Tarol a hazai előfizetők körében a török gyártású Levelek a múltból című sorozat, amely jelenleg a második legnézettebb tartalom a platformon.

Az Eric Bana főszereplésével készült Vad természet továbbra is az első hellyel büszkélkedhet, míg a harmadik helyet a Sandman: Az álmok fejedelme húzta be. A Cenk Ertürk rendezésében készült Levelek a múltból egy igazán érzelmes drámasorozat, a történet szerint Fatma Ayar arra kéri diákjait, írjanak maguknak levelet saját maguknak a jövőbe.

Két évtizeddel később ezek a levelek újra napvilágra kerülnek, amikor Elif, Fatma lányaként, rábukkan az elfeledett üzenetekre, ezzel pedig nem csak a barátok múltját, de saját származását is felfedezi. A levelek láncreakciót indítanak be: szerelem, árulás, elfojtott traumák és identitáskeresés bontakozik ki párhuzamos múlt- és jelenidőben.

A sorozat strukturáltan váltogat a 2003-as és 2023-as idősík között, levélről levélre tár fel egy rétegzett történetet, így a cselekmény a nyolc epizód alatt igazán elmélyül a karakterekben.

A Levelek a múltból tehát már elérhető a Netflixen, ne feledjétek, hogy a sorozat mafabos adatlapján található streamingszolgáltató ikonjára kattintva közvetlenül is elindíthatjátok a lejátszást, amennyiben rendelkeztek előfizetéssel a szolgáltatónál, ha pedig megnéztétek, várjuk róla véleményetek ITT.

Kedvcsinálóként csekkoljátok az előzetest, további friss hírekért pedig görgessetek lejjebb!

dráma

Egy tanárnő jövőbe írt levelei 20 évvel később újra előkerülnek, amikor a lánya megtalálja őket, és olyan igazságokat tárnak fel, amelyek felforgatják az életüket –... több»

via netflixjunkie