2020.01.05 16:46 Artemisia Olvasottság: <100x
4

Régi klasszikus új köntösben

Talán az egyik legjobban várt adaptáció volt 2018-ban. Izgatottan, egyben kritikusan vártam, hogy hogyan fogja Burton kezelni az 1941-es nagy Disney-klasszikust, mely tüneményes mese, adaptációhoz mégis nehéz alapanyag. Nagyon tömör, a játékidő mindössze 1 óra, az állatok – elsősorban a kisegér – szemszögéből meséli el a történetet anélkül, hogy maga a címszereplő megszólalna. Sok zökkenőt kellett tehát áthidalnia Burtonnak, hogy közelebb hozza a film üzenetét, egyúttal meg kellett őriznie az elsődleges jellegzetességeit.

A játékidőt egy válságban lévő cirkusztulajdonos, egy szétszakadt család és egy kapzsi cirkuszmágnás kerettörténetével pótolták ki. A főszál mégis a tündéri kiselefánt, a kis Dumbó és anyja, Jumbó mama története, a fő érzelmi szálat is kettejük megrendítő szétválasztása, és egymás utáni vágyakozása jelenti, ami nagyon erős drámai hangulatot kölcsönöz a filmnek. A másik sarkalatos emocionális pontot a Holt család összekovácsolódása jelentené, ám ezt is elhomályosítja Dumbó és Jumbó mama drámája. A karaktereket végül az készteti összefogásra, hogy megmentsék a két elefántot, és megszöktessék őket a cirkusz kapzsi, számító világából.

Régi klasszikus új köntösben

A cselekmény lassan folydogál, de közben szépen bontakozik ki az erkölcsi mondanivaló. Egyedül azt tudnám megemlíteni, hogy kicsit könnyűnek találtam az akciót, mely során átverték a Vandevere cirkusz személyzetét, hogy megszöktessék Dumbót. A befejezés mégis gyönyörű, hiszen happy enddel zárul a kiselefánt számára oly zord történet.

A karakterek és színészi játékok ennek az eszményi üzenetnek mintegy alárendelve gyengébb lábakon álltak, mint maga emocionalitás és látványvilág, pl. a Holt gyerekeknek mintha csak az lett volna a funkciójuk, hogy élőszerepbe átültessék a kisegér segítőt, és mintegy tolmácsoljanak a beszélni nem tudó kiselefántnak, Danny DeVito megmaradt a cirkuszi felkonferáló karakteres, ám nem túl jelentős szerepében, Eva Green meg mintha csak egy csinos kiegészítő lenne a Vandevere cirkusz, egyúttal a film promóciós anyagában. Persze a lényeg az volt, hogy az új karakterek ne vonják el a figyelmet a lényegről, elvégre az eredeti klasszikusnak is Dumbó volt a sztárja.

67 Dumbó  (2019)

családi | fantasy | kaland

A Disney Tim Burton rendezésében tálalja az eredeti klasszikust, ami a meghatározó stílusú rendező kezei alatt új magasságokat kapott. A különbözőséget és az egyediséget... több»

4