S.S. Rajamouli háromévenként rendez egy filmet, mert belead apait-anyait. A Magadheera óta csak az Eegát láttam tőle, mindkét film olyanra sikerült, hogy tudtam, a következő projektje nagyot fog durranni. És lám! A bemutató óta megdöntött minden jegybevételi rekordot, és még Amerikában is sikeres tudott lenni. A rajongók tűkön ülve várják a folytatást.
Már az előkészületekből látszott, hogy ezúttal tényleg rendesen kibélelték pénzzel, elküldte a két főszereplőt némi tömegnövelésre, (Baahubali/Shiva) és (Bhallaladeva) addig egy jelenetet sem forgathatott, amíg 100 kiló fölé nem küzdötték magukat, és egyáltalán nem sörpocakról, hanem tömény izomzatról van szó. És valamennyi szereplőnek (Nasser/Bijjaladevát kivéve) át kellett esnie egy kardforgató-tanfolyamon, a fiúknál ez alap volt, no de ő a hölgyeket is beiskolázta, Tamannaah Bhatiának (Avanthika) ez ritka jót tett, teljesen megváltozott tőle a habitusa, de akitől igazán meglepődtem, az Ramya Krishnan, aki hosszú kihagyás után tért vissza a vászonra, és mindjárt földbe is döngölt mindenkit a régens-kormányzó asszony, Sivagamidevi alakításával.
Már a kilenc hónapig tartó forgatás is rekordgyanús volt, a másfél éves utómunkálatok csak rátett egy lapáttal, a vízesésjelenetet nem laptopon, hanem óriásvásznon kellett volna megnéznem, mondjuk egy Imax-moziban. A természetben játszódó jelenetek többségében nem tudtam felfedezni a CGI-trükköket (a lavina-jelenetet kivéve, ott azért látszott), és a számítógépes machinációk tömegéből igazából a városra közelítő képeken és Bijjaladeva kacska kezén kívül nem láttam kiugró hibát. Ami egy ilyen volumenű film esetében közelít a kiváló teljesítményhez. (Nem véletlen, hogy az indiai informatikusok lassan ellepik a világot.)
Rengeteg helyen lehet elrontani egy filmet, de itt az apró forgatási hibákon kívül (ezeket szintén összegyűjtötték a neten) nem tudok belekötni semmibe. Pedig rettenetesen féltem, mert annyira vártam már ezt a filmet, rendesen beetettek az előzetesekkel, a kiszivárogtatott információkkal, átalakulásán egyenesen elborzadtam (amikor megláttam a Raszputyin-szakállát meg a küklopsz-termetét, azt hittem elsírom magam), az összkép alapján viszont végre nem kellett csalódnom, és lezuhannom a földre az álomból szőtt toronyból. Mert az álom valóra vált, egy grandiózus és epikus film született.
A sztorit első nézésre nehezen bírtam összehozni, mert a családi-rokoni kapcsolatokat a film közepén Satyaraj (Kattappa) röviden összefoglalja, és a sok deva-devire végződő névtől összezavarodtam, de második nézésre már értettem a viszonyokat, és hogy miért Sivagamidevi uralkodik, miért nem a férje, Bijjaladeva. És miért kellett a két fiút azonos feltételekkel versenyeztetni, holott Baahubali (jelentése: erős marok) nem édesfia volt az asszonynak (viszont apja, az elhunyt uralkodó az édesbátyja volt), és miért nem tette meg örökösnek egyből saját fiát, Bhallaladevát. A folytatásban (jövőre!!!! uramisten de sokat kell még addig aludni!!!) pedig majd kiderül, hogy miért fajultak el addig a dolgok, hogy Sivagamidevi saját fia elől menekítette Baahubali újszülött fiát, és az akcióba az asszony bele is halt. (Ezzel a jelenettel kezdődik maga a film.)
A mitológiai kosztümös filmek a gyengéim az indiai filmek vonatkozásában is (Magadheera, Jodhaa Akbar), de nem csodálkozom azon, hogy ritkán forgatnak ilyet, tekintettel a gyártási költségekre. Persze nem nehéz gyönyörű palotákat, várakat találni Indiában, a csodálatos ruhakölteményeket pedig akár fillérekből is meg lehet varrni (vagy irtózatos pénzeket fizetni a lenyűgöző ékszerekért), de a tömegjelenetek azért ott sem kerülnek kevés pénzbe, és digitális technika ide vagy oda, statiszták ezrein nem lehet spórolni, mert kellenek a közeli felvételeken. A Jodhaa Akbarnál tisztán látszott, hogy a csatajelenetek amatőr módon lettek leforgatva, féltem, hogy itt is ez fog történni. S.S. Rajamouli azonban nem esett abba a hibába, mint Ashutosh Gowariker, rengeteg időt, energiát, pénzt, paripát, fegyvert áldozott, hogy a csaták minél hitelesebbnek tűnjenek, és lehet, hogy egyetlen paci sem esett áldozatul, de azért voltak sokkoló közelik. Nem értek a harcászathoz, a taktikai döntéseket, a csapatok ide-oda tologatását már töriórán is kihagytam, de itt annyira zseniálisan oldotta meg, hogy egy analfabéta is könnyedén felfogta, mit miért csinálnak, és olyan frappáns ötletekkel tette még látványosabbá a háborút, mint például az olajjal átitatott vászonnal beborított támadó sereg megégetése.
A romantikus szál volt a katalizátor, amivel Shiva eljut odáig, hogy megtudja, ki is ő valójában, és Avanthika tényleg olyan volt, mint egy angyali látomás, hogy a következő pillanatban egy kormos arcú, elkötelezett amazonnal találjuk szembe magunkat, aki szemrebbenés nélkül vágja át az ellenség gigáját. Ez a kettősség újdonság Tamannaah alakításaiban, mégis gond nélkül vette az akadályt. Amikor Shiva seperc alatt gyönyörű nőt varázsol a koszos harcosból, azért az a jelenet tényleg ütött!
Ramya Krishnan egyszerre volt királynő és aggódó anya, döntéseket hozó hadvezér, és a késsel ügyesen bánó fúria. Egyszerűen lenyűgözött. Satyarajot először fel sem ismertem a kopasz feje miatt, ráadásul az ő karaktere az, ami a folytatást előkészítette, a rabszolga-hadvezér figurája már önmagában feloldhatatlan konfliktus, az pedig, hogy miatta árva Shiva, viszont egy karcolást sem tudna ejteni a fiú testén, hiszen elkötelezett híve anyjának Devasenának (Anushka Shetty alakítása majd a második részben fog igazán kidomborodni, ebben a részben a sebek borította arc, és a bilincsbe vert végtagok megakadályozták, hogy igazán megmutassa, mit tud), felesküdött a védelmére. Na, ezt az ellentétet próbáld feloldani, ha bírod!
A zenei motívumok, amit a karakterek önállóan kaptak, mindegyik telitalálat, a film egésze alatt nem sok dal hangzik el, mert csak megtörné a ritmusát, de ezek a dalok mind igazán ütősek. Tánc meg voltaképpen csak egy igazi van, amit a szoborállításkor járnak a különböző törzsek, ettől egy kicsit Jodhaa Akbaros fílingem támadt, de nem mondanám másolásnak, mert a két jelenet alapvetően eltér. Inkább csak benyomás.
A díszlettervező valószínűleg örömtáncot járt, amikor megtudta, hogy ő kapta meg a munkát, mert ez aztán tényleg kihívás a köbön, és ugyanígy érezhetett a jelmeztervező is, de mindketten maximálisan kitettek magukért. Az epikus sztori zavartalan folyásához ők is nagyon kellettek.
Az elsőnek megszerzett kópiáról azt írták, hogy maláj szinkronnal hallható (de van egy olyan érzésem, hogy nem maláj, hanem malayalam), igazság szerint nem nagyon zavart engem (az énekek alatt azért néha látszott, hogy mást énekelnek), de azóta már szert tettem egy dual (hindi/telugu) változatra, mert ez a film abszolút megérdemli a még tökéletesebb képfelbontást.
Az imdb-n még mindig nagyon magasan jegyzik, 65 ezer szavazat után is 8,4 %-on áll, nálam 10 pontos.
80 Bahubali: The Beginning (2015)
Egy gyermektelen házaspár egy napon megtalálja a csecsemő Shiva-t (Prabhas) egy vízesésnél egy elhunyt nő mellett, s úgy döntenek, sajátjukként nevelik fel a kisdedet. A... több»
