Filmbarbár   2019.12.09 23:12

Savanyú és zavaros limonádé japán módra

A magyarul Időcsúszás címen ismert – már amennyiben ismert – japán opusz sokszor körbejárt kérdésekre keresi a választ, ám ettől még lehetne jó film is. Sajnos nem lett az, aminek több oka is lehet. Nekem végig az volt az érzésem, hogy ezek a jóemberek nem tudták eldönteni, mit is hozzanak ki a sztoriból: háborús avagy háborúellenes filmet, a japán hagyományokhoz jobban igazodó, netán az amerikai/európai ízlésnek jobban megfelelő kommersz alkotást. A végeredmény is ugyanilyen zagyva lett, se nem hús, se nem hal. Ezt sajna nagyon elrontották a távol-keleti cimbik, szerintem nem igazán lehetnek büszkék erre a munkájukra, hiszen egy alapvetően kedvező lehetőséget hibáztak el.

A tudományosnak nem igazán nevezhető alkotás egy csapat katona sorsát követi nyomon, akik egy rejtélyes természeti eseménynek köszönhetően a modern korból a – mi fogalmaink szerinti – kora újkori Japánba kerülnek vissza. A film alkotói nem sokat variáltak a magyarázkodással, az egészet rákenték valami mágneses viharra, amiről számomra nem egészen derült ki, hogy miért csak ezt a néhány embert érintette. A természettudósok valószínűleg okosabbak lennének nálam ezen a téren, az én szememben viszont alapvetően kérdőjeleződött meg ezzel a történet lényege, hiszen szerintem eléggé kétséges, hogy egy efféle mágneses vihar a Földnek csupán egy "zsebkendőnyi" területét érintené. Ha ezen túlteszi magát a néző, akkor még mindig mondhatja azt, hogy a különböző kultúrák (vagy ugyanahhoz a kultúrához tartozó, de más időszakban élő emberek) találkozása izgalmas felvetéseket hozhat.

Savanyú és zavaros limonádé japán módra

Noha ebben a filmben is boncolgatnak olyan kérdéseket, hogy be lehet-e avatkozni a történelembe, hogyan viszonyuljunk a saját nemzeti múltunkhoz stb., mindez eléggé felszínes marad. Ami a nézőnek jut, az egy időnként melodramatikus giccsbe hajló, ámbár aránylag könnyen követhető sztori sok klisé egymásra halmozásával. Néha az volt az érzésem, hogy a sokszor kegyetlen és érzelmileg is megterhelő jelenetek ellenére maguk az alkotók sem vettek komolyan semmit, mintha egy komoly dráma és egy önmaga paródiáját is nyújtó vígjáték furcsa keverékét látnám.

A hosszúra nyújtott – majdnem két és fél órás – film szerintem kicsit nehezen akar beindulni, eleinte viszonylag sok az üresjárat. Ami meglepőnek tűnhet, hogy a katonák az első ijedtségen átesve elég hamar hozzászoknak ehhez a "párhuzamos" világhoz, én azért jobban hangsúlyoztam volna a kezdeti tanácstalanságot. A különböző jellemek felvillantása ugyan megvan, de az igazán mély lélekábrázolásból keveset kapunk. Főleg a sztori első felében látszott még annak a nyoma, hogy próbálkoztak a szereplők egyénítésével, néhányan ugyanis inkább meg akarják keresni a hazavezető utat, mások szinte a téboly szélére jutnak, megint mások élvezetből fosztogatni és gyilkolni kezdik az "őslakókat". Miközben a csapat létszáma egyre fogy, úgy bújik elő egyre több emberből az állat, úgy válnak egyre többen erőszakossá.

