Előre örültem – felülve a lelkendező, csak a szuperlatívuszt használó kritikáknak – milyen nagyszerű filmélményben lesz részem. Kár volt! Van ugyan egy-két erős jelenete is, de egészében csalódás volt. A film után Brazília mellett Mexikó is feliratkozott arra a hosszú listára, ahol nem szeretnék élni, főleg nem 1971-ben. Az önéletrajzi elemek nyilvánvalóak, jó, hogy a rendezőnek, Cuarónnak sikerült elismert filmessé válni, kitörni a közel 120 milliós tömegből.
A cérnavékony, 135 percig nyújtott történet mellett csak a szürkeségre fogok emlékezni. A család négy gyereke az állandó sivalkodásukkal, meg az állandóan hallható háttérzaj (rádió, tömegtüntetések, vonuló rezesbanda, stb.) valósággal szétcincálta az idegeimet. Szerencsétlen, szinte rabszolgasorsban szenvedő Cleot viszont szívből sajnáltam, az állandó robotolás mellett még a magánéleti tragédia is sújtotta. Az a rengeteg kóbor kutya is megfájdította a szívemet. A ház kutyájának sem volt sokkal jobb élete. Enni ugyan bőséggel kapott, de soha nem vitték el sétálni, pedig a négy ördögfióka közül egyik-másik igazán megfoghatta volna egy séta erejéig a pórázát, ha egyáltalán volt neki. Összefoglalásul: A film szimbólumrendszere kínosan "művészieskedő".
„Most figyeljetek, milyen artisztikus vagyok!” felkiáltást követően sorjáztak egymás után az érzelmekre hatni akaró képsorok. Cuarón megmutatta, hogy mekkora „nagy” művész, szinte az egész film (a rendezés mellett a forgatókönyv, a fényképezés, a vágás és mi ki tudja mi minden) az ő munkája. Remélem a Filmakadémia nem fogja díjazni, de ha igen … itt moderáltam saját magam! Így jár az, aki bedől az ítészek lila, a realitásoktól elrugaszkodott véleményeinek.
75 Roma (2018)
A film egy középosztálybeli mexikói család mindennapjait követi nyomon egy éven keresztül, a hetvenes években. több»
Szereplők: Yalitza Aparicio, Marina de Tavira, Marco Graf, Daniela Demesa, Carlos Peralta
