A képregény-adaptációk a 2000-es évek elejétől képezték egy igencsak megkerülhetetlen rétegét a filmgyártásnak (legfőképpen pénzügyileg), de fontos megemlíteni, hogy már a 70-es évektől elkezdték a filmre adaptálásukat. Talán a 70-es és a 80-as években sokkal sikeresebbek volt a DC képregények filmre vitele, mint mondjuk a Marvelé. Elég csak a Superman vagy a Batman filmekre gondolni ez idő tájt, merthogy már a 80-as években is készült Pókember és Amerika Kapitány film is, és ha e két utóbbiról nem hallottál, csak a 2000-es évek után készültekről, akkor hidd el, nem vesztettél semmit!
Talán az MGM stúdió ezért is gondolhatta a 80-as évek elején, hogy itt lenne az ideje egy újabb DC képregényt filmre vinni; így jutottak el arra a következtetésre, hogy a képregények lapjain 1971-ben bemutatkozó Mocsárlény lenne erre a legalkalmasabb. Kézenfekvőnek tűnt a választás, hisz a Mocsárlény képregények igencsak hamar nagy érdeklődésre tettek szert az amerikai képregénypiacon a maguk sajátos stílusával (ami elsősorban a horrorból építkezett). Találtak is egy olyan rendezőt a projekt élére Wes Craven (1939–2015) személyében, aki már ez időben letett egy-két komolyabb horrorfilmet az asztalra. A gondok viszont ott kezdődtek, hogy Mr. Craven egyáltalán nem ismerte a képregényes alapanyagot, és csak a forgatások előtt merült bele a Mocsárlény képregények világába.
Maga a Mocsárlény filmre adaptálása már 1982-ben sem bizonyult egy könnyű vállalkozásnak, hisz ha belegondolunk, hogy sem ez a film, sem a folytatása, sem a korai, 1990-től 1993-ig futó sorozata, de még a 2005-ös remake és a legutóbbi, 2019-ben bemutatott sorozat is kudarc volt, akkor kijelenthető, hogy egy roppant nehezen filmre adaptálható képregényről beszélhetünk. Nem tartom magamat egy nagy képregény szakértőnek, de még a jól ismerőjének sem nagyon, mégis valahogy azt éreztem a Mocsárlény filmváltozatánál, hogy egyszerűen azt a fajta egyedi hangulati eszenciát nem tudták megragadni, ami a lapokon megvolt. Mert ami működött a lapokon, az valahogy nagyon nem állt össze a filmnél.
Pedig a gyártó stúdió nemcsak Wes Craven szerződtetésével próbált meg sikeres filmet készíteni, hanem kapásból szerződtettek egy ismert zeneszerzőt is Harry Manfredini személyében (Péntek 13). Ráadásul a színészek közt is volt igazán nagynak számító név is (Adrienne Barbeau vagy David Hess (1936–2011)), de velük sem sikerült sikerre vinni a filmet. Nemcsak hangulatban teljesít gyengén a film, de sajnos a maszkok terén is leszerepel, pedig a gyártási költségek megközelítették a 3 millió dollárt, amiből azért lehetett volna nagyobb részt áldozni a technikai kivitelezésére. Továbbá számomra hiányzott egy kicsit a brutalitás is, aminek alapból benne kellett volna lennie, ha már egy horrorképregény az alapja filmnek. Egyes pletykák szerint ezt maguk a producerek gátolták minden eszközzel, hogy minél kisebb korbesorolást kapjon a produkció, ezzel a döntésükkel azonban Mr. Craven kezét kötötték meg.
Nem azt írom, hogy egy nézhetetlen alkotás lett a végeredmény, de sajnos egy gyenge osztályzatnál jobbat nem érdemel a film.