S ha innen nézzük a történetet, voltaképpen burkolt (vagy nem is annyira burkolt) társadalomkritikát kapunk: a modern kor embere civilizáltnak tartja magát, ugyanakkor semmivel sem kevésbé erőszakos, mint az évszázadokkal korábban élt figurák, ha lehetősége nyílik arra, hogy kiélhesse az ösztöneit. Jó példa erre Iba hadnagy (Sonny Chiba), aki egy ideig ugyan megpróbál rendet tartani és tisztességesnek maradni, de hamarosan megrészegedik a hatalomgyakorlás lehetőségétől. Mindenen és mindenkin átgázolva tör uralomra, és a történetnek éppen az lenne a sajnos megint csak némileg felszínesen bemutatott érdekes oldala, hogyan is alakultak a 16. században a hadurak érdekszövetségei, hogyan árulták el – vagy éppen ölték meg – egymást, ha azt hozta a szükség.

A filmben sokféle témát (barátság, árulás, szerelem, hatalomvágy, a régi és az új ellentétei) próbáltak összegyúrni, véleményem szerint nem túl sok sikerrel. Ugyanakkor viszont a történet jól rámutat a modern ember gőgjére, a modern technika hiányosságaira, még ha sarkított módon is. A 20. századi japán katonák ugyanis egyáltalán nincsenek tisztában őseik gondolkodásmódjával, illetve azzal a gyakorlattal, amely a szövetségesek elárulását is teljesen hétköznapi és elfogadott megoldásként kezeli. A sztori másik jó húzása annak bemutatása, hogy az állig felfegyverzett haderő is legyőzhető "primitívnek" tartott fegyverekkel és módszerekkel is. A gerillamódszerekkel harcoló 16. századi szamurájok ugyanis képesek jelentős károkat okozni a magukat legyőzhetetlennek tartó "utódaiknak", igaz, ők maguk is súlyos veszteségeket szenvednek. De bebizonyosodik, hogy a tömeg éppen a nagy létszámánál fogva szinte legyőzhetetlen, különösen akkor, ha annyira keménykötésű és vad emberekből áll, mint itt az egyszerű szamurájok. (Ami érdekes lehet, az az, hogy pozitív szereplőt szinte nem is találunk a történetben, a modern kor katonáit pedig mintha leginkább ütődötteknek ábrázolnák, ami eléggé sokatmondó kritikáját adja a 70-es évek végi Japán haderejének.)

A filmet talán nosztalgiamozinak is lehet nevezni, amelyben az alkotók mintha visszasírnák a még nem elpuhult emberek korát (a történet végén egyébként maga Iba is kimondja, hogy mi haszna van a katonának békeidőben). Mindezt látványos csatajelenetekkel is igazolják, a háborús/szamurájfilmek kedvelői számára éppen ezek jelenthetik a mű egyik értékét (ez utóbbiakból egyébként nincs túl sok). Hatalmas statisztatömeget mozgatott meg a rendező, és kétségtelenül elképesztő az a mintegy félórán át tartó küzdelem, amelyben a hagyományos és a modern technika feszül egymásnak a történet második felében. Azonban látszik, hogy az alkotók a könnyed fogyaszthatóságra törekedtek, a filmet nem éppen az elmélyült gondolkodásra vágyóknak készítették. Az operatőri munka egész jó, helyenként rendkívüli képekkel gyönyörködteti a néző szemeit, a film zenéjéről azonban jobb nem beszélni, teljességgel oda nem illő, a nyugati fül számára készült giccses valami.

A katartikus – ámbár némileg talán sejthető – befejezést követően eléggé vegyes érzelmek kavarogtak bennem, úgy érzem, ebből azért jóval többet ki lehetett volna hozni, még, ha egy-két erényét így is elismerhetjük a filmnek. Műfajilag, tematikailag is kicsit zagyva alkotás ez, kísérletképpen egy "szórakoztató" mozinak elmegy, alighanem a készítői sem szántak neki ennél jelentősebb szerepet. Kár, mert sok olyan kérdést felvethet egy ilyen történet, amelyen érdemes lehet elgondolkodni. Csak hát ezek mélyebb kidolgozásához rendezői/forgatókönyvírói akarat is kell, ami a jelek szerint ebben az esetben elmaradt. Így lett a végeredmény egy elszalasztott lehetőség, egy felemás film, amely megnézése után az ember nem is tudja, hogyan reagáljon.