2021.08.05 13:46 Laca//Ho/rr/oR// Olvasottság: 143x
3

 J. R. R. Tolkien regénye alapján vászonra vitt tündérmese, amely egy új mérföldkő lett a filmek világában

A film, amely megváltoztatott rengeteg dolgot az életünkben és a filmiparban egyaránt. Egy ilyesfajta klasszikussal nehéz elindulni, hisz annyi mindenről lehet beszélni. Az biztos, hogy 2001-ben Peter Jackson egy igazán nagy munkát tudhatott maga mögött, hisz elképesztő nagy projektbe vágta a fejszéjét. A filmipart tekintve egy mérföldkőhöz érkezett azáltal, hogy elkészítette a Tolkien regényén alapuló, A Gyűrűk Ura című fantasy-kalandfilmet, nem is akármilyen nevekkel a fedélzeten.

Hiszen Ian McKellen, Christopher Lee, Sean Bean, Elijah Wood, Orlando Bloom, Viggo Mortensen és Liv Tyler nevei jól csenghetnek az emberek fülében, és nem soroltam fel mindenkit, akik a stábban voltak. Elképesztő csapatot tudtak összeszedni ehhez az igencsak lebilincselő és megalkotott világhoz. Azért azt ne feledjük, hogy eme filmet 2001-ben hozták ki, közel 20 éve van a porondon, és a mai napig a legjobb fantasy filmként tartják számon, nem kevés díjjal a zsebekben!

 J. R. R. Tolkien regénye alapján vászonra vitt tündérmese, amely egy új mérföldkő lett a filmek világában

Mostanság hozzászokhattunk, hogy a véres harcok, a többnél több szexjelenetek viszik a prímet, de A Gyűrűk Uránál nem ez számított etalonnak, amiért szerintem kiemelkedik a mezőnyből. Pusztán elég arra a finom felvezetésre gondolnunk a legelején, amikor szépen bemutatják nekünk ezt a világot, a karaktereket szépen felépítik, a készítők hagyják megismerni őket, és csak aztán indul be, és lesz tele pörgős jelenetekkel és bonyodalmakkal.

Nagyon részletes a cselekmény, próbáltak nagyon finoman bánni a filmmel, és az egészet érthetően levezetni a nézőknek. Szerintem roppant látványos, nagyon szerethető és egyedi karakterekkel szembesülhettünk Jackson filmjében, és a látványos-kalandos jelenetek mellett ügyeltek az izgalmakra, a roppant fontos mondatokra és a nem kevés drámára is, ami mindvégig jelen volt eme részben.

Nagyszerű zenei aláfestéssel dolgoztak, nagyon jól vágták össze az adott jeleneteket, és a kosztümök is zseniálisak voltak akár a hobbitok, a tündék vagy éppen az orkok elmaszkírozása terén. Nem kis munka van ebben az egészben, szinte csak igazi helyszíneket használtak, ugyebár a CGI még gyerekcipőben járt, és igencsak drága megoldás volt akkortájt.

Csavarból sem volt hiány, ami nem kevés drámával lett keverve, hiszen Gandalf "halála" is nem kis meglepettséget hagyott maga mögött, vagy épp a legvégén a Boromir hősies küzdelme utáni földre rogyás Lurtz által. Rengeteg fordulatot és izgalmat terített Jackson, és kellőképp elég vért és csatát a képernyőre. A kalandok, a csaták, a drámai feldolgozások nagyon jól váltották egymást, így kaptunk egy remek 180 percet, amit bármikor megnézek, olyannyira lebilincselő.

akció | dráma | fantasy | kaland | road movie

Zsákos Bilbó, az öreg hobbit, Frodónak adja rég őrzött gyűrűjét. Az ékszerről azonban kiderül, hogy az az Egy Gyűrű, mely valaha a sötét nagyúré, Szauroné volt, aki... több»

3