Furcsa ötvözet ez a film, valójában egy háromszereplős kamaradráma, sci-fi, thriller és horror egyben. Ám nem csupán a konstrukció volt minimalista, hanem valószínűleg a költségvetés is. A viszonylag látványos díszletek között (érdekes módon itt aránylag sok a színes cucc, holott megszokhattuk, hogy például az űrben játszódó sci-fiknél a steril fehér szín uralkodik, esetleg a szürke) véresen komoly erkölcsi-társadalomfilozófiai kérdések merülnek fel, azonban szerintem a film elbaltázott lehetőségei közül a legsúlyosabb az, hogy felszínes marad, s nem ás elég mélyre.
Pedig lenne min elmélkedni: ember és ember, ember és robot, egyén és társadalom, férfi és nő, egyik és másik nemzedék kapcsolata, Istent játszó tudós, a pszichopatáknak a többi emberre gyakorolt hatása. Nekem az az érzésem a film megnézése után, hogy egyrészt túl sok mondanivalót akartak belegyömöszölni a történetbe, másrészt pedig mindezt kilúgozták és feláldozták a szórakoztatás oltárán.
A film egyik alapvető kérdése, hogy mi történik, ha egy normálisan funkcionáló, békés közösségbe berobban egy önző, cinikus pszichopata. Alex (Farrah Fawcett) és Adam (Kirk Douglas) nyugodtan éldegélnek – hogy a Szaturnusz környékén mindez mennyire lenne lehetséges, azt fedje jótékony homály –, és az emberiség javára ténykednek. Hogy mikor játszódik a történet, nem tudjuk meg, ahogyan azt sem, miért kell a Földön élőket az űrben előállított termékekkel ellátni.
Hasonlóképp a főszereplőkről is vajmi keveset árul el a sztori, ami azért is baj, mert így talán nehezebb beleélnünk magunkat az eseményekbe. Annyit tudunk meg, hogy Adam szinte elmenekült a Földről, Alex pedig nem is látta azt. Generációs különbség is van közöttük, de sajnos nem derül ki, hogy hogyan is keveredtek egymás mellé. Boldogan élnek egymás mellett (vagy egymással?), de a világtól viszonylag elzártan.
Váratlanul megérkezik közéjük Benson (Harvey Keitel), aki a Földön már megölte az egyik társát, s aki teljesen felforgatja a világukat. A film másik nagy hibája (vagy csak én nem értettem a logikáját), hogy nem ad magyarázatot arra, Benson miért is erre az űrbázisra megy. Az autoriter férfi egyre inkább belemászik a pár életébe, s közben összetákol egy robotot is, amelyet a saját egyéniségére formál.
A feszültség egyre csak fokozódik, hiszen Benson igényt tart Alexre, akit használni akar (amint azt állítása szerint a Földön is teszik), s úgy véli, Adamnek nem lehet ellenvetése. Fontos erkölcsi megfontolásokat akar sutba dobni, s Adamnek a vele szemben érzett ellenszenvét láthatóan a bizonyos fokú féltékenység is erősíti, hiszen Benson nagyjából azonos korú Alexszel, így egyfajta szerelmi vonulat is megfigyelhető a történetben.
Voltaképpen két nemzedék világnézete ütközik itt össze: Adam a hagyományosabb szemléletet képviseli, míg Benson technokrata, gőgös, rideg és cinikus, akinek a nő is csupán egy használati tárgy. Az űrbázis a boldogság szigete, amelybe betör az általa megszemélyesített földi "civilizáció": az erőszak, az autoriter és technokrata felfogás, ami szerintem erőteljes társadalomkritikát is magában foglal.
A film közepéig nagyjából ez a drámai jelleg az erős, illetve a balsejtelem okoz feszültséget, a történet közepétől viszont a horrorisztikus irány válik uralkodóvá. A produkció erős pontja talán maga Hector, a gyilkos robot. Nem annyira a kinézetét illetően, mint inkább a szándékait tekintve. Megítélésem szerint bizonyos mértékű robotikaellenesség is megjelenik a filmben, hiszen szerintem a történet egyik lényeges mondanivalója éppen az, hogy mi minden történhet, ha a rossz kezekbe került technika egyszer átveszi az uralmat az emberek fölött.
(Egyébként még a CGI előtti korszakban vagyunk, így bár a robot mai szemmel nézve talán kicsit gagyi, és a 70-es, 80-as évek fordulóján is építettek ennél "élethűbb" gépezeteket, valamiért mégis félelmetessé tud válni. S a jelenkor számára talán még ijesztőbb az egész, látva a technika eszméletlen ütemű fejlődését; ma már lassan tényleg ott tartunk, hogy a gépek fogságában élünk.)
A filmben Benson maga is megtapasztalhatja mindezt, hiszen a robot áldozatává válik, a gép mintegy "elnyeli" a testét, s ő maga is használati tárggyá válik. Ettől a pillanattól kezdve Alex és Adam élete lesz a tét. A film kicsit a slasherek paráztatós jeleneteit idézi, csak itt az embereknek egy géppel, illetve egy bomlott elmével kell felvenniük a harcot. (Bennem a Terminátort is felidézte ez az egész, arra azért kíváncsi lennék, van-e összefüggés a két film között.)
Noha az elszigetelt űrbázis kitűnő terepet nyújthatna a feszültség fokozásához, nekem az volt az érzésem, hogy az alkotóknak sajnos nem sikerült teljes mértékben kiaknázniuk azt a lehetőséget, amit egy ilyen klausztrofób helyzet teremthet. Egyébként a történet is kicsit szétesik, olyan, mintha rövidfilm-sorozatot látnánk egyben, és sok lehetőséget ki is hagytak az alkotók, pedig jóval ütősebb is lehetett volna a történet.
A jellemek elnagyoltak, hiányzik a generációs ellentétek és a motivációk mélyebb ábrázolása, és érdekes lett volna Alex vágyait is legalább átmenetileg a középpontba állítani, hiszen Benson a nőt az általa sohasem látott, de látni vágyott Földre csábítja, miközben Alex az Adam mellett megélt békére és boldogságra is vágyik, s szerintem ezt a részletet érdemes lett volna kidolgozni. A párbeszédek gyakran sablonosak, semmitmondók, kár, hogy a sakkjelenetbe belecsempészni próbált szellemességet nem sikerült érvényre juttatni hosszabb időre. Feltehetően a kidolgozatlan jellemeknek és a gyengécske forgatókönyvnek is köszönhetően még a nagy színészektől is suta alakításokat láthatunk itt, amit szintén csak sajnálni tudok.
A film végül is a kihagyott lehetőségek filmje maradt, jóllehet, számtalan remek ötlet, részlet akadt benne, amelyek az alkotók részéről nem kaptak elég figyelmet. Erre nem lehet mentség az alacsony költségvetés, sokkal inkább azt érzem, mintha maguk az alkotók sem tudták volna, hogy a rengeteg összezsúfolt eszme, elképzelés közül melyik legyen fajsúlyosabb.
A végeredmény így egy sci-fibe oltott társadalomkritikus thriller-dráma lett, megspékelve egy szerelmi sokszöggel (ami külön bizarr a történetben, az a robot "vonzalma" Alex iránt). Így ez a film is a hatalomért és a nőért folytatott harc klasszikus témáját dolgozza fel, és ha láttunk már ennél ezerszer jobb filmeket is, én úgy érzem, hogy a tematikai sokszínűség miatt érdemes lehet megnézni. Kár, hogy az egészből egy felemás produkció sült ki, ennél szerintem többet érdemelt volna a sztori.
58 Hármas számú űrbázis (1980)
horror | kaland | sci-fi | thriller
Adam és a gyönyörű Alex idilli békében élnek a Hármas Számú űrbázison, a Szaturnusz Titán nevű holdjának kopár felszine alatt. Új táplálékforrás után kutatnak a... több»
Szereplők: Harvey Keitel, Kirk Douglas, Farrah Fawcett, Roy Dotrice, Ed Bishop
