Nem túl mesés agrabai éjszaka

A Disney az utóbbi években a nosztalgiafaktorra épít. Sorra veszi klasszikus rajzfilmjeit, és készíti el azok élőszereplős újragondolásait. Biztos befektetés, hiszen, akik a '90-es években ezeken nőttek fel, azok most saját gyermekeikkel váltanak jegyet az élőszereplős változatokra. Én ez idáig távol tartottam magam az egeres cég ezen munkáitól. Valahogy egy erőltetett és izzadságszagú rókabőr nyúzásnak hatott az egész. Végül beadtam a derekam és megnéztem az Aladdint, hogy azért mégis állást tudjak végre foglalni a témában. Nos, nem tévedtem sokat.

A stúdió 1992-es rajzfilmje maga a tökély, egy igazi korszaklenyomat, mely hiába ízig-vérig '90-es évek, mind a mai napig frissnek hat. A Musker–Clements duó egy olyan romantikus kalandfilmet hozott tető alá, mely tökéletesen reflektál a kora '90-es évek popkulturájára, és nyújt tökéletes szórakozást kicsiknek és nagyoknak, nőknek és férfiaknak, szingliknek és szerelmes pároknak. A Disney is érezhette, hogy a páros tud valamit, hiszen 1997-ben a Hercules című animációval az agrabai utcagyerek sikerét szerették volna megismételni, és bár az ókori Hellászban játszódó történetre sem lehet panaszunk, érezhetően nem annyira ütős, mint az Aladdin. Most, 27 évvel az eredeti rajzfilm bemutatója után ismét beindult a gépezet, és a futószalagról legördült az élőszereplős feldolgozás. A Disney pedig nem tanult semmit. Az animációs film minőségét egyszerűen képtelenek elérni.

Nem túl mesés agrabai éjszaka

Mi a legnagyobb bajom a filmmel? Hogy lelketlen. A bő két óra alatt azt éreztem, hogy egy nagyobb költségvetésű rajongói filmet nézek, ahol a színészek ügyesen megtanulták a rajzfilm szövegét, és mivel sok pénzt kaptak, kicsit alakítottak a sztorin és írtak néhány új dalt is. Azonban a szöveget csak felmondják, mindenféle átélést nélkülözve, ezáltal a történet elveszti súlyát, a karakterek pedig egykettőre érdektelenségbe fulladnak annak ellenére, hogy az Aladdint és Jázmint játszó színészek nem voltak rossz választás. Viszont mindvégig két cosplay-ben szaladgáló fiatalt láttam, nem egy csibész utcagyereket, aki vágyik a jobb életre és közben rátalál a szerelem, valamint sokkal több rejlik benne, mint hinné. Valamint nem egy erős fiatal nőt, aki életét a palotában bezárva töltötte, hanem egy mai kornak megfelelő "Én egy erős nő vagyok" kampányhölgyet. A katonához intézett monológjánál már majdhogynem a kezembe temettem az arcomat.

Számos példát tudnék mondani, hogy mennyire üres is volt a film, de csak néhányat emelnék ki. Azért pedig elnézést kérek, hogy a rajzfilmhez hasonlítom a látottakat, de ha a Disney azt vette alapul, akkor vállalja, hogy a nézők bizony a klasszikushoz fogják viszonyítani a végeredményt. Szóval, a romantika harmatgyenge volt. A két fiatal között igyekeztek építeni a fellángoló szerelmet, ami olykor-olykor működött is. Azonban az ominózus erkély jelenet már nekem volt kellemetlen. Az animációs filmben egyszerű, de frappáns párbeszéddel kerül egymáshoz közel Aladdin és Jázmin, itt viszont egy mesterkélt szcénát láttam, mely egy rendkívül kínos CGI szőnyegrepüléssel végződött.

Dzsinni karakterének szintén voltak kellemes pillanatai – Will Smith esetenként kifejezetten jó –, azonban személyes drámája az iparosmunka rendezésnek köszönhetően súlyát veszti. És nem, nem az a probléma, hogy ismertem a történetet. Kék barátunk ledarálja élete álmát, hogy szabad lehessen, mintha nem is érdekelné a dolog. Az Aladdinnal való távolságtartó viszony pedig hiába volt jó ötlet, viszont Smith játéka itt vérzik el újra; egy nagymenő színes bőrűt láttam, aki nem engedi, hogy hozzáérjenek és lazán viselkedjenek vele. A végén egyáltalán nem hatott meg, hogy felszabadult.

Mindemellett a hangulat jellegtelen, melyhez hozzájárul a dalok lassúsága. Mintha fele sebességen játszották volna őket. A látvány szintén javarészt ötlettelen. Hiába szépek a kosztümök, Agraba városa egy stúdiórész, kiegészítve gyenge CGI-jal. Aladdin bevonulása egy kb. 20 méteres szűk utcán zajlik, a szultán trónterme is egy nagyobb szobának felel meg. Magyarán, a film mindenféle grandiózusságot hanyagol.

A történetet ennek ellenére sikerült épkézláb módon elmesélni, bizonyos jelenetek még így is működtek, valamint néha sikerült szívből nevetnem egy-egy humoros jeleneten. Mégis, e 120 perc alatt legtöbbször a rajzfilm jutott eszembe, hogy az biza mennyivel jobb volt, ez pedig mennyire egy középszerű alkotás.

77 Aladdin  (2019)

családi | fantasy | kaland | musical | romantikus | vígjáték

Aladdin egy megnyerő utcai suhanc, aki első látásra beleszeret a dúsgazdag hercegnőbe, Jázminba. Közös jövőjük kulcsa egy egyszerú lámpás és az abban lakó Dzsinn lehet - ám... több»