Ma is égetően aktuális, mégis elfojtott problémákról szól a film, ugyanakkor azt is jól jelzi, hogy az általánosságokon túl gyakorlatilag az alkotók sem jutottak. A 20. század magyar története (is) tele van kibeszéletlen és feldolgozatlan traumákkal: két elveszített világháború, Trianon, holokauszt, az 50-es évek, 1956, és ehhez jön még a velünk élő félmúlt borzalma is.
A Kádár-rendszer puha diktatúrája szerintem sokkal hatékonyabb és kártékonyabb volt, mint akár a nyilas világ, vagy mint a rákosista terror. Már csak azért is, mert sokkal alaposabban átszőtte és ellenőrizte a társadalmat, és olyan egzisztenciális alapokat érintett, hogy lényegében véve mindenkit a rendszer fogaskerekévé tett. Sunyi, számító módszerekkel próbálták megroppantani a társadalom gerincét, és ezen módszerekkel szemben az ellenállás is sokkal nehezebb volt. Ráadásul kihasználták az ember alapvető nagyobbra vágyását, sokakat meg lehetett vásárolni pozíciókkal, magasabb fizetéssel, vagy éppen luxuskörülmények biztosítása révén. E film is olyan kérdéseket boncolgat, hogy mit lehet tenni, ha mondjuk egy jó barátról kiderül, hogy besúgó volt, meg lehet-e bocsátani, ha tönkretette valaki életét, meddig terjednek a hatalommal való együttműködés határai, s hogyan öröklődnek akár nemzedékeken át ezek a traumák, félelmek, szorongások.
A film legnagyobb problémája szerintem az, hogy nem ás túl mélyre. Mentségként persze felhozható, hogy amíg azok sem tesznek semmit a helyzet rendezése érdekében, akik tehetnének, addig nem is lehet túlságosan mélyre ásni. Sajnos még mindig nagyon sok olyan ember (vagy leszármazottja) bír befolyással, aki működtette ezt a gyomorforgató mechanizmust, és a legszomorúbb az, hogy ezek az emberek teljesen büntetlenek maradhattak. Ebből is fakadt a "rendszerváltozás" felemás jellege, valószínűleg még mindig sokan élnek az egykori tartótisztek és ügynökök közül, a kérdés csak az, hogyan tudnak ilyen lelki terhekkel együtt élni. És miért hagyta/hagyhatta a magyar társadalom 30 évvel ezelőtt, hogy a felelősök megúszhassák a büntetést? Miért kell még mindig úgy élnünk, hogy nem tudhatjuk a teljes igazságot? Ágyban, párnák között halhatnak meg azok, akik mozgatták ezt az egész rendszert, ami voltaképpen a magyar társadalom arcul köpését jelenti.
Fontosnak tartom, hogy a témában minél több film, tanulmány, monográfia szülessen, ne pedig a szőnyeg alá söprés uralkodjon. Más kérdés, hogy e film mennyiben járult hozzá mindehhez. Lényegében véve semmi olyat sem mondtak el, amit általánosságban már ne tudtunk volna, szerintem inkább az egyedi esetek feltárása lenne nagy előrelépés. E tekintetben viszont eléggé szkeptikus vagyok, erős a gyanúm, hogy még jó pár évtizedig csak az elhallgatás lesz a jellemző. Addig pedig marad az általánosságban történő beszéd és a traumatizáció.
