Lubi   2019.08.01 20:08

Ballada egy közepes magasságba törő rakétáról

Az elmúlt években Hollywoodban számos zenés film készült, melyek többnyire nagy sikereket értek el anyagi, illetve kritikai szempontból. Voltak eredeti dalokat felvonultató musicalek, mint a Kaliforniai álom és A legnagyobb showman, de egyre gyakoribbak a már ismert számokat újra játszó, nosztalgiára építő zenés filmek, mint a Mamma Mia! Sose hagyjuk abba, ami a jól ismert Abba slágereket eleveníti fel, a Yesterday, ami a Beatles rajongókat szólítja meg, illetve a Bohém Rapszódia a Queen dalaival, vagy filmünk, a Rocketman, mely Elton John viharos életébe enged betekintést.

A Rocketman és a Queen mozi között több párhuzam is vonható, kezdve az egyértelmű hasonlóságokkal, ugyanis mindkét film egy híres rockzenész életét dolgozza fel, akik az Egyesült Királyságból indultak, majd lettek világhíresek, ugyanakkor meg kellett küzdeniük gyerekkori traumáikkal, és el kellett fogadniuk homoszexualitásukat, mely folyamat közben az alkoholhoz és különböző kábítószerekhez fordultak. Ezenkívül pedig ugyanaz a színészből rendezővé avanzsált Dexter Fletcher dolgozott mindkét filmen. A hasonlóságok ellenére, mivel a Bohém Rapszódia jelent meg korábban, rendelkezett magasabb költségvetéssel, valamint a Queen és főleg Freddie Mercury olyan masszív rajongótáborral bír a mai napig, hogy a filmet hatalmas várakozás előzte meg; a Rocketman ennek árnyékában inkább érződik kisebb utórengésnek, mely egy nagy vihart kavart mozi hátszelén igyekszik eljutni a saját közönségéhez. Ez pedig egyszerre előnye és hátránya is a filmnek.

Ballada egy közepes magasságba törő rakétáról

A cselekmény egy terápiás beszélgetésen keresztül a főszereplő elmesélésében mutatja be annak életét egészen a gyerekkorától kezdve. A néző maga is a terápiás csoport egy passzív tagja, aki ezeken a visszaemlékezéseken keresztül értheti meg egyre inkább, hogy mi is történt Elton Johnnal, hogy vált azzá az ikonná, akinek ma ismerjük. A már gyerekként tehetséges, ámde meg nem értett sztár egész életét az őt körülvevők szeretetének hiánya határozza meg, az elfogadás vágya és a törődés igénye inspirálja Elton minden lépését, ami idővel a nagy sikerhez is vezet, annak minden árnyoldalával együtt. A Rocketman egyszerre tud intimebb, bensőséges életrajzi film lenni, miközben időnként átvált nagyszabású koreográfiákkal tűzdelt musicallé, ezzel is jól árnyalva főszereplője kettős természetét, a színpadi énjét, illetve az embert a sztár mögött. Ennek eljátszására pedig nem is találhattak volna jobb embert Taron Egertonnál, akit a Kingsman sorozatból ismerhetnek már a nézők (ahol többek között együtt játszott magával Elton Johnnal is). Egerton megjelenésében is nagyban hasonlít a fiatal Eltonra, a sminkesek és maszkmesterek segítségével pedig egyes jelenetekben, de főleg a zenés betéteknél és a koncertfelvételeken teljesen eggyé válik a karakterrel. Az azonosulást pedig tovább segíti, hogy Egerton énekel is a filmben, így minden dalt az ő előadásában hallhatunk, a hangja pedig kísértetiesen hasonlít az általa megformált sztáréra. A kiváló főszereplő megtalálása pedig kulcsfontosságú egy ilyen film esetében, hiszen hiába játszanak olyan színészek és színésznők a mellékszerepekben, mint Jamie Bell, aki Elton legjobb barátját és dalszövegíróját alakítja, Richard Madden, aki menedzserként és szeretőként brillírozik, valamint Bryce Dallas Howard a nemtörődöm anyaként, az ő szerepük háttérbe szorul, és mind a főszereplő motivációinak vannak alárendelve.

A film ugyanis teljes egészében, minden képkockájával Elton Johnt akarja visszaadni a nézőnek, hiszen a közönség rá váltott jegyet, de olyan elvakultan teszi ezt, hogy közben elfelejt önálló filmként működni. A Rocketman felvonultatja az életrajzi filmek összes kliséjét, és érezhetően egy bejáratott formulát játszik újra, ezúttel éppen Elton John zenéivel tarkítva. A musical betétek valamelyest egyedivé teszik a filmet, de ezek is csak összefoglalásként szolgálnak egyes jelenetek után. A jól kiválasztott, a látottakhoz éppen illő dalokhoz fordulnak a készítők, hogy megerősítsék a látottakat, és a zenén keresztül erősebben vagy inkább harsányabban fejezzék ki az érzéseket, érjék el a kívánt hangulatot. A zenék valóban el is látják ezt a funkciót, de a film túlságosan is csak ezekre épít ebben a tekintetben, és az az érzésünk támad, hogy Elton John életét igazították a felcsendülő slágerekhez, holott ennek inkább fordítva kéne lennie.

Minden esemény és fordulat hátterében ugyanaz a probléma áll, hogy a főszereplő mások szeretetéért, az elfogadásért küzd, miközben a film végére kiderül, a valódi boldogsága kulcsa végig nála volt. A rendező és a forgatókönyvíró érezhetően nem tudott egy árnyalt, vagy mély drámát készíteni, holott a történetben erre meg volt a lehetőség. A film ugyanis klisét klisére halmoz, miközben érdemben semmi újat nem tudunk meg a főszereplőről. Itt is megkapjuk a már sokszor látott hideg, érzelemmentes és szigorú apát, a feltörekvő fiatal zenészt, akit megront a siker és a drogokhoz fordul, a gonosz menedzsert, aki csak kihasználja, és a Disney mesékbe illő befejezést, ahol egy csapásra minden jóra fordul, a problémák eltűnnek és a jövő szép reményekkel teli, mindezt Elton John köntösben tálalva.

A Rocketman, ha nem is tud újat mutatni, alapvetően egy szórakoztató és igényes film remek főszereplővel és jó zenékkel. Elton John rajongóinak mindenképpen ajánlott alkotás, még. ha nem is kerülünk közelebb a zenész életéhez általa. Aki viszont már látott életrajzi filmet, annak legfeljebb egy közepes darabként marad meg az emlékezetében, mivel semmilyen újdonsággal nem szolgál, a dalbetétek között pedig ellaposodik és unalmassá válik a Rocketman, mivel hiányzik belőle az a feszültség, ami fenntartaná a figyelmet, így a film csak egy színes keret nála izgalmasabb dalok számára.

82 Rocketman  (2019)

dráma | életrajzi | musical | zenés

A Rocketmanből megtudhatjuk, hogyan vált a visszahúzódó zongoristából, Reginald Dwightból világsztár, akit ma mindenki Elton Johnként ismer. A filmben az Eltont alakító Taron... több»