2019.08.18 03:40 Attila G. Olvasottság: 148x
0

Várakozáson aluli

Igazából szinte pont ugyanaz a bajom ezzel a filmmel, mint a Mad Max 3-mal. Sok kasszasiker film alkotóinak az a hozzáállása – igazából teljesen érthető okokból –, hogy addig érdemes ütni a vasat, amíg meleg; abban bizakodnak, hogy majd újabb zöldhasú hullámokat lovagolhatnak meg, s elkészítenek egy vagy akár több folytatást abban bízva, hogy majd ezek is nyereségesek lesznek. Aztán sajnos e folytatások színvonala alulmúlja az első részét. E színvonal esésnek sok oka lehet. Persze akadhatnak kivételek. S abban bíztam, hogy mind a Mad Max 3, mint a Kocka 3 kivétel lesz.

Ugyanis szerintem mindkét trilógiára jellemző, hogy elkészült 2 epizód, melyek színvonala ugyan nem feltétlenül verdesi az egeket, kicsit egyszerű filmek, mégis nézhetők, élvezhetők.

Várakozáson aluli

A Mad Max 3 elég régi film;ű, s onnantól fogva, hogy felkeltette az érdeklődésem, minimum másfél évtizedet kellett várnom, hogy meg is tudjam nézni; valahogy mindig lemaradtam róla. Készült a filmhez egy elég látványos és fülbemászó videoklip Tina Turnerrel, s részben e klipből arra következtettem, hogy majd a film is nagy durranás lesz. Emlékeim szerint egyszerűen lapos volt, szinte mese. Egy-egy mese is lehet jó és színvonalas, de, ha egy film fő karakterét úgy hívják, hogy "Őrült Max", akkor nem mesét akarok látni, hanem remélhetőleg valami kicsit monumentálisabb alkotást. S lehet, hogy azt is akartak csinálni, csak valahogy visszafelé sült el az egész projekt. Emlékeket említettem, de igazából a film nem hagyott bennem túl sok emléket, túl sok nyomot; csak arra emlékszem, hogy lapos volt, és kicsit unalmas.

A Kocka 3 frissebb film. Az első két részt már sikerült elcsípni, szerintem láttam már mindkettőt többször is. Úgy rémlett, hogy ebből is láttam részleteket, bár ezt illetően most elbizonytalanodtam. S legalább egyszer látni akartam egyben az egészet. Bizakodtam benne, hogy kirobbanó lesz. Igazából tulajdonképpen tényleg "robbant", csak nem úgy, ahogy kellett volna. Kicsit olyan érzésem van, mintha egy lufi fölfújásánál nyitva hagyták volna a héliumcsapot, majd a lufi kipukkadt. Nem tudott lekötni. Azt észleltem, hogy valamit nagyon tudományoskodni akar. Viszont nem volt a filmnek szinte egyetlen olyan momentuma sem, amibe bele tudtam volna kapaszkodni, hogy aztán magával ragadjon; illetve akadt ilyen, csak már a vége felé.

Sokszor úgy nézek filmet, hogy közben el vagyok foglalva valami mással is. Tulajdonképpen, most így belegondolva, ez tekinthető egyfajta tesztelésnek az adott filmet illetően; hogy ilyen helyzetben is képes-e igazán felkelteni az érdeklődésem, magára vonni a figyelmem. Az első 2 résznek ezt sikerült elérnie. Szerintem, ha a televízió megint elkezdi vetíteni a Kocka 3-at, azzal a "tudattal" kezdem el újra nézni, hogy még soha nem láttam, és érdeklődve fogok várni rá. Mert nem fogok emlékezni szint egyetlen momentumára sem. Ez adott esetben pozitívum is lehet. Mert előfordul, hogy az ember unásig néz egy kedvenc filmet, aztán már kívülről fújja az egészet elejétől a végéig szinte percről percre, így aztán elmegy a kedve a film X+1-edik megtekintésétől. Olykor tudni kell felejteni, hogy egyszer aztán remélhetőleg szinte ugyanolyan izgalomban és élményben legyen részünk, mint annak idején. Viszont a rossz emlékeket, tapasztalatokat olykor eleve hajlamos törölni az ember az emlékezetéből, remélve, hogy ezzel aztán majd jól jár. Aztán újra és újra beleesik ugyanabba a csapdába. Én a Kocka 3-nak szerintem még legalább egy esélyt adok, amikor megpróbálok jobban koncentrálni rá. Viszont remélem, ebbe a csapdába már nem fogok sokszor beleesni. Nem akarok újabb és újabb várakozáson aluli élményeket elszenvedni.

Igazság szerint majdnem adtam még 1 csillagot a filmnek. Mert a vége felé voltak ígéretesebb momentumok. Aztán, mire kezdett volna végre érdekes lenni, vége is lett. Szinte pillanatok alatt elrepült a film játékideje, különösebb izgalom nélkül.

56 Kocka 3.  (2004)

dráma | misztikus | sci-fi | thriller

Senki sem önként vesz részt az eseményekben. Azonban mindenki túl akarja élni még a következő percet. Kockaszobákat, labirintusokat kell leküzdeniük. Minden szobában a borzalmas... több»

0