Filmbarbár   2021.01.11 20:01
4

Ki az intelligensebb: az ember vagy a hangya?

A második világháborút követően az USA-ban felfutó „állatos” horrorok, sci-fik, katasztrófafilmek jórészt arra a sablonnarratívára épültek, hogy a természet veszélyeztet(het)i az embert. Magyarországra főként a szórakoztató/ijesztgető szándékkal készült alkotások jutottak el, és inkább a 70-es évekből lehetne néhányat említeni (Békák, Az állatok napja, A cápa, Rajzás). Jelen filmünk ezeknél jóval intelligensebb mű, talán ezért is lett kevésbé népszerű. Jóllehet, az alapállás itt is azt látszik sugallni, hogy egy tipikus katasztrófafilmmel lesz dolgunk, a helyzet korántsem ennyire egyszerű.

A történet első 6–8 perce nyomasztó és szinte hátborzongató, már csak azért is, mert olyan bevezetőt kapunk, amire a később történtek sem adnak magyarázatot. Valami történik a Nappal, aminek hatására a hangyák egyre intelligensebbekké válnak. A különböző hangyafajták összefognak egymással, és mindent megtámadnak, ami az emberekhez köthető. Már a film bevezetése is olyan elképesztő hangulatot tud teremteni, amit nekem csak nagyon kevés mű tudott megadni. Egyrészt látvány tekintetében is izgalmas a hangyák sürgölődésének és összefogásának bemutatása, másrészt magában a hangulatban is van valami sejtelmesség, félelmetesség, kiszámíthatatlanság. Mintha nagyítón keresztül szemlélnénk a hangyákat, fizikailag is annyira közel hozza őket a kamera, és úgy érezhetjük, hogy természetfilmet nézünk. Mai szemmel persze kicsit már ügyetlennek tűnik némelyik trükkfelvétel, de összességében azért még így is rabul ejtik a nézőt.

Ki az intelligensebb: az ember vagy a hangya?

Ami esetleg negatívumként felhozható, az a viszonylag sovány cselekmény, illetve a rendkívül lassú tempó. Annak ellenére, hogy a film játékideje még talán másfél óra sincs, helyenként hosszúnak érződnek a jelenetek. Viszont a történet végére kerül egy csavar, hiszen szinte végig arra gondolhatunk, hogy a hangyák harcot indítottak az emberiség ellen, mígnem az utolsó percekben kiderül, hogy teljesen más áll a háttérben. (S talán nem is véletlen, hogy az alapötletben érezhető a 2001: Űrodüsszeia hatása, ami leginkább az eredeti, kissé pszichedelikus befejezésben még inkább tetten érhető lett volna, csak éppen a közönség értetlensége miatt megcsonkították a zárlatot, így egy kilúgozott, éppen ezért talán kevésbé hatásos fináléverzió született meg.)

Voltaképpen egy háromszereplős kamaradrámáról beszélhetünk, amelynek az egyik fő kérdése – a hangyák céljainak kétséges mivoltán túl – az, hogy ki hogyan reagál a hangyák ténykedésére. Az idősebb tudós mindenáron harcolni akar velük, míg fiatalabb kollégája inkább meg szeretné érteni őket. Kettejük között áll egy fiatal lány, akit a hangyák támadásától mentenek meg, s aki látszólag csak töltelék a sztoriban, s éppen a befejezés (a kivágott eredeti befejezés pedig még inkább) mutatja meg, hogy kezdettől fogva nagyon is fontos szerepe volt.

Mint ahogyan a film címe is csak a végére nyer értelmet, megdöbbentő eredménnyel. A mű talán legizgalmasabb jelenetei éppen azok, amelyekben a hangyák társadalmát, együttműködését, önfeláldozását láthatjuk, szinte emberi vonásokkal lesznek felruházva ezek az apró teremtmények. Zseniális ötlet pl. a rendezőtől, amikor a hangyatetemeket sorba rendező kis csápost mutatja a kamera, alatta pedig gyászzene szól. A film végére pedig rájöhetünk arra is, hogy talán nem feltétlenül az ember a legintelligensebb faj a Földön, így egyúttal eléggé erős társadalomkritikát is kapunk.

A kissé nehezen befogadható és már-már kusza történet mellett eléggé nagy probléma a szereplők jellemének kidolgozatlansága. Olyan, mintha a film valamiféle tanmese akart volna lenni, amelyben sablonfigurák tevékenykednek. Egyfajta racionalitás is kicsendül a történetből, amit a majdnem dokumentumfilmes stílus is erősít, s a rendező is egyértelművé teszi, hogy melyik szereplő magatartása mellett teszi le a voksát. Számomra az is hátrányt jelentett, hogy nem éreztem azt a klausztrofób, kétségbeesett hangulatot, amit pedig szerintem kellett volna. Kicsit mintha súlytalan lett volna a film, érzésem szerint nem használtak ki minden lehetőséget az alkotók.

Sajnálhatjuk, hogy „csak” egy B kategóriás mű született meg, érzésem szerint jóval több potenciál volt benne, ráadásul azért aránylag ügyesen el tudták kerülni az alkotók a hatásvadász horrorisztikus részletek túlzásba vitelét. Az is szomorú, hogy a rendező, Saul Bass kedvét is elvette a film kudarca, pedig feltehetően sok érdekes és értékes alkotással gazdagíthatta volna a filmművészetet. És persze hazánkban sem vált különösebben ismertté vagy népszerűvé a Negyedik fázis, annak ellenére sem, hogy pár évtizeddel ezelőtt a magyar mozikban is vetítették. Mindez azért is csoda egy kissé, mert gyakorlatilag sok minden együtt volt (rendezői szemlélet, intelligens alapötlet, operatőri munka, zenei anyag), csak éppen valami mégis hiányzik ahhoz, hogy remekműről beszélhessünk.

A Negyedik fázis a gyerekbetegségei ellenére is érdekes különlegesség, amely szerencsésebb konstelláció esetén mérföldkőnek számíthatna, így viszont megmarad egy méltatlanul elfeledett, habár korántsem tökéletes műnek. A magam részéről mindenkit csak biztatnék, hogy ha teheti, szánjon egy kis időt erre a filmre. A Negyedik fázis ugyanis kitűnő példa arra, hogy a csillivilli szuperprodukciók árnyékában sok "kismester" műve húzódik meg, amelyek méltók lehetnek a figyelmünkre, és ha kellőképpen nyitottak vagyunk, akkor egy jó filmélményben lehet részünk.

horror | sci-fi | thriller

A hangyák valamilyen kozmikus okból intelligenssé válnak. Két tudós figyelni kezdi őket, de a végén már az is kérdés, ki figyel kit.

4