Ez a film teljesen egyedi darab a magyar filmgyártás történetében. Gertler Viktor nagy lehetőséget kapott, hogy filmkészítői tudását a legalaposabban, részleteiben megmutassa. Zseniális segítőtársat választott hozzá Sinkovits Imre személyében. Az ’56-os „büntetését” és a József Attila Színházi „száműzetését” letudva már három éve a Nemzeti Színház művésze volt. Szinte megszámlálhatatlan karaktert alakított, mindegyiket mesterfokon. Elsősorban a jutalomjátékának tekinthető, bravúros színészi tehetségének arzenáljának.

Stílusparódiák sorjáznak a filmben, amelyek Gertler Viktor rendezéseinek elemeiből tevődnek össze. Van benne a berlini kezdő évek próbálkozásait megelevenítő poénos jelenet, hollywoodi revüfilmet idéző musical részlet, háborús vészkorszakot megjelenítő összetevő. Az egyik „film” az egzisztencializmus filozófiájának szellemében született darabok paródiája, amelynek címe a „Fekete kanális”, de van a sc-fi-ket imitáló történet is. Az egyes jeleneteket szintén a főszereplő idősebb rendezőt (a kissé torzított tükörben bemutatott Gertler Viktort) alakító Sinkovits Imre prezentálta a stúdióvezetőt játszó Latinovits Zoltánnak. Sokan Herskó Jánost vélik felfedezni ebben az alakításában. A női főszerep Psota Iréné volt, ő is megvillogtatta sokoldalú tehetségét. A mellékszereplők is a korabeli élvonalbeli színészek közül kerültek ki.

A film sokszínűségével bizonyította, hogy a hatvanas években volt elég humoros ötlet és bátorság a magyar filmkészítőkben, hogy ilyen rendhagyó alkotást készítsenek.