Nagyon vártam Schwechtje Mihály első nagyjátékfilmjét (valójában minden olyan rendezőnek várom a filmjét, aki korábban közreműködött a Terápiában), de a Remélem legközelebb… még ráadásul olyan témát is dolgoz fel, ami napjainkban igen aktuális, így különösen sokat vártam tőle. Iskolai zaklatás mindig is létezett: bántják a duci lányt, megalázzák a szemüveges srácot…a különbség csak annyi, hogy eddig legalább az arcát adta a zaklató a tettéhez (itt kell hozzátennem, hogy a zaklató is egy fél pillanat alatt válhat zaklatottá, ha mondjuk elválnak a szülei vagy csak tegyük fel, nem olyan menő butikokból öltözik, mint a többiek). Az internet világában már a nevedet sem kell adni egy-egy negatív kommenthez, egészen nyugodtan elrejtőzhetsz egy álnév, vagy az anonimitás mögé, egy pillanatnyi döntésen is múlhat, tönkreteszed-e egy ember életét vagy sem (a tinik pedig nem éppen arról híresek, hogy jól átrágnák a döntéseiket). Bár ez a probléma nem korlátozható le egy korosztályra, tény, hogy a tizenévesek vannak leginkább kitéve az online élet veszélyeinek. Pár évvel ezelőtt volt egy megdöbbentő filmélményem, ami hasonló témát dolgozott fel, egyszerű eszközökkel, nagyszerűen (Cyberbully). Schwechtje szintén nem szájbarágósan közelít a témához, hanem bemutatja azt egy teljesen hétköznapi történeten keresztül.
Nagy-nagy előnye a filmnek, hogy remekül válogatta ki a szereplőket. Ahogyan ez mostanában lenni szokott, szintén az amatőrökön volt a hangsúly. Annak ellenére, hogy elpuffogtat pár nagy nevet, lásd Mácsai Pál, Schell Judit, de olyan kis szerepük van, hogy bőven hagynak teret a fiataloknak, s ez így van rendjén. Herr Szilvia egy szerethető Esztert hoz végig, egy külsőre kissé extrém (manga őrült) tinilány, a gondjai azonban semmiben sem különböznek egy átlagos tinédzserétől. Plátói szerelmet érez az éppen leköszönő angoltanára iránt, aztán egyszer ez a plátói rajongás (látszólag) valódivá válik…már amennyire valódinak lehet nevezni egy viszonyt, ami a laptopodon zajlik. Peti személyében pedig megkapjuk az önbizalom hiányos lúzer srácot, aki nem tesz mást, csak kihasznál egy helyzetet, ami a szeme előtt zajlik, annak érdekében, hogy még ha csak virtuálisan is, de egy lépéssel közelebb kerüljön a választott lány szívéhez. Kezdetben próbálkozik ő a hagyományos módszerekkel is: „menjünk fagyizni”, „sétáltassunk közösen kutyát”, de mikor látja, hogy ezekkel nem ér célba, rájön, hogy valami mást kell kitalálnia. Vajda Kristóf alakítása azért nagyszerű, mert remekül váltja ki a nézőből az érzelmi hullámvasutat: kezdetben szántam Petit, aztán elkezdtem sajnálni, majd drukkoltam neki, hogy összejöjjön, később nehezteltem rá (már csak azért is, ahogyan azzal a tündéri kiskutyával bánt), majd gyűlölni kezdtem, aztán ismét szántam…
A történet szépen halad előre. Tetszik a két különböző nézőpont, amelyet nem meg-megszakítva, hanem egymás után bemutatva kapunk meg. Amíg Eszter szemszögéből látjuk a sztorit, nem is gondoljuk milyen nagy szerepe lesz majd Petinek a későbbiekben, úgy olvad bele a háttérbe, hogy észre sem vesszük (s ez az, amit a szerepe el is várt). Egyetlen negatívumot tudok felróni a remekül építkező filmnek: a hirtelen bekövetkező, s kissé túl gyorsan megszakított végkifejletet. Valahol ott ér véget a film, amikor a leginkább kíváncsiak lennénk a folytatásra, kicsit úgy érzem, megkaptuk a felvezetését annak, ahonnan a legfontosabb dolgok kezdődnének …mi lehet a megoldás, hogyan lehet egy ilyen helyzetet kezelni …persze itt kezdődne a tanmese is, és Schwechtje célja nem ez volt. Mégis emiatt kicsi hiányérzettel álltam fel a moziban a székből, továbbgondolkodásra azonban mindenképpen ösztönzött, úgyhogy ha ez volt a rendező célja, végülis elérte.
Eszter a tinédzserkor megpróbáltatásait a mangák világában igyekszik átvészelni. Kívülállóként szemléli kortársait, náluk sokkal többet jelent neki, hogy angoltanára... több»
Szereplők: Schell Judit, Mácsai Pál, Polgár Csaba, Placskó Emese, Kristóf Vajda
