLÁS CSELEKMÉNYLEÍRÁST TARTALMAZHAT:::
A sci-fit nehéz a drámával vegyíteni, és az Ad Astra jó példa rá, hogy miért.
Az alapsztorival alapvetően nincsenek gondok, bár van benne néhány nagyon elhasznált sablon, pl. munkamániás, magányosfarkas főhős, akinek széthullóban van a családja/tönkrement a házassága, rossz a viszonya az apjával/anyjával, akaratlanul is mindig mindent elszúr, és mindezt unott fapofával csinálja végig. Ezek már borzasztó ósdi és agyonhasznált klisék, túlléphetnénk már rajtuk. De ezeket csak részletkérdések, maga az alapötlet, a Neptunus felől érkező sugárkitörések és azok felderítése és megszüntetése mint küldetés nagyon jó és eredeti téma, amit remekül megfűszereztek a Neptunuson bujkáló, globális veszélyt jelentő dezertőr űrhajóssal.
A látványvilág és az effektek fantasztikusak, az Avatar óta nem láttunk ehhez fogható, egyszerre félelmetes és lenyűgöző űrbéli képeket, felvételeket. Lélegzetelállító a Föld panorámás látképe az űrállomásról, a Hold közvetlen, tapintható látványa, vagy a Neptunus gyűrűrendszere belülnézetből. A film vizualitása mindent visz.
Ha a komoly háttérsztorit és az első osztályú látványtechnikát elegendő mennyiségű és minőségű akcióval, komplikáltabb cselekménnyel kombinálja, meg lett volna az évtized űreposza, de több végzetes hibát is ejt a film.
1. Kevés, távol-narrált akciójelenetek:
Egészen jó nyitány az űrállomáson elszabadult robotkar, majd a sugárkitörés jelenete, azonban nagyon keveset látunk az egészből, azt is Roy szemszögéből – emberek esnek le mellette, aztán ő is zuhanni kezd, nem látjuk a teljes képet a balesetről. Ezt a jó kis jelentet mégis pozitívumként könyveltem el, azt gondoltam, azért ilyen elnagyolt a jelenet, mert még csak az első percekben járunk. Azonban sajnos ez a szerkezeti felépítés volt jellemző a további 3 akciójelentre is.
A Holdon zajló kalóztámadás is izgalmasnak ígérkezik, azonban semmit nem tudunk meg arról, hogy mi miért történik, alig látunk valamit, hiszen megint Roy szemén keresztül látunk mindent. Az egész üldözésből annyi látható, hogy felbukkan mögöttük pár rover, lőnek néhányat, és Roy kráterbe zuhanásával vége az egésznek.
A film fordulópontját jelentené, mikor a kiábrándult Roy felszökik a Neptunusra tartó hajó fedélzetére, azonban 2 mozzanat, és a teljes legénység ártalmatlan. Az egész történet csúcspontja, az emberiség megmentése pedig egy sablonos beszélgetésből áll apa és fia között, aztán elmenni készülnek, de Clifford úgy dönt, kikapcsolja a biztonsági hevedert, így Roy egyedül megy el...
2. Unalom és sablonok:
A 4 akciójelenet közötti idő meglehetősen unalmasan telik, érdektelen és jelentéktelen dolgokon elmélkedik a film Roy szemszögéből, pl. hosszú percekig részletezi a rendszernek, hogy hogy aludt, hogy érzi magát, min gondolkodott. A Marsra például, ahová a 10. percben indul, az 1. óra tájékán érzik meg... Hosszúra nyúlt monológok, felszínes párbeszédek, unalmas mellékszereplők, süket duma végeláthatatlan tengere.
3. Műfajidegen és túlgiccselt családi dráma:
Az az igazi baj, hogy nem az apa-fia konfliktus a mellékszál egy űrutazós, világmegmentős sci-fiben, hanem az űrutazás és világmegmentés a mellékszál egy apa-fia lélektani drámában. És mivel a néző nem lélektani drámára ül be, csalódás, hogy az egész film Roy fejében és érzéseiben játszódik. Pl. a szupertitkos Marsbeli megbízatása az, hogy sablonos, érzelgős üzeneteket kell küldenie az apjának. Többször megismétlik a műveletet, mindet végigköveti a film, egy-egy üzenet több percet vesz igénybe, és közben gyerekkori emlékeket idéz fel. Az még hagyján, hogy ilyen nevetséges megbízatás szigorúan titkos nemzetbiztonsági stratégia, de a helyzet drámaiságát is csorbítják Roy szájbarágós monológjai; felesleges részletezni őket, mindenki tudja, hogy ilyesmi jár a fejében. Mi más járna?
Vagy a végkifejlet fizikai megjelenítése mintegy mellékes, mert a film Roy lelki fájdalmára fókuszál, azt is túlzottan fellengzősen és csöpögősen, pl. abból, hogy Clifford életben van, és nem kereste a feleségét és a fiát 16 éven át, egyértelmű, hogy fontosabb volt neki az intelligens élet utáni kutatás, mint a családja, mégis hosszasan részletezi, hogy mennyire nem érdekelte őt Roy és az anyja, szándékosan hagyta el őket stb., mindezt azért, hogy jobban érzékeltessék Roy fájdalmát, pedig abból is levágtuk, hogy mi történt, hogy Clifford egyáltalán él.
A Lima-projekt elpusztításának is mindössze egy gombnyomást szentel a film, azonban perceken át látható, ahogy Clifford távolodik a Neptunus felé, Roy pedig meredten nézi.
