Rocketman (2019)

Elvárások nélkül fogtam filmnek, szó szerint csak azért indítottam el mert nem volt más. Az első tíz percében amikor polgárpukkasztó öltözetben besétál a klubba és elpanaszolja függőségeit akkor már kezdtem a telefon ért nyúlni. Ám ahogy kezdett kikörvonalazódni Elton személyisége, tehetsége és életrajza egyre inkább magával rántott. A film előtt legfeljebb csak rádióban vagy filmbetétekben halottam a zenéjét, ezért túl sok mindent nem igazán tudtam róla és igazság szerint nem is akartam. Azért is vonakodtam kicsit a filmtől mert az új hullámos, zenés-önéletrajzi filmek következő bőrlehúzásának(?) tartottam, erre pedig vagy két lapáttal rádobott az, hogy a homoszexualitás ábrázolását propaganda célokra használják a filmekben, ami meg is történt és kendőzetlenebb formában, mint a Bohém Rapszódiában. Lehetett volna jóval kevesebb és szerényebb szexuális tartalmú jelenet benne, egyáltalán nem vett volna el semmit Elton John karakteréből. Bár, mint sablont megemlíteném a negatív karakterábrázolású homoszexuális szeretőt, aki befolyásolja a főszereplőt és a siker érdekében csak kihasználja, majd mások ellen fordítja és ezért megint a Bohém Rapszódiával voltam kénytelen párhuzamot vonni. Taron Egerton olyat alakított hogy hihetetlen, ki nem néztem volna a a gyerekből. Még jegyezném, hogy a film teljes egészében érdekes jelenség volt, de néha már túl soknak, helyenként pedig kicsit kevésnek éreztem.

Az elmúlt években Hollywoodban számos zenés film készült, melyek többnyire nagy sikereket értek el anyagi, illetve kritikai szempontból. Voltak eredeti dalokat felvonultató musicalek, mint a Kaliforniai álom és A legnagyobb showman, de egyre gyakoribbak a már ismert számokat újra játszó, nosztalgiára építő zenés filmek, mint a Mamma Mia! Sose hagyjuk abba, ami a jól ismert Abba slágereket eleveníti fel, a Yesterday, ami a Beatles rajongókat szólítja meg, illetve a Bohém Rapszódia a Queen dalaival, vagy filmünk, a Rocketman, mely Elton John viharos életébe enged betekintést. A Rocketman és a Queen mozi között több párhuzam is vonható, kezdve az egyértelmű hasonlóságokkal, ugyanis mindkét fil... több»

Nem gondoltam volna, hogy ez ennyire jó lesz. A zenés filmek engem kb. a 2. dal után idegesíteni szoktak, de itt nem így volt. Remek megoldások voltak a múlt és a jelen között, jók a zenék és Taron Egerton helyenként tényleg hasonlított Elton Johnra. A szájtartását és egyes mozdulatait nagyon elkapta.

Freddie Mercury után egy másik sikeres, extravagáns és páratlan pályafutást magáénak tudható énekes életébe nyerhetünk bepillantást, melyet nemcsak az illető igaz története, hanem az ő fantáziája is nagymértékben inspirált. Mindez egy egyszerre nagyon realisztikus és meseszerű lélektani drámát kreált, amelyben Taron Egerton nemcsak a színészi, de énekesi tehetségét is megvillanthatta (megjegyzem, egyáltalán nem is rosszul). Hogy ezek után ő is – akárcsak Rami Malek – egy zenész megformálásáért viszi-e majd haza az aranyszobrot, azt nem tudjuk, de, hogy minden esélye meg lesz rá, az tuti! Baromi tehetséges a srác, az egyszer biztos! Úgy tűnik, a mainstream filmgyártás újra felfedezte magának ... több»

Érdeklődéssel ültem le megnézni a Rocketmant, úgy hogy nem vártam tőle alapvetően semmit. Annyira nem voltam képben Elton John életében, de a főbb csapásvonalakat ismertem. Amit kaptam a filmtől az túlszárnyalta minden elképzelésemet, hiszen zseniális alkotás volt, amihez leginkább a főszereplő adott hozzá. Mindenkinek ajánlani fogom és csak remélni tudom, hogy a Bohemian Rhapsody és a Rocketman katalizátora lesz a minőségi zenés filmeknek.