Szatíra a liberális rasszizmusról

2018.02.07 11:05 ArpiHajdu és Réci Olvasottság: <100x

1

Elöljáróban azt leszögezném, hogy a Tűnj el! nem igazán horror, sokkal inkább pszichológiai thriller, annak viszont nagyon jó. Ezt pedig leginkább annak köszönheti, hogy remekül van megírva és összerakva (egészen a végéig). Egy jó kis szatírát láthatunk a liberálisok rasszizmusáról, amelyet Magyarországon nehezen lehet értelmezni, de úgy tűnik, Amerikából ez még napjainkban sem tűnt el (ha ezt magyar viszonyokra akarnánk fordítani, akkor a megfelelő szó a túlkompenzálás lenne).

Hogyan is jelenik meg ez a filmben? Chris, a fekete srác és fehér barátnője, Rose elmegy egy hétvégére a lány szüleihez. Az apropó egy nagy családi összejövetel, s nem mellékesen az, hogy a fiút először mutatja be a lány a család számára. Az ott tartózkodás alatt pedig a srác egyre jobban belekerül a kényelmetlen szituációba, s a légkör egyre fojtogatóbb. Mert mi is történik? Megérkezik egy régi időket idéző birtokra, ahol a családtagok, ha meglátják, egyből azzal jönnek, hogy Tiger Woods milyen remek golfozó, s ha lehetne, akkor harmadszorra is Barack Obamára szavaznának az elnökválasztáson és így tovább. Vagyis: a fehérek mintha tisztában lennének azzal, hogy korábban milyen szörnyűségek történtek a feketékkel, ezért minden gesztusukkal azt próbálják hangsúlyozni, hogy ők mennyire nem rasszisták, s igyekeznek mindezt az újonnan bekerült sráccal elhitetni, azaz túlkompenzálnak. A poén pedig az, hogy ezzel épp az ellenkező hatást váltják ki. Chris nemhogy jól érezné magát, hanem egyre több baljós jelet vél felfedezni (s az már mekkora húzás Peele-től, hogy miközben azt mutatják, mennyire nem rasszisták az emberek, egy déli, zömmel fehérek lakta város szélén játszódik a történet döntő része, ahol egy fekete kertészt és házvezetőnőt alkalmaznak…. van itt kérem fekete humor, nem is kevés). Aztán ez a thriller jellegű vonal az utolsó 20 percre átvált egy B-filmes horrorra jellemző ámokfutásba, ahol aztán kő kövön nem marad, amely némileg pofon vágja az addig jól építkező sztorit, amelynek köszönhetően van némi hiányérzetem is (a lezárás pedig kissé elcsépeltnek is tűnhet, amely megannyi kiszámítható mozzanatot tartalmaz, de láttam egy alternatív befejezést is, ahhoz képest viszont azt kell mondanom, hogy a filmben használt sokkal jobb).

A remek atmoszférateremtés, a jól megírt karakterek, a jól adagolt fordulatok mind-mind hiba nélküliek a lezárásig bezárólag (ha valamiben erős ez a film, akkor az valóban a forgatókönyv), ami kicsit az átlag thriller (horror) fölé emelik a Tűnj el!-t, emiatt pedig mindenképp ajánlom a megtekintését. A zsigeri félelem bár kevés, a fekete humor annál több benne. Daniel Kaluuya bár ügyesen sodródik ebbe az őrületbe, Oscar-jelölését azért enyhe túlzásnak tartom. Annak viszont örülök, hogy ilyen jellegű film is versenybe száll az Akadémia elismeréséért (mondjuk nyilván sokat nyom a latba, hogy általa már megint a feketék kerülhettek előtérbe, s ezúttal nem a történelmükre reflektálnak, hanem egy modern környezetbe helyezik őket). Úgy érzem, hogy valahol a Mad Max: A harag útja tájékán átszakadt egy gát az Oscar-díj történelmében, s ezentúl jobban odafigyelnek arra, hogy színesítsék a legjobb filmre esélyes alkotások palettáját. Bár a szobrocskát azért továbbra is azok viszik haza, akiktől ezt már eddig is megszokhattunk, talán a közeljövőben ez is változik majd.