Elektromos autóval lehet akciózni, csak nem érdemes

Amikor először találkoztam a film előzetesével, illetve a rendkívül fantáziadús magyar címével, az első gondolatom az volt, hogy a nomen est omen esete fog fönnállni. A film megtekintése után konstatálhattam, hogy a gyanúm beigazolódott, igaz, csak részben…

…ugyanis az Übergáz mégsem annyira „gázos”, mint ahogyan azt a címe előrevetítené, habár több komoly hibája is van. A legnagyobb pedig éppen az, hogy túlzottan komolyan veszi magát ahhoz, hogy szimpla bűnös élvezetként emlékezzünk rá, így ne csodálkozzunk azon, hogy másnap már el is felejtettük a komplett film 90 százalékát. A történet szerint egy Stu nevű srác a konditerem menedzselő munkája mellett plusz keresetként Uber sofőrként dolgozik, s a másodállása során egy érdekes kuncsaft ül be mellé: egy bizonyos Vic, aki zsaruként egy drogcsempész, Teijo után lohol egy ideje (a film első öt perce egyébiránt azt hivatott alátámasztani, hogy mindez nem holmi szimpla ügy, hanem nagyon is személyes, ugyanis egy korábbi akcióban Teijo nemcsak elmenekül, hanem le is lövi Vic társát). A pluszcsavart (egyben az Übergáz fő poénforrását) az fogja adni, hogy aznap, amikor a marcona rendőr fülest kap a drogcsempész felől, átesik egy lézeres szemműtéten, így a zsaru mintegy 24 órára vak lesz. Ám a forró nyomnak nem szabad kihűlnie, s a két főszereplő útjai keresztezni fogják egymást, vagyis: a régi vágású, nyers stílusú, tökös zsernyák és a pacifista szemléletű, nagy dumás, és kissé nyúlszívű Uber sofőr egy elektromos autóba lesz összezárva egészen addig, amíg az ügyet meg nem oldják.

Elektromos autóval lehet akciózni, csak nem érdemes

A fenti premisszából is látszódik, hogy az alapkoncepció az akció-vígjátékokon belül is a klasszikus buddy cop filmek paneljaiból építkezik. Ez a szubzsáner a ’80-as években élte fénykorát, köszönhetően az olyan alkotásoknak, mint a Halálos fegyver franchise, a Beverly Hills-i zsaru trilógia, a Tango és Cash, vagy a 48 óra. Persze e filmek óta idestova több mint harminc év telt el, mégis, az előbb említett címek hatalmas kultstátusznak örvendenek, s ha jobban megfigyeljük, szinte minden évben kapunk egy-egy (hol jobb, hol kevésbé jobb) művet ebből a műfajból, elég csak a Rendes fickókra, a Jump Street filmekre, vagy a Pancser Police-ra gondolnunk (még női változatra is láttunk példát, lásd Női szervek). Ezt a tendenciát próbálta folytatni az Übergáz is; mérsékelt sikerrel, ha diplomatikusan akarunk fogalmazni.

A zsáner szabályainak megfelelően itt is két, egymással szöges ellentétben álló személyiségnek kell szövetséget kötnie egy cél érdekében, s a Dave Bautista és Kumail Nanjiani által játszott karakterek ennek az alapfelállásnak mind kinézetben, mind habitusban abszolút meg is felelnek. A gond inkább akkor üti fel a fejét, amikor az e karakterek közötti interakcióban jelentkező, illetve a különböző szituációkból adódó humor kerül előtérbe: a poénok minősége igen hullámzó, vannak köztük egész jók (pl. Bautista először egy akváriumról, majd egy mikróról hiszi azt, hogy televízió, vagy Stu első pisztolyhasználata), és igen gyengére sikeredettek is (Stu bénázásai a plátói szerelménél, vagy az előzetesben is látható hangosbemondós jelenet), és helyenként bizony a szóviccek is igencsak bénák lettek (persze, ilyenkor mindig felvetődik a kérdés, hogy ebben mennyire ludas a magyar szinkron). Amiben viszont felfedezhetnénk némi érdekességét, avagy kuriózumot, az a férfiszerepekről alkotott álláspontok ütköztetése, éppenséggel Vic és Stu képében: egyikőjükben a mára kissé ódivatúnak ható izmos, termetes, macsó férfiképét tisztelhetjük, akinek az érzelmi intelligenciája meglehetősen alacsony, míg „társa” az Y generáció képviselője, aki a intellektusban és fizikumban is elüt a másiktól, ebből kifolyólag ő kerülné az erőszakot, továbbá a testi erőt igénylő szituációban kimondottan az anyámasszony katonája benyomását kelti (és persze elektromos autóval jár, hiszen 2019-ben ez a trendi).

De az előbbi aspektus, hangozzék bármennyire is különlegesnek, a viszonylag rövid játékidőnek (93 percnek) köszönhetően csak felszínesen tudott megmutatkozni, s amit kaptunk, arra sem mondhatjuk, hogy hiteles. Gyorsan tegyük hozzá, s azt hiszem, ezzel nem fogok nagyot SPOILER-ezni, hogy amolyan erkölcsi tanulságként azt kapjuk majd a végén, hogy a két egymástól távol álló szereplő példaként (is) szolgálhatnak egymásnak, ergo a pipogya Stu „férfiasabb” lesz, míg Vic visszavesz a „macsó mentalitásból”, s több figyelmet fordít olyan dolgokra, mint az apa-lánya kapcsolat.

A poénok mellett a másik fontos összetevője az Übergáznak az akció szekvenciák, ebben mondjuk helytáll a film, az ilyen jelenetek pörgősek, sőt, helyenként jólesőn parodisztikusak is. A cselekményvezetésben viszont abszolút biztonsági játékot játszik mind Tripper Clancy forgatókönyvíró, mind Michael Dowse rendező: a főgonosz karakter teljesen jellegtelen, az egyik főszereplő önfeláldozása, s a kötelező elemként beiktatott áruló karakter mind olyan összetevők, amelyek a középszerűség felé húzzák az összképet.

Az Übergázra lehet ugyan haragudni, csak nem érdemes, hiszen teljes mértékben egy olyan átlagos akció-vígjáték szintjét hozza, amelyből tizenkettő egy tucat. Esti kikapcsnak mondjuk megteszi, de ahogy fentebb említettem, ha nem okoz maradandó élményt, akkor ne magunkban keressük a hibát!

63 Übergáz  (2019)

akció | krimi | thriller | vígjáték

A nyugis sofőr egy tapasztalt rendőrt szállít, aki közel jár egy brutális gyilkos elfogásához. Rövidesen ráébred, hogy a következő órákban nemcsak kitűnő fuvaros... több»