Az 1917-ben megjelent mű Szigeti József 1858-as, nagy sikerű népszínművét adaptálja filmvászonra. Forgatókönyvíróként Janovics Jenő jeleskedik, aki hűséges marad az eredeti mű szövegéhez. A rendező maga is Janovics ötleteire hagyatkozik, mint ahogy ez kiderül Nemeskürty István filmtörténetéből.
Személyes érdeklődésemet a témában leginkább a főszereplők gondos felépítése és a népies moralitás ábrázolása ragadta meg; ennek érdekében komplex és hiteles jellemrajzot igyekszem felállítani a műben megjelenő fontosabb karakterekről. Úgy vélem, hogy tulajdonságaik és viselkedésük számos szimbolikus jelentést hordoz, melyek szoros kapcsolatban állnak egymással. Mivel a karakterek megteremtése a filmvásznon tagadhatatlanul összefügg az őket megformáló személyekkel, a színészi játékot is elemezni fogom a korabeli színjátszási szokásokat figyelembe véve.
A narráció leghatásosabb vezérlő elveként az emberi furfang jelenik meg, amely ismétlődően megnyilvánul a szereplők tetteiben, és irányítja az események kimenetelét. Ez a kivételes tulajdonság befolyásolja a film morális szerkezetét is, amelyet legeredményesebben a karakterek elemzésén keresztül tudok bemutatni.
Jellemrajzok
A népszínműből adaptált, komikusnak ható történet tulajdonképpen két, különböző társadalmi réteghez tartozó fiatal lehetetlen sorsát beszéli el, akik megpróbáltatások, leleményes cselekedetek és áldozatok árán jutnak el a szerencsés végkimenetelig. Egy efféle témameghatározást hallván a néző elvárná, hogy az említett fiatal pár jelenjen meg főszereplőként a filmben. A kreatív megalkotottságnak köszönhetően azonban az mű eltér a megszokott tiltott szerelem ábrázolásmódjától, és elsősorban a szerelmesek szüleinek viszályával foglalkozik. Ennek értelmében nem a jó kiállású Laci, az igaz szerelemért való küzdelmei, hanem apja, Sugár Mihály furfangos cselekedetei válnak a narratív szerkezet mozgatórugójává, aki tettei által próbál segíteni fiának célja elérésében, valamint ezzel egyidejűleg bebizonyítani értelmi feljebbvalóságát a gazdagok rétegével szemben.
Sugár Mihály a falu szegény ezermestere és leszerelt katona, aki a sírásástól kezdve a költészeten át az orvosláshoz is ért, saját bevallása szerint. Egyfajta láthatatlan manipulátor szerepét tölti be a nézők befolyása által. A közönség a hagyományos népi hős és igazságosztó karakterét láthatja benne, erkölcsi példaként, viszont a bakancsos valójában a becsapás eszközét használva éri el céljait. Mihály összetűzésbe keveredik a jómódú Veres csaplárossal, mert az nem engedélyezi a lányának, Ilonkának és Lacinak, a vén bakancsos fiának szerelmét. Ugyanakkor a film egyik első jelenetében Mihály észreveszi és megjegyzi, hogy a kocsmáros és a kántor minden pénteken kincset keresnek az erdőben. Ez a tény az ellentétessége miatt válik fontossá, hiszen egy olyan világot mutat be, ahol a nincstelen, intellektuális embereknek nincs szükségük vagyonra, viszont a kiváló anyagi hátterű, naiv és tudatlan gazdag réteg az erdőben is rendszeresen kincseket keres.
Mihály értelmi dominanciája és furfangossága már a kincskeresés első jeleneteiben is megmutatkozik, amikor egy fiút küld a kocsmárosékhoz, hogy becsapja őket, és ismét elinduljanak kutatni az erdőbe. A bakancsos jól szórakozik a befolyásolható, naiv embereken. Az őt megszemélyesítő Szentgyörgyi István nyújtotta a legrealisztikusabb színészi alakítást is a filmben. Változatos és hiteles arcmimikájával, visszafogottabb gesztikulációjával akár újszerűnek is hathat a játéka a korabeli szokásokkal szemben. Ezáltal is hitelesebbé válik karakterének intellektusa.
Szentgyörgyi játékával szemben a csapláros és fia erős, színpadias mozdulatokkal jellemezhetők, amely egy primitívebb képet nyújt róluk. Lehetségesnek tartom, hogy külön figyelmet fordítottak a színészi játