Ad Astra - Út a csillagokba

Lassú, meditatív sci-fi dráma, amelyben egy asztronauta, Roy McBride (Brad Pitt) a Neptunuszig utazik, hogy felderítse apja titokzatos küldetését és megmentse az emberiséget. A film vizuálisan lenyűgöző, atmoszférája borongós és nyomasztó, a legtöbb ... Többjelenet feszültséggel és magánnyal teli. A cselekmény egyszerű és kevés akcióra épül, inkább a főhős lelki utazása és az apa-fiú kapcsolat dominál, amit Brad Pitt visszafogott, árnyalt játékával tesz átélhetővé. A forgatókönyv jóval több filozófiai mélységet és belső monológot tartalmaz, mint klasszikus sci-fi, a történet ritmusa helyenként lelassul, és néhány ponton felszínes vagy túlmagyarázott marad. Rendezésében művészi ambíció és blockbuster-elemek keverednek, hol műfaji kliséket idézve, hol merengő atmoszférát teremtve. Objektív erénye a látványvilág és Pitt alakítása, szubjektíven viszont sokaknak vontatott vagy érzelmileg kihűlt lehet az élmény. Ajánlom a gondolkodós, filozofikus sci-fik kedvelőinek, kevésbé azoknak, akik pörgős űrkalandra vágynak.

A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!

Spoileresen kell írnom a filmről, hogy rendesen szidhassam. Kezdem a pozitívumokkal: audiovizuálisan elképesztő, gyönyörűen néz ki, a hangeffektek nagyon jók. Az első 5 perc alapján sokkal jobbat vártam. Utána sajnos elkezdődött a sztori. Na most erre ráaggatni, hogy science fiction, az óriási butaság, mert a science részből alig állja meg valami a helyét. Csak pár példa: a Holdon a gravitáció teljesen azonos a Földével, az emberek ugyanúgy mászkálnak fel-alá, mint én a közértben. Brad Pittnek sikerül felmásznia alulról, egy rakéta hajtóművétől a legénységig anélkül, hogy bármi baja esne. És akkor még nem beszéltem az űrállomáson elszabadult, megvadult kísérleti majmokról és űrkalózokról. Miközben a film próbál egy komoly történetet elmesélni, a forgatókönyv tele van ilyesféle felesleges hülyeséggel, amik a főszálhoz semmit nem tettek hozzá, cserébe egyre jobban felcsesztek, ahogy haladtunk előre. Emiatt a kettősség miatt műfajilag is nehéz besorolni. Olyan, mintha egy Terrence Malick drámát nézne az ember a sok lamentálós-elmélkedős narrációval. Ugyanakkor időröl-időre beletesznek 1-1 akciójelenetet is, amit a történet önmagában nem indokolna. Ez a film sajnos ékes példája annak, hogy a jó film alapja a jó forgatókönyv, itt ez nagyon hiányzott. Remélem, James Gray a sci-fi vonal erőltetése helyett a jövőben inkább a korábbi munkásságához hasonló filmekre fókuszál.

A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!

A sci-fit nehéz a drámával vegyíteni, és az Ad Astra jó példa rá, hogy miért. Az alapsztorival alapvetően nincsenek gondok, bár van benne néhány nagyon elhasznált sablon, pl. munkamániás, magányosfarkas főhős, akinek széthullóban van a családja/tön... Teljes kritika

Kevés lehangolóbb és fantáziátlanabb filmet láttam ekkora sztárokkal és ilyen nagy költségvetéssel leforgatva. Új tendencia Hollywoodban, hogy százmilliós kerettel elkészített filmek mögé gyenge sztorikat tesznek, mintha az ötlettelenség járvány lenne az amerikaiaknál. Vagyis pénz van dögivel, és a technikai support maximumra járatva, miközben nincs egy tisztességes történetük, valamirevaló forgatókönyvíróval. Mint az Ad Astrában is, ahol a folyton mélabús Brad Pitt keresi a régen eltűnt apját a világűrben egy nagyon gagyin kitalált magyarázat-meglepetéssel. Pocsék sztori. Két csillag adható rá, az is csak azért, mert az öreg Pitt olyan borjú szemekkel bámul, hogy megesik rajta a szívünk. A Hold-rodeó az űrbanditákkal az egyetlen akciódús jelenet, a többin be lehet aludni. A zárás is gyenge, mert nem túl hihető, hogy az apja hol volt és hogyan élt vagy 40 évet odafent, amit be akarnak adni nekünk. A legvégső értékelés három csillag, a műfaj előtti tisztelgésből, mert alig készül sci-fi manapság.