Nem különösebben alkalmas részletes elemzésre, minthogy voltaképp nem egy explicit drámai darab – de ez a film Bruce Lee legismertebb és legkifejezőbb nagyjátékfilmje. Ezzel a kis rezümével szeretne tiszteletet nyilvánítani az utókor egy különleges személyiség, egy filozófus, egy utolérhetetlen kvalitásokkal megáldott igaz ember előtt, akit a halál igen korán ragadott el közülünk.
Érdemes egy kis kitekintést tenni a Lee család fiatalkori éveire, amely némi támpontot is adhat drámai karrierjének értelmezéséhez. A kis Sárkány – ahogyan Távol-Keleten ismerik – 1940-ben, San Fransiscóban látta meg a napvilágot. A család azonban rövid időn belül elhagyta az Államokat, és visszatért Hongkongba (édesapja operaénekes volt). Egy nagy kanyar után 18 évesen Bruce ismét visszatért az Egyesült Államokba – Seattle-be –, ahol az egyetemen filozófiát és drámát hallgatott. Hogy a kiadásait valamennyire finanszírozni tudja, wing-tsun leckéket adott, többek közt hollywoodi filmes személyiségeknek (például Steve McQueen).
Ez utóbbi tény egy önmagában unikumnak számító dolog volt, ugyanis, akik ismeretesek a keleti harcművészetekben, tudják, hogy más nemzetek számára kiadni az ősi harci technikák benső titkait tiltottnak számított. Ez épp a múlt század felénél oldódott valamelyest (egyébként hasonlóan az indiai jógatanokhoz), és Bruce nagyon is érintett volt ebben, hisz tudvalevőn a tanítója nem más volt, mint az akkor már méltán híres Yip Man. (Szavakba nem önthető, mennyire képtelenek voltak visszaadni a 2010-es évek végén a Nagymesterről készült filmek az ő nagyságát).
Páratlan tehetségének híre gyorsan szárnyra kapott, szerepet is kapott egy Zöld Lódarázs című sorozatban, mely több-kevesebb sikerrel futott. A további felkérések azonban elmaradtak, így Lee visszament Hongkongba, ahol néhány később ismertté vált filmje is készült. A szerződést kínáló stúdió rendezője egy bizonyos Lo Wei volt, aki addigra mintegy ötven filmet forgatott már, így kikerülhetetlenül magán viselte a távol-keleti mozi specifikus stílusjegyeit. Bruce – bár némi előképzettséget szerzett ugyan – egy jellegzetes filmes kultúra alapjai lerakásának képtelen volt egymagában eleget tenni, ilyen módon a Lo Wei-jel közös filmjei inkább a 40-es évtizedekbeli kínai színház-fim egyveleg karakterisztikáját öltötték magukra.
Ez azért is volt fájón kínos, mert A sárkány közbelép főhőse tragikus halála miatt képtelen volt érdemben kifejezni és megmutatni hatásos módon mindazt, ami benne volt. A színészek zöme helybéli volt, ráadásul nyugati szemmel nézve filmbéli megnyilvánulásaik nívótlanok. A filmek dramaturgiája kínosan erőltetett vagy érthetetlen, maga a cél, amely inspirálta volna az egész darabot, teljesen kikerült a cselekmény összefüggésrendszeréből. Más szóval aggályos módon a harci jelenetek köré kerítettek egy infantilis történetet, de a cselekmény belső konzisztenciája teljesen szétesett.
Így jutottunk el Bruce Lee első (és gyakorlatilag az utolsó) nagy filmes produkciójához – nem elfelejtve a Halál játéka c. befejezetlen mozifilmet –, A sárkány közbelép felejthetetlen klasszikusához. Ez már egy amerikai–hongkongi közös produkció volt; a rendezői székben Robert Clouse, aki már két Oscar-jelölésen is túl volt ekkor, és Cannes-ban majdnem Arany Pálmát nyert rövidfilm kategóriában. A feladat tehát egyben kihívás is volt: hogyan illeszthető be egy puritán harci viadal egy játékfilmes keretrendszerbe.
A próbálkozás végül szemmel láthatóan sikeres volt, a rendező észrevehetően motivált és érdekelt volt mindebben. A pruducer – Lee javaslatára – több, akkoriban ismert harcművészt is leszerződtetett a moziba, gyakorlatilag egy összkarate demonstráció formájában. Így láthattuk co-starring szerepben John Saxont, a nagy öreg karatebajnok Robert Wallt, a Távol-Kelet testépítő bajnokát, Bolo Yeungot, valamint az ifjú és nagy tehetségű Jim Kellyt.
A történet viszonylag egyszerű, a szolgálatnak kapóra jön, hogy a harcművészetekben jártas Lee (Bruce Lee) – érintettsége okán – kézenfekvő alanya lehet egy titkos elfogató hadműveletnek. Ő ugyan legkevésbé sem motivált abban, hogy családi sérelem által vezérelve részt vegyen egy egyébként bűnöző életmódot folytató – a húga halálában közvetve szerepet játszó – ellenlábas kézrekerítésében. Azonban mégis sikerül az érzelmeiben megrendíteni, és egy ügynök felkérésére elindul a több évenként megrendezett harcművészeti viadalra, hogy aztán bizonyítékokat szerezzen, és kézre kerítse a szálakat mozgató alvilági nagyúrt. A később a Rém-álom az Elm utcában című, ismert tinihorrorban népszerűvé vált John Saxon (Rupert) válik segítőtársává, akinek szintén gyanússá válik a sziget mindenható uraságának nyájas modora, s a film végén önkéntelenül is közösen kell szembe nézniük az élet-halálra menő viadallal.
Különösképpen koherens drámaiság, epikus jellegű konfliktusok sejthető módon kevéssé fedezhetők fel, ugyanakkor megjegyzendő, hogy az egyes jelenetek kifejező módon ábrázoltak. Többet nem is igazán lehet elvárni, a harcművészeti kompozíciók láttatása valószínűleg mindig is dokumentum- vagy werkfilm arculatú marad a filmtörténetben. Ha mégis hatásos történetet próbálnak köré szőni, az előbb-utóbb mindenképp átbillenti a hangsúlyt az egyik irányba, vagy kacagtatóan ügyetlenné válik.
