2020.05.08 00:12 Artemisia Olvasottság: <100x
1

Nem sikerült megugrani az első részben felállított mércét

Szerethető animáció, csak épp a készítők elkövették azt a hibát, hogy az első részben viszonylag magasra rakták a mércét, és a folytatásban nem tudták azt megugrani. Szóval aranyos történet, és érdekesen is indul.

Linda és Tulio felfedezi, hogy nem haltak ki az arapapagájok, csak elrejtőztek a dzsungel mélyére. Csili és Azúr elindulnak hát 3 fiókájukkal felkeresni a rokonokat, nem is sejtve, hogy a nyomukban van Nigel egy gonosz nyílméregbékával karöltve. Innentől kezdve pedig alig történik valami említésre méltó.

Nem sikerült megugrani az első részben felállított mércét

Leköti a nézőt, de az első részhez képest nem történik semmi izgalmas vagy kalandos. Azúrt nem fogadja be a papagájkolónia, mert emberek között nevelkedett. Az első részben sem fogadták be, ráadásul repülni sem tudott, és még menekülniük is kellett a madárcsempészek elől. Most meg biztonságban van Csili családjánál, csak kicsit undokok vele.

Csilinek felbukkan egy régi udvarlója, és megpróbálja elcsábítani. Az első részben meg a szadista Nigel és a papagájcsempészek jelentették a veszélyforrást, ráadásul Csili udvarlója magától megoldódik, Azúrnak nincs teendője, az első részben meg azon múlt Csili élete, hogy képes-e repülni.

Vannak gyújtópontok, de egyik sincs kiaknázva. A kék és a piros arák közti háborúnál úgy tűnik, lesz valami izgalom, de kiderül, hogy a háború csak focit jelent. Nigel követi őket, de a balesete óta megváltozott, és kiderül, hogy csak énekelgetni akar, és még a nyílméregbéka hölgyikéről is kiderül, hogy csak ál-nyílméregbéka.

Jelen van az erdőirtás mint téma, de csak a végén, az utolsó jelenetben domborodik ki, de Linda és Tulio akkor is könnyen leszereli a fakitermelőket.

79 Rio 2.  (2014)

animáció | családi | kaland | musical | vígjáték

Azúr, Csili és három fiókájuk teljes védelem alatt él Rio de Janeiróban. Egy napon azonban a madarász házaspár, Linda és Tulio Amazónia közepén további élő példányokat... több»

1