"Rossz napom volt." – mondja egy ponton a film eseményeinek tragikus elszenvedője. Arthur Flecknek többé-kevésbé minden napja ilyen, egészen a film kb. háromnegyedénél történő felismerésig, ami aztán teljes mértékben felszabadítja, de ne szaladjunk ennyire előre.
A Joker a DC képregényes univerzum egyik legikonikusabb "gonoszának" egyfajta előtörténete. Láttunk már korábban párat a képregények lapjain, rajzfilmekben, mozifilmekben egyaránt. Ahogy peregnek a film kockái, a nézőben nagyon hamar nyilvánvalóvá válik, hogy nem szokványos képregényfilmet néz, itt most sokkal többről, valami egészen másról van szó. Nem újdonság önmagában, hogy a műfajt az alkotók társadalomkritikai eszközként használták fel, sőt egészen kiváló alkotások – ld. pl. Watchmen – is születtek a témában, azonban soha korábban nem sikerült ennyire személyes, karakterközpontú, mégis a karakterén túlmutató szociális látleletet adni alapvetően képregényes eszköztárat alapul véve.
Ahogy említettem, itt azonban ennél jóval többről van szó. Az emberi elme sérülékenységéről, a köröttünk élő embertelenségekről és azok kényszerítő erejéről. Arthur (Joaquin Phoenix valami egészen emberfeletti módon összetett, helyenként szomorkásan, de vicces, máskor brutálisan tragikus alakításában) kényszerítő erői egész életében elkísérték. Ő a klasszikus (amerikai) kisember, aki semmi mást nem szeretne, csak boldogulni az életben. Ez azonban nem adatik meg a számára, mert egyrészről a saját múltja (és jelene) is kísérti, másrészt a rendszer alapvető törvényszerűségei sem engedik azt meg neki. Mentálisan beteg ember ő, aki fokozatosan veszíti el a természetes kontrollt, mely végül tragikus és erőszakos események sorozatát indítják be. De ez ne tévesszen meg senkit, sok ilyen ember van a világban, akik önmagukban még nem vállnak erőszakos cselekedetek elkövetőjévé! És itt jön képbe a rendszer.
Az esendő és gyenge, sokszorosan is hendikeppel bíró, megalázott és csalódott átlagemberből pont a környezet, a társadalmi egyenlőtlenségek és igazságtalanságok, a gátlástalanság, a mindent elborító virtuális és fizikai szenny formálja azt a karaktert, melyet a film utolsó jeleneteire kapunk. Rendkívül örültem, hogy Joker, ez a valóban hihetetlenül érdekes és sokoldalú figura ebben a feldolgozásban új névvel, új személyazonossággal rendelkezik, mellyel az alkotók egyértelműsítik, hogy ők most valami egészen mást szeretnének bemutatni, mint azt a karakter múltjában bármilyen médiumban is tették. Nagyon adja magát, hogy Phoenix alakítását összevessük a két legnagyobb filmes alakítással, Nicholsonéval és Ledgerével. El lehet játszani a gondolattal, de szerintem felesleges, mert a 3 színész 3 teljesen különböző koncepciójú, motivációjú, karakterű Jokert formált meg, mindhármuknak van létjogosultsága. Egy azonban biztos. Phoenixé a legemberibb.
Bár a film egyértelműen nem formál véleményt "hőse" cselekedeteivel kapcsolatban, minden negatív tette ellenére a nézőnek nem nehéz szimpatizálni ezzel a Jokerrel. Szándékosan nem akartam az írásomba cselekményleírást tenni, szerintem mindenkinek, akit egy kicsit is érdekel vagy a figura, vagy az ilyen típusú film, magának kell azt felfedezni, mert nagyon is érdemes. Todd Philips rendezőnek, aki eddig leginkább vígjátékokról volt híres, sikerült ugyanis egy olyan, bár helyenként fájdalmas, de mégis csodálatos filmes mesterművet alkotni, ami egyszerre lehet egy filmes műfaj új etalonja, és olyan "üzenet-mozi", ami a végefőcím után is még sokáig gondolkodóba ejti a nézőjét. Fantasztikus lenne, ha Ledger után egy újabb színész is ezzel a karakterrel nyerné el az Oscart. Nagyon megérdemelné.
87 Joker (2019)
Eszelős, veszedelmes, kissé mulatságos. Vajon mi vezetett oda, hogy a sikertelen stand-up komikusból pszichopata gyilkos, Batman főellensége váljon? Todd Philips szenzációs... több»
Szereplők: Robert De Niro, Joaquin Phoenix, Frances Conroy, Zazie Beetz, Brian Tyree Henry
