Nők...

Manapság több olyan filmről írtam véleményt, melyekre viszonylag kevéssé emlékeztem. Főleg az villant be, hogy a moziban ülve tetszett-e a film vagy sem (bár ez talán fontos információ :) ), ezen felül talán néhány jelenet. Ez a film viszont azon filmek sorát erősíti, amelynek jóformán „minden” képkockájára emlékszem, még ha nem is kronológiai sorrendben. Úgy pereg a szemem előtt, mint ahogy az ember élete szokott veszélyes helyzetekben. Még az illető valós színésznő neve is beugrott, amit Lou Mozell az utolsó lélegzetével árult el, megoldva ezzel egy rejtélyt.

Igazából nem értem a film ilyen mértékű lepontozását sem itt, sem egy másik honlapon. Bár az is igaz, hogy valami zavart 19 évvel ezelőtt a film kapcsán, s talán még ma is zavar, de képtelen lennék meghatározni, mi az. Éppen ezért vacilláltam kissé, hogy megadjam-e rá a maximális pontszámot. Ennek ellenére szinte mindig örömmel nézem újra, ha adja a tévé; bár tévében nézve talán sosem sikerült elejétől végéig elcsípni. Ezt a filmet szívvel kell nézni. Legalábbis az én szívemet megdobogtatja.

Walter Matthau karaktere kifejezetten szerethető minden háklissága ellenére, vagy talán részben éppen emiatt. Ez egy igazi örömjáték számára, leginkább – de természetesen nem csak – az Ő személye teszi szerethetővé és emlékezetessé a filmet számomra. Furcsa belegondolni, hogy ez volt az utolsó filmje. Meg Ryan is bőven hozott bájt a filmbe. Lisa Kudrow a szeleburdisága miatt szerethető. Egyébként az a különös, hogy talán mindkettejüknek ez volt az első filmje, amit moziban láttam, pedig már hosszú évek óta ismerős volt számomra a nevük. Talán Diane Keaton karaktere az, ami számomra egy kicsit sok. Nem kizárt – de nem is biztos –, hogy ez a karakter számomra az a bizonyos zavaró pont; vagy legalábbis az egyik. Mégis illik a filmbe, szükség van rá.

Egyébként szerintem minden apró karakternek van jelentősége, legyen szó akár például a melegebb éghajlatra elküldött ápolónőkről, vagy a családanyáról.

Az innentől leírt gondolataim egyre kevésbé kapcsolódnak a filmhez, amiért elnézést kérek. Mégis adnak némi személyes érintettséget, sajnos csak elvileg. Meg kell, hogy jegyezzem, jelenleg 2, filmbélihez igencsak hasonló családot van szerencsém többé-kevésbé ismerni, ráadásul ugyanabból az ismeretségi körből. Azért irigykedem eme 2 család családfőjére, mert én is szinte kísértetiesen hasonló családot szeretnék (akár), hogy ha megadatik. Bár természetesen most arra vágyom elsősorban – epekedve, s talán egyre reménytelenebbül –, hogy végre rám találjon az igazi. Ahogy az lenni szokott, manapság is akad egy (esetleg 2) hölgy, aki tetszik – teszem hozzá, ezt nem csak az illető külsejére, hanem az egész lényére értem –, aki iránt plátói érzelmeket táplálok; az említett – amúgy 13. kerületi – ismeretségi körből; csak sajnos érződik/érezteti, hogy az illető valószínűleg elérhetetlen számomra. Hosszabban terveztem írni erről, de abba csak belebonyolódnék.