Nagy rajongója vagyok a Disney-klasszikusoknak, bár azt elismerem, hogy pont a Dumbó az, ami nem fogott meg érzelmileg. Így lehetne azt is mondani, hogy elfogult vagyok az élőszereplős változattal kapcsolatosan, de talán pont ezért érdemes adni neki még egy esélyt. Hátha az új változat új értelmet ad az eredeti műnek, ami által megszerethetem azt.
De nagyon nem így lett. Olyannyira nem, hogy hihetetlenül rossz érzésekkel jöttem ki a moziból. Olyan érzésem volt, mintha a színészek belecsöppentek volna a rajzfilmbe, és nem tudják, mit kezdjenek az adott helyzettel. Még csak nem is az a legnagyobb baj, hogy sablon szerepeket játszanak: gyerekek, akik hisznek a csodákban, az ebből kiábrándult apa, a pénzéhes cirkuszvezető. Hanem, hogy annyira szörnyű a színészi játék, annyira látszik, hogy kényszer számukra az egész, hogy egyszerűen nézni is kellemetlen.
Itt volt véglegesen az az érzésem, hogy ezt már csak a pénz miatt gyártották le. Adott a sikeres koncepció: mi, nézők, Disney-rajongók szeretjük az adaptációkat, a Disney pedig meggazdagszik belőle. Alapvetően nincs ezzel baj. A Nintendónak is abból van a bevétele egy része, hogy a retro játékait újra és újra kiadja az újabb konzolokra.
Amíg minőséget kapunk a pénzünkért, addig úgy vagyok vele, hogy a büdzsé és a bevétel csak egy extra információ. De egy ilyen filmnél, ahol teljesen nyilvánvaló, hogy csak a pénz miatt készült el, inkább kellemetlen számomra, hogy ebből is tovább gazdagszik a Disney. Egyetlen pozitív jelenetet tudok mondani, amikor a kövér cirkuszi mutatványos nő eljátszotta, hogy hableány akar lenni, hogy megtévessze a rendőröket. Az tényleg vicces volt, és jót nevettem rajta. De a többi része nagyon felejtős. Remélem, hogy nem lesz még több hasonlóan silány minőségű adaptáció.
