Ez volt az egyik első film, amely kísérletet tett az úgynevezett poszttraumás stressz szindróma (PTSD) bemutatására egy a II. világháborúban tengeralattjárón szolgált hadnagy fikciós történetén keresztül.
A sztori szerint a William Holden által játszott hadnagy csak úgy tudta megmenteni tengeralattjáróját, ha a fedélzeten meglőtt parancsnokot magára hagyva azonnal lemerül, amely döntés később súlyos depresszióba és bűntudatba taszítja a férfit. Nagyon izgalmas felállás, de meg kell jegyezni, hogy a készítők nem kis fába vágták fejszéjüket, ugyanis a fennálló erős cenzúrázás miatt nem eshetett csorba az amerikai hadsereg megítélésén. Ezáltal nem meglepő, hogy mai mércével tekintve nem sikerül a filmnek körbejárnia a főszereplő betegségét, megoldás gyanánt pedig felhasznál egy másik háborút, az 1950-ben kirobbant koreai háborút.
A film keretét így két háború (a II. világháború és a koreai) adja, amely egyúttal műfajilag is két részre szeli a filmet: a betegség kibontakozását bemutató drámát körülölelik az akcióval dúsított háborús részek. Ha tudatában vagyunk, és elfogadjuk a film készítését befolyásoló korlátokat, akkor bizony egy nagyon érdekes és jól előadott drámát élvezhetünk.
A film fő mozgatórugója és "lelke" William Holden, aki a sztorit visszahúzó tényezőket maximálisan ellensúlyozza kiemelkedő játékával. Holden nagyon jól illett az ilyen szerepekre, természetes és mindenféle túlzásoktól mentes alakításával minden hétköznapi emberben rokonszenvet tud ébreszteni. A színészek közül még a feleségét játszó Nancy Olson emelhető ki, aki külsőleg és alakításával is jól illett Holdenhez, nem véletlenül játszottak együtt két éven belül négy filmben is.
Sokadik olyan, filmtörténeti szempontból fontos alkotás, melyhez William Holden a nevét és mindig hibátlan alakítását adta. Magyar felirat is elérhető a filmhez, remélem, az érdeklődő filmrajongók így jobban kedvet kapnak a megtekintéséhez.
