Kóborló   2021.01.13 12:01
3

Jöttek, láttak és felzabáltak

Még a 2000-es évek közepe vagy vége felé, amikor nagyban gyűjtöttem a horror dvd-ket, futottam bele eme alkotásba, és már a borító meggyőzött arról, hogy helye van a gyűjteményemben (pedig semmit sem halottam róla elöljáróban, és még az előzeteséhez sem volt szerencsém a megvétele előtt); azt sugallta, hogy egy tipikus szörnyfilmhez lesz szerencsém, ami egyáltalán nem lesz mentes a vértől. Nos, valóban így volt.

Az első megtekintése során kimondottan tetszett, bár akkor még talán kissé túlságosan is vérbőnek találtam, pedig már akkor is nagy horrorfilm fogyasztónak gondoltam magam, de azért erre a fajta brutalitásra nem számítottam a filmmel kapcsolatban (és itt még egyáltalán nem tudtam, hogy készül majd még további két rész is, ami az itt látott brutalitásra még rátesz jó pár lapáttal). Ahogy teltek az évek, úgy lett szinte minden horrorrajongónak szélesebb a befogadókészsége a horrorokban látható brutalitásra. Emiatt pedig eme film is szép lassan csúszott le a gore és véres jelenetek bemutatására készült filmek képzeletbeli élmezőnyéből nálam, és gondolom, másoknál is.

Jöttek, láttak és felzabáltak

Mivel alapjaiban véve egy szörnyfilm, ami egy pillanatra sem próbál a néző számára magyarázattal szolgálni eme lények eredetével kapcsolatban, mondhatjuk, hogy a története pofon egyszerű, de mégis működőképes. Ezt elsősorban azzal tudja elérni, hogy már a történet legelejétől szinte maximális fordulatszámon pörög, illetve, hogy már a legelején mertek a készítők egy-két igencsak bátor és szokatlan dolgot hozni. A történet karakterbemutatásai is igen egyediek lettek, merthogy az összes karakterhez társítottak egyfajta fejlécet a túléléshez való esélyekkel latolgatva (bár ezt a fajta esélylatolgatást párszor elszúrják, ezzel is arra apellálva, hogy itt aztán semmi sem lesz biztos, és hogy nem fogja a film a kőbe vésett horrorszabályokat követni).

Mindemellett a film szolgáltat nem kevés beteges humorforrást is, amik legtöbbje igen kreatív kivitelezést kapott. Ha már a kivitelezésnél tartunk, érdemes megemlíteni, hogy nem alkalmaz CGI technikát, ami viszont kimondottan az előnyére vált. A szörnyek megjelenítését jóra értékelném, kár, hogy a hirtelen vágások miatt kevésszer kapunk tiszta látószöget róluk. A szereplők tisztességgel hozták a karaktereiket, bár a film egy pillanatra sem időzik azon, hogy bármelyik karaktert is közelebbről megismerhesse a néző. Tulajdonképpen csak eledelnek szánja az összes karakterét egy egészen szórakoztató, vérben és testrészekben úszó mészárszékben.

60 A dög  (2005)

akció | horror | thriller | vígjáték

A dög történetében egy istenháta mögötti kocsmába belép egy felfegyverzett ember, kezében egy fura lény fejével. Hamarosan a kocsma többi vendége szembesül a ténnyel, hogy a... több»

3