Ez a hozzászólás most kicsit rendhagyó lesz, de olykor szerintem előfordulhat, hogy ha az ember moziban lát egy filmet, akkor a mozizás körülményei pozitívan vagy negatívan hozzájárulhatnak a moziélményhez, hogy az ember pozitívan vagy negatívan emlékszik-e vissza egy filmre. Ha otthon valaki például egyedül néz meg egy filmet, az egy kicsit sterilebb élmény. Na persze, ha bármilyen társaságban teheted ezt meg, az már más. Talán úgy fogalmaznék, hogy a moziélmény természetesen jelentősebb mértékben adódik a film minőségéből, s valamilyen mértékben hozzájárulhatnak a mozizás körülményei.
Hát eme film esetében nálam jelentős mértékben hozzájárultak. Pozitívan. Történt ugyanis, hogy 2000 májusában megjelent a VOX mozimagazin egy születésnapi vagy jubileumi lapszáma. Ők már talán a kezdetek óta szerveznek premier előtti vetítéseket, ebben a hónapban az Ilyen a bokszra esett a választásuk. A Pólus Centerben volt a vetítés. S úgy kezdődött el, hogy nem kezdődött el igazából... Merthogy bombariadó volt a plázában. Valamilyen időtartamra kiürítették a plázát. A nézők jelentősebb része elpárolgott. A kitartóbbak ott maradtak, köztük én is. Megtartották a vetítést, családias hangulatban, a nagyteremben. Ilyenkor le szokták zárni a hátsó sorokat a szerkesztőségnek, VIP tagoknak. Ez alkalommal ez okafogyottá vált. A leghátsó sorba ülhettem. S ez az egész hercehurca megadta az alaphangulatot a filmhez. A film végezte után volt egy slusszpoén, mert az előtérben finomságokkal megterített asztalok várták a nézőket, vendégeket, amiknek a film előtt talán még nyoma sem volt. Én meg csak néztem, mint a moziban. Jah, bocs, már eleve ott voltam, csak már az előtérben. Ugye ez ünnepi alkalom volt a mozi életében, s ezért kedveskedtek ezzel a meglepetéssel is.
S akkor megpróbálok írni a filmről is. Talán kicsit szkeptikusan vártam, mert akkoriban sem Antonio Banderasért, sem Woody Harrelsonért nem voltam igazán oda. Bár láttam jobb filmekben, de Banderas még most sem feltétlenül áll közel hozzám. Harrelsonnal egy kicsit más a helyzet. Talán már ebben a filmben elkezdtem megkedvelni, de a 3-4 évvel későbbi Ki nevel a végen? című filmben nyújtott röpke kis őrült alakításával nyerte el igazán a szimpátiámat. Azóta talán néhány korábbi filmjét, például a Pénzvonatot is más szemmel nézem. Ebben a filmben figyeltem fel Lolita Davidovichra és Lucy Liura is. A különbség csak annyi, hogy előbbi színésznő kicsit eltűnt, mint szürke szamár a ködben, már ami a mozifilmeket illeti. Míg Lucy Liu igencsak aktívnak mondható. Az Ilyen a boksz óta 5-6 filmjét is láttam moziban, igaz, az utolsót 2003-ban vagy 2004-ben. Most így nehéz felidézni, hogy a Kill Bill 2-ben mekkora szerepe volt.
Amennyire a filmre vissza tudok emlékezni, egy hol vontatott, hol lendületes road movie-nak titulálnám. Viszont a filmvégi bokszmeccs Harrelson és Banderas között... Hát, azon szerintem szanaszét röhögtem magam, részben a 2 karakter meccs közbeni víziói miatt, amikor már szanaszét csapták egymást. A film értékelését illetően egy kicsit bajban vagyok. Összességéen 3 *-ot adnék, amin valamicskét dobott a filmvégi boksz meccs. Néhány film esetében a vége változtatta meg némiképp a benyomásom, hol pozitív, hol negatív irányba. Talán nem véletlenül. Kis túlzással egy tüzijátéknál is az utolsó pár másodperces fináléban majdnem ugyanannyi rakétát lőnek fel, mint előtte hosszú percek alatt. S akkor még az egyéb körülményekrő nem is beszéltünk. Viszont, ha azt tekintjük például, hogy egy Creed 2-re, s akár a történetére is szerintem hosszú évek elteltével is emlékezni fogok, pozitívan – bár talán az is kicsit lagymatagul indult, mégis sziporkázó lett –, ráadásul úgy, hogy a mozizáshoz nem járult hozzá semmi extra élmény; hacsak az nem, hogy egy multiplex mozi mindössze 4 soros termében láthattam, ami kicsit szokatlan volt... Mindegy, ez itt nem a Creed 2 oldal... Minden pozitívummal együtt maradjon ez a 4 csillagos értékelés.
