Kerestem egy könnyed sci-fi filmet a jól megérdemelt pihenőnapomon, amit egy finom pizza mellett akartam megnézni. Eleinte ódzkodtam tőle, mivel a romantikus filmeknek nem vagyok nagy rajongója, és tapasztalataim szerint ezt a két műfajt nem nagyon tudták ötvözni. Persze vannak kivételek, pl: Kapcsolat (1997), Interstellar(2014), illetve szerintem ez is ide sorolható, az Érkezés(2016), és nem véletlenül e filmeket emelem ki.
Ugyanis ezek a filmek sok kérdést tesznek fel az akkori és jelenlegi tudományos ismeretek alapján, és feltesznek vallási és filozófiai kérdéseket is. Ennek megválaszolása persze a végén mindig kétértelmű, vagy halványan utalnak a megoldásra, de valamikor fel se oldják benne a kérdéseket, inkább a nézőre bízzák. Általában érzelmi katarzis vagy csattanós a válasz, és az ember fogja a fejét, hogy te jó ég, hát én is gondolhattam volna erre ... , és akkor marad a teljes ledöbbenés, ül az ember egymagában, és ezer kérdés röpköd, hogy vajon egyedül vagyunk a világban, vagy van egy fejlettebb civilizáció, és ha igen, akkor feltétlen csak tudásbeli intelligenciában (IQ) fejlettek, vagy érzelmi intelligenciában is (EQ)? Mennyire számít az, ha egy "fejlettebb faj" túllép azon, hogy az univerzumot tudomány vagy a matematika nyelvén írja le, és figyelembe veszi azt, hogy az univerzumban talán az érzelmek is atomokat és egész rendszereket mozgatnak meg?
A film lassú tempóban indul, megismerjük a érzelmileg magába roskadt tudósunkat, Dr. Isaac Brunot, aki otthon kényszerül dolgozni, mert az egyetemen konfliktusokba kerül, ezért felfüggesztik. Hogy tudományos kutatómunkáját folytathassa, asszisztenst keres maga mellé, de csupán egy jelentkező akad, Clara. Két világ találkozik, egy hűvös, kimért, tudományt mindent előtt tartó tudós az életet élvező, "vallásos" művésszel szemben. A film nagyon jól hozza be a tudományos témákat, például Kvantum-összefonódással utal szeretteink elvesztésére, és annak érdekes felfogására, hogy lehet, nem is teljesen halnak meg, majd később ezek nagy egésszé nőnek össze a film végén.
A színészek előtt is emelem kalapom, mert nagyon jól játszották a szerepüket, még a mellékszereplők is. A kamerakezelés és a vágás is mesteri munka, persze ilyen lassú tempónál nem nehéz, de pont az effajta filmnél elengedhetetlen. A szöveg is nagyon jól megírt, nincsenek felesleges utalgatások és cselekmények, minden, ami elhangzik vagy történik, az összefügg a végén. Nincs felesleges CGI, és mégis gyönyörű a film látványvilága. Nekem nagyon tetszett, amikor Clara projektor előtt áll és közben a falra vannak vetítve a galaxisok.
S akkor miért is írtam az elején, hogy egy könnyed filmet szerettem volna nézni? Mert baromira nem könnyű film, maga a témaválasztás, maga az érzelmi katarzis a végén... férfiként így még nem bőgtem egy filmen, főleg egy romantikus sci-fi filmen nem. S mikor azt gondolnád, hogy már sírtál eleget és vége a könnyfacsaró jeleneteknek , akkor a film rúg még egyet a könnyzacskóidba a legvégén. Nem szeretném ellőni az egész történetet. Ezért csak ajánlani tudom, szigorúan egy csomag papírzsepi mellett. A film végén pedig elhiszed, hogy tényleg nem vagyunk egyedül a világegyetemben...
67 Clara (2018)
Egy megszállott csillagász és egy kíváncsi művész között különös kapcsolat alakul ki, amely egy tudományos felfedezéshez vezet. több»
Szereplők: Patrick J. Adams, Troian Bellisario, Ennis Esmer, Kristen Hager, R. H. Thomson
