Az elmagányosodás, a modern ember totális széthullása, a társadalom atomizálódása már jó ideje kitűnő témája a különböző művészeti ágaknak. Ha a filmek terén maradunk, ott is számtalan példát lehetne idézni, s ki tragikus, ki humoros formában dolgozta fel ezt a kérdést. Az azonban bizonyos, hogy Bertrand Blier jelen filmje az egyik legegyedibb megközelítése a problémának: a Hidegtál beskatulyázhatatlan alkotás. Nyilván nem mindenkinek való ez a film, viszont aki szereti az abszurd-nonszensz humort, a maró szatírát, a lassan csordogáló cselekményt, az vélhetően szellemi csemegeként fog tekinteni erre a filmre.
Jómagam mintegy tíz évvel ezelőtt láttam először a Hidegtálat, és most újra elővettem, mert jó emlékeim voltak róla, és most sem kellett csalódnom. (Megjegyezném, sajnos eléggé ismeretlen műről van szó, nyilván könnyebb eladni egy kommerszebb filmet, mint ezt, valószínűleg nem is véletlen, hogy a guglin keresgélve egyetlen olyan oldalt sem találtam, ahol valamire való magyar nyelvű kritika született volna róla, vagy csak én nem voltam eléggé kitartó a keresgélésben.)
Aki megpróbálja összefoglalni a film cselekményét, az bizony nehéz helyzetbe kerül, ugyanis esetünkben csupán egybefolyó eseménysorok vannak, amelyek között nagyjából semmilyen összefüggés sincs. A főszereplő, Alphonse Tram (Gérard Dépardieu) munkanélküli, aki egy alkalommal a saját kését találja meg egy férfi hasába szúrva. (Újabb zárójel: a leszúrt férfi szerepében Michel Serrault parádézik egy rövid cameo erejéig.) Kedélyesen elcseverésznek, majd Alphonse hazamenve elmeséli az esetet a feleségének, aki azonban fütyül rá.
A házaspár egy hatalmas tömbépületben lakik, rajtuk kívül nincs lakója az épületnek, mígnem beköltözik egy férfi. Alphonse kideríti, hogy az illető rendőrfelügyelő, és neki is elmeséli, hogy talán megölt egy embert. A morózus Morvandieu felügyelőt (Bernard Blier) azonban szintén hidegen hagyja az eset. Kisvártatva halva találják Tram feleségét, s nemsokára be is kopogtat hozzá a néven sosem szólított gyilkos (Jean Carmet), akit Tram szívélyesen fogad. A különös trió tagjainak élete így összefonódik, és bizarrabbnál bizarrabb kalandokat élnek át.
Az abszurd, a szürreális, a groteszk, az ironikus stb. egyaránt helyet kap a történetben, amely egyszerre véres krimi és fekete humorú vígjáték. Kisszerű életek kapcsolódnak össze, miközben egyre csak hullanak az emberek egy egyébként kietlen környéken. A film folyamán mindhárom főszereplőről kiderül, hogy erőszakos figura, aki gátlástalanul képes gyilkolni, azonban a film mindezt kacagtatóan abszurd módon tálalja.
Az emberek halála jelentéktelen dologgá zsugorodik a főhősök (vagy nevezzük inkább antihősöknek őket) szemében, teljesen természetes eseménnyé, miközben az életük szürke, tele van szenvedéssel, problémákkal, s bizony sokszor egymást is megpróbálják kijátszani. Mindezt csak hangsúlyozzák a szűk szobabelsők, a gyakran éjszaka játszódó jelenetek, a kihalt városi terek, érezhető az embert fojtogató, tönkretevő nagyvárosi légkör.
A rendező zseniálisan vegyíti a humort és a krimit, a kisszerűséget és a mély mondanivalót, és ötletesen sorjáztatja a vadabbnál vadabb poénokat. Így történhet meg az, hogy Tram vidáman elcseverészik a felesége gyilkosával, hogy Morvandieu le akarja tartóztatni a lakásba betoppanó ismeretlent, mert azt hiszi, hogy zsarolási szándékkal érkezett, de amikor megtudja, hogy "csak" gyilkosság elkövetésére akarja felbérelni Tramot, megenyhülten zsebre vágja a pisztolyát, vagy hogy a vidéki kietlenségben, az erdő kellős közepén a trió szembetalálkozik egy bérgyilkossal.
A "cselekmény" a film végére sokszor "írja át" saját magát, a látszólag értelmetlen eseménysorok kifutása azonban visszakapcsol a filmet nyitó metrós jelenethez, felemás érzést hagyva a nézőben. A három főszereplő kisszerű, szánalmas élete csupán a pusztítást/pusztulást ismeri, s a film nézése közben a néző ugyan több helyen hangosan felkacaghat a poénokon, mégis felteheti magának a nagy kérdéseket: Vajon én mit fogok örökül hagyni a világnak a halálom után? Mennyit ér az én életem? Több vagyok-e ezeknél a nyomorult embereknél? A főszereplők szerencsétlen kisemberként bukdácsolják végig az életüket ebben a sivár, embertelen, lélekpusztító világban, ahol szinte mindenkiről kiderül, hogy képes hidegvérrel embert ölni, és ahol a halál sok esetben megváltás, vagy legalábbis említésre sem méltó dolog.
Ez a szürreális, rémálomszerű vízió egyszerre idézheti fel a nézőben Kafkát, Beckettet, más abszurdista/szürrealista írókat, de akár még a dekonstruktivizmust is idevehetjük. Totálisan széthullott világot, elaljasult, elvadult, egymás megértésére képtelen embereket mutat be nekünk a rendező, tükörcserép-darabokra töredezett, kisstílű életeket, megnyomorodott, frusztrált lelkeket, akik a földi porhüvelyükben vergődnek nap mint nap. A cselekmény hiánya is ezt a létállapotot ábrázolja, az emberek közötti összetartó kapcsok immár nem léteznek, mindenki a maga problémáiba, félelmeibe zárkózva éli a mindennapjait.
A film egyik kulcsjelenetének tartható a névtelen gyilkos kifakadása, aki arról panaszkodik, hogy a városi élet tönkreteszi őt, holott madárcsicsergést szeretne hallani, ezért is öl nőket, mert a halálsikolyuk olyan az ő számára, mint a madarak éneke. A helyenként megcsillanó fekete humor mögött valójában mélyen tragikus sötétség húzódik meg, és a néző akaratlanul is nevet a filmen, holott inkább sírnia kellene.
Noha a Hidegtál sem tökéletes alkotás, és kétségtelenül megoszthatja a nézőket – valaki vagy rá tud hangolódni a filmre, vagy nem –, bizonyosan jó szórakozást fog nyújtani a kellőképpen nyitott embereknek (nem mellesleg pedig valószínűleg el is fogja őket gondolkodtatni). Az író-rendező Bertrand Blier egyik legjobb alkotása ez, biztos kézzel vezérli végig a nézőt – illetve a szereplőket – ebben a szürreális, feje tetejére állt, szó szerint bolond világban. Bár Dépardieu alakítása kissé talán modoros, Bernard Blier és Jean Carmet valósággal brillíroznak a szerepükben, igazából ők viszik el a történetet a hátukon.
Bár én magam másodjára is jókat kacarásztam a film poénjain, nem tudnám nyugodt szívvel ajánlani általánosságban mindenkinek ezt az alkotást. A Hidegtál nem könnyű film, sem a témáját, sem a feldolgozásmódját tekintve. Viszont ha valaki rákap az ízére, nem fog tudni lemondani róla. Kétségtelen, hogy főként a mai, szuperhősös-helyszínelős történetekhez, csilli-villi hollywoodi szuperprodukciókhoz szokott világunkban még kevésbé lehet igény ilyen filmek levetítésére és megnézésére, mint egykoron, talán mégis lehet néhány olyan ember, aki értékelni fogja ezt az alkotást. Nem tökéletes film, bizonyos szempontból mégis zseniális, a sötét humor és a véres erőszak ötletes keveréke, amely akár többszöri megnézés után sem veszít az értékeiből.
72 Hidegtál (1979)
Alphonse Tram a metróban megismerkedik egy férfival, akire nem sokkal később az aluljáróban talál rá, és a földön fekvő férfi hasából az ő kése áll ki. Ez azonban csak a... több»
Szereplők: Gérard Depardieu, Michel Serrault, Jean Carmet, Carole Bouquet, Bernard Blier
