Kaliforniai álom (2016)

Nálam egy egyszer nézős, giccses és erőltetett történetű tipikus amerikai film.

Erre a filmre tényleg nincsenek szavak. Varázslatos, zseniális, óriási. Damien Chazelle nem tudom, hogy honnan merít ihletett, vagy hogy mit szed, de amihez nyúl, abból valami csoda lesz. Amikor arról kezdtek írni hazai és külföldi kritikusok, hogy ez a film, amelyet musicalnek kiáltottak ki, az év egyik legjobbja lesz, akkor úgy voltam, hogy na persze, hagyjatok már a hülyeségetekkel. Nincs konkrét bajom a musicallel, csak mint műfaj, nagyon távol áll tőlem. Aztán megnéztem a a Kaliforniai álmot, és nemcsak tetszett, de legszívesebben szinte azonnal megnézném újra! Most akkor hogy van ez? Valóban musical ez? Igen is, meg nem is. Vígjáték? Részben. Romantikus film? Részben! De akkor mi is ez az alkotás valójában? Egy igazi gyöngyszem, amely végső soron egy kőkemény dráma! És a fenti három műfajból természetesen sokat átvesz (igen, vannak éneklős, megkoreografált jelenetek, de mégsem öncélúak, viszik előre a cselekményt, ráadásul bravúrosan vannak kivitelezve), ha kell vicces, ha kell a szerelmi szál kap hangsúlyt, de nem megy át csöpögősbe. A két színész, Emma Stone és Ryan Gosling valóban remek választás volt (egy valóban összeszokott párosról van szó), övék a film, a karaktereik valódi mélységgel rendelkeznek, van mikor a történet szerint padlón vannak, van mikor a csúcson, de a kettő között lévő út is zseniálisan van megkomponálva. Emellett pedig gyönyörű dalok vannak benne... több»

a azt hiszem megvan az idei „nem-értem-mire-kapja-azt-a-rengeteg-díjat” film. Értem én, hogy a film nem szeretne mást, csak szórakoztatni, amit még becsülök is, csak ez a film számomra minden volt, csak szórakoztató nem. Nem igazán értem ezt a kirobbanó sikert, meg a sok jelölést. A történet totál sablonos és számomra túlságosan cuki és negédes. A dalok nem voltak fülbemászóak, amiből legalább egy dallama megmaradt volna bennem. Nem igazán hallottam benne egy igazán jó jazz dalt. Inkább csak mikor a klubban zenélnek, de azok nem igazán klasszikus betétdalok voltak. Színészi alakítás korrekt volt, de semmi extra. Ez nem a az egyébként tehetséges színészek hibája, hanem a karakter nem kíván meg többet, mint hogy megtanuljanak táncolni. Csak hogy ez film és nem táncverseny. Technikailag fura volt, hogy nagyon lejött az énekeknél az utószinkron. A hangmérnök azért még melózhatott volna, hogy elhiggyem, hogy ott énekelnek és nem csak rátátognak. De nem akarom agyonszidni a filmet, ez mind szubjektív vélemény. Egyszerűen semmi kiemelkedőt nem láttam és nem hallottam benne. A koreográfus mondjuk tehetséges volt, de talán pont neki nincs is nagyon díj.

A hideg ráz már csak attól, ha rágondolok. A zenék olyanok voltak, mintha végig ugyanazt énekelnék, talán egy volt más. A színészek énekhangja gyenge volt, tánctudás esetlen. Emma Stone csontos hátáról és kiálló gerincoszlopáról nem is beszélve. Olyannyira giccses volt, hogy borzalom.

Egy kis kikapcsolódásra vágytunk a Kedvesemmel, így megnéztük a "La la land"-et, hisz mégiscsak Oscar-díjas, romantikus csak jó lesz. Nem lett az..Vontatott, unalmas, érdektelen dalok, semmilyen történet, kiszámítható cselekmény. Az egyetlen értékelhető benne a látvány és a világítás, mert azt nagyon jól eltalálták. Érthetetlen, hogy miért kapott ennyi díjat..

Veszettül unalmas film volt és itt ez nagyon erősen kiemelkedett. Egy árva pozitív szót se tudok róla nyilatkozni. A történet pedig nem lett volna rossz csak az ahogy megoldották nem tetszett.

Eleinte nem értettem, hogy mi ez a nagy őrület a La la land körül. Betudtam Ryan Goslingnak. Sokáig nem vitt rá a lélek, hogy megnézzem, mert a romantika nem igazán az én műfajom, a musical-ek meg aztán pláne nem. De aztán a kíváncsiság győzött és meg kellett tudnom, hogy mi okozta ezt az felhajtást. Azt hiszem rá is jöttem, hogy mi volt a siker kulcsa. Egy régi, ma talán már nem is létező dolgot hozott vissza. A mai zenés filmek mint például a Pitch Perfekt vagy a Mamma mia! modernek, nem zökkentenek ki a mindennapokból. De a La La Land visszavisz azokba az időkbe mikor a mozikban olyan filmek mentek mint a Grease vagy a Hair. Sőt, talán még annál is korábbra. Egészen az Ének az esőben-ig. Tette mindezt úgy, hogy egy percre sem rejtegette a jelent. Nem akartak minket átverni, mégis úgy jön le az embereknek mintha 50 vagy 60 évvel ezelőtt játszódna. Szerintem ez benne a zseniális. A díszletek, a dalok, de legfőképpen a táncok, mind-mind a régi korokra emlékeztetnek. A hölgynézőket emellett a történet is lenyűgözheti. Én egyébként azt hittem, hogy jóval több benne az ének. Ezt nem panaszkodásnak szánom, épp ellenkezőleg, én örülök neki. Negatívumként azt lehet felhozni, hogy míg a legtöbb ilyen zenés filmben/rajzfilmben általában van egy olyan dal, amit a rádiók folyamatosan játszanak és a slágerlisták élére tör, addig ez itt hiányzik. Gondolhatunk itt ilyenekre mint a You're th... több»