2020.01.23 07:06 Lubi Olvasottság: 201x
0

Tapsi Hapsi háborúba megy

Filmkészítési szempontból hatalmas vállalás bármilyen érzékeny témát hitelesen vászonra vinni. A holokauszt pedig korunk valószínűleg legnagyobb hatású kollektív traumaélménye, amit különböző művészeti alkotásokon keresztül is igyekszik feldolgozni a közvélemény. Számos értékes alkotás született az elszenvedett borzalmakból a versektől kezdve a festményeken át egészen a filmekig. A téma iránti érzékenység és az emberileg sokkoló hatás messze túlmutat más, akár szintén gyakran adaptált témákon. A holokauszt nem „egyszerű háborús mítosz” vagy más bűntettekkel összevethető cselekedet. Ez az emberiség feje felett lógó, kitörölhetetlen, örök bűntudat, amit azóta is próbálunk újra és újra feldolgozni.

A filmes adaptációk számos megközelítéssel próbálkoztak már, melyek közül hatalmas sikerek és óriási bukások is születtek; elsősorban a téma feldolgozásának sikeressége alapján, semmint az anyagi bevételek tükrében értelmezve a „sikert”. Születtek hatalmas epikus művek, mint a Schindler listája, ami a klasszikus felépítésű, hagyományos mozis alapokra építve vált a holokauszt-filmek alapkövévé. Ehhez képest a média sokszínűsége utat engedett olyan kiemelkedő alkotásoknak, mint a modern megközelítésű, szubjektivitást fokozó, rendhagyó Saul fia, ami a Sorstalanság szellemi örökösének is tekinthető az eredeti regényből készült, kissé tévúton járó filmadaptációhoz képest. Ez is bizonyítja, hogy még a megfelelő alapanyag fényében is rendkívüli feladat a téma feldolgozása. Hát még akkor, ha vegyíteni szeretnénk ezt Tapsi Hapsi és a Bolondos dallamok szellemiségével és humorával.

Tapsi Hapsi háborúba megy

A feladat nem lehetetlen, ugyanis Roberto Benigni már megmutatta Az élet szép című filmjével, hogy képes ötvözni a bárgyú humort és ripacskodó bohóckodást a történelem valós borzalmaival. Ha filmje nem is tökéletes, de erőfeszítése Oscar-díjat hozott. A tragédia és komédia keskeny vonalán lavírozik az új-zélandi Taika Waititi is, aki korábbi munkáiban már megcsillogtatta abszurd humorát. A Hétköznapi vámpírok és a Thor: Ragnarök rendezője azonban eddig nem adta jelét, hogy komoly drámai szituációkat is képes lenne kezelni.

A Jojo Nyuszival azonban egyértelművé válik, hogy Waititi elbukik azon a bizonyos vékony mezsgyén a komédia irányába, de szerencsére nem zuhan nagyot. Filmje egy szórakoztató vígjáték, hagyományos, már-már unottan ismétlődő, romantikus komédiák elcsépelt szerkezetével felépítve. Ezt ellensúlyozza egyedi stílusa, ami minden eddigi filmjéhez hasonlóan itt is jelen van. Legjobban úgy lehetne ezt jellemezni, mintha Wes Anderson stílusának első unokatestvére lenne. Sok tekintetben visszafogottabb, kevésbé elegáns és romantikus, földhözragadtabb, de szintén extravagáns és különc.

A holokauszt témájának izzadtságszagú beemelése a történetbe gyakran hat erőltetettnek, és ebben a tekintetben nem is sikerül újat mutatnia. Az egész történelem egy naiv kisiskolás szemszögéből van ábrázolva, miközben a tények sajátosan való kezelése egy mesevilág szintjére degradálja a háborús környezetet, ami önmagában is különös érzéseket kelt, de az időnként zsigerekig hatoló, tisztán drámai képsorok közvetlenül az ingerekre hatva érik el céljukat, ami hatásosságától függetlenül morálisan megkérdőjelezhető.

A film nem kezeli helyén a feldolgozandó traumát, és láthatólag összeroppan annak súlya alatt, mikor egy gyomorba markoló jelenetet egy feloldozó poénnak kellene követnie. A hangulat nincs jól kiegyensúlyozva, és szatíra helyett egyszerű komédiává halványul az összkép tükrében Jojo Nyuszi kálváriája. Mivel az alkotók nem tudnak mit kezdeni az erőltetett drámai vonallal, azt ellensúlyozva folyamatos fokozott poénarzenált durrogtatnak, amibe hamar bele lehet fáradni, hacsak nem egy megrázó történetelem törli le a vigyort a nézők arcáról.

A merően túlértékelt Oscar-jelölések és annak ellenére, hogy különlegesebbnek akarja beállítani magát, mint ami, a Jojo Nyuszi egy időnként érzelmes és egyedin megkoreografált alkotás. A történet egyszerűsége és téma iránti érzéketlensége miatt nem képvisel maradandó filmtörténeti értéket, ugyanakkor a közönség kiszolgálása hibátlanul sikerül neki, amennyiben vevők vagyunk Waititi humorára, és el tudunk vonatkoztatni az emberiség kollektív traumafelfogásának minden aspektusától.

79 Jojo Nyuszi  (2019)

dráma | háborús | szatíra | vígjáték

Jojo Betzler (Roman Griffin Davis) egy német kisfiú, akit állandóan csúfolnak az iskolában. A fiú hétköznapi világa a feje tetejére áll, miután tudomást szerez arról, hogy... több»

0