2019.07.26 01:17 Kóborló Olvasottság: <100x
0

Megfáradni látszik e horrorfilmes széria

Nem sok horrorfilm büszkélkedhet azzal, hogy az első és a hetedik része közt mindössze nyolc év telt el és, hogy ezen részeknek az első négy darabja még egészen jónak is mondható. Jómagam kimondottan kedvelem a Péntek 13. filmeket, mert attól függetlenül, hogy nem egy túl bonyolult szerkezetű horrorhoz van szerencsénk, mégis képes izgalmakkal és feszültséggel kitölteni azokat a részeket, amíg megérkezik a filmek igazi sztárja, méghozzá az ikonikus horrorfigura, Jason Voorhees, és szépen aprólékosan leamortizálja a többi karakter létszámát (általában egy vagy két főre). Viszont sajnos a Péntek 13. filmeknél is észrevehető egyfajta minőségi hanyatlás; én ezt valahol az ötödik és a hatodik rész közt éreztem elsőként, majd pont itt, a hetedik felvonásnál csúcsosodott ki igazán. Amit abból a szempontból is végtelenül sajnálok, hogy talán pont itt találta meg a széria a legjobb Jason jelöltjét Kane Hodder személyében. Na de nézzük kissé részletesen, hogy mi is volt a gondom a hetedik Péntek 13-mal!

Talán azzal kezdeném, hogy maga a slasher mint horror műfaj a 80-as évek vége felé közeledve már azért nem volt akkora durranás, mint mondjuk bő tíz évvel ezelőtt, ezért sokszor sokféle más horrorzsánerrel kezdték összemosni azt. Sokszor pont az aktuális horrortrendeket szőtték össze, és ezek általában sokkal kevésbé tudtak egy egészként működni. Jelen filmünknél is tetten érhető ez a dolog, hisz a telekinézist már számos horrorfilmnél felhasználták, viszont egy tipikus túlélős slasher horrorba gyúrva (főleg egy olyan szériánál, ahol azért bőven van annak múltja) még nem igazán találkoztam vele, és itt sem nagyon volt ez a párosítás jó. A másik nagy gondom a filmmel a karakterek voltak. Nos az eddigi hat résznél sem nagyon tudnék Jason-on kívül kiemelni egy fontosabb karaktert sem, amivel alapjaiban nem is lenne nagy gond, hisz a Péntek 13. filmeknél épp, hogy Jason fogja szállítani a film savát-borsát, de eddig legalább a többi karakter nem volt irritáló, nem úgy, mint ebben a részben. Sajnos nem csak, hogy hidegen hagyott a sorsuk, de még kissé sem tudtam azonosulni egyik vagy másik megpróbáltatásaival sem, valahogy talán pont itt voltak a legidegenebbek a karakterek. Továbbá az sem tett túl sok jót a filmmel, hogy mindenképp próbálták az R-es korhatár tartományba begyömöszölni (ez nálunk a 16 éven aluliaknak nem ajánlott lenne), és emiatt elvesztette a széria az egyik legnagyobb erényét, miszerint Jason azért elég kreatívan végez a többi szereplővel. Vagyis pontosítok, a kreativitás itt is megvan, csakhogy nem sok mindent láthatunk ebből, mert a legtöbb ilyen jelenet a vágószoba padlóján végezte.

Megfáradni látszik e horrorfilmes széria

Számomra az eddigi Péntek 13.-as filmek közül ez volt a leggyengébb, de még mindig nem ezt mondanám a legrosszabbnak a teljes szériából.

horror | thriller

Egy telepatikus képességekkel rendelkezõ lány megidézi a tó mélyén pihenõ Jason Voorheest... Soha véget nemérõnek tűnõ harcsorozat veszi kezdetét kettõjük közt.

0