Miután egy firenzei kórházban magához tér, az amnéziás Robert Langdonnak rá kell döbbennie, hogy ismeretlen gonosztevők célpontjává vált, akik megpróbálnak az életére törni. Egy nővér, Sienna segítségével a szimbólumkutató menekülni kényszerül, miközben megpróbálja összerakni a kirakós apró… több»
Robert Langdon professzor, Indiana Jones szellemi rokona is állandóan nehéz helyzetbe kerül, most például az emberiség 95 százalékának a megfertőződését kellett megakadályoznia (az adaptált Dan Brown könyvben a vírus a túlnépesedést gátló terméketlenséget okozta – ez azért nagy különbség!). Míg Jones régész, addig Langdon a jelképek és vallási szimbólumok avatott mestere, és különösen jó a rejtvényfejtésben is. Már a harmadik filmben kellett Tom Hanksnek komoly erőfeszítéseket tenni Langdon alakjában, eléggé bele is fáradt, ez nagyon látszódott az alakításán, unottan futkározott a gyönyörű helyszíneken. Azokkal viszont nem volt baj, Firenze, Velence, Isztambul igazi turistaparadicsom, csak kár, hogy a nevezetességeket kevés ideig lehetett látni. Viszont néhány pillanatra budapesti képek is feltűntek, amelyek a hazai nézők szívét bizonyára megdobogtatták. Az első két részhez viszonyítva, és a tét nagyságát tekintve sokkal több volt a filmben az akció. Mr. Brown igyekvő mesteremberként sorozatban gyártja a folytatásokat, a könyvek száma már öt, van hát kellő utánpótlás, igyekezni kell a filmeseknek. Véleményem szerint a széria eddigi leggyengébb filmje, de lágyszívű vagyok, és megadom a négy csillagot.
Egy látványosra sikerült film, amely egy középkori történetből kiindulva próbál reflektálni korunk problémáira. Természeti katasztrófák, éhínség, globális felmelegedés, s ezek mind a Föld túlnépesedésére vezethetők vissza. Legalábbis a film ezt állít... több»
A film összbevétele 220 021 259 dollár volt (imdb.com).
Omar Sy saját bevallása szerint imádta, hogy az Infernóban egy negatív karaktert alakíthatott, mivel hazájában (Franciaországban) senki nem tud gonoszként gondolni rá.
(ArpiHajdu és Réci)A film zenéjét Hans Zimmer szerezte, akinek ez volt a hatodik közös munkája a rendezővel, Ron Howarddal.
(ArpiHajdu és Réci)Az Inferno egyik különlegessége, hogy egy középkori történetet (Dante művét) olyan aktualitásokkal kapcsol össze, mint a túlnépesedés, az identitás kérdése, illetve a dróntechnológia.
(ArpiHajdu és Réci)Dan Brownnal folyamatosan kapcsolatban álltak a filmkészítők, s ha egy új jelenetet akartak belerakni a történetbe, mindig kikérték az író véleményét.
(ArpiHajdu és Réci)A szereplőgárda igencsak interkulturális: Tom Hanks amerikai, Felicity Jones és Ben Foster angolok, Irrfan Khan indiai, Sidse Babett Knudsen dán, Omar Sy pedig francia. Emellett a mellékszereplők között magyarokat is találhatunk.
(ArpiHajdu és Réci)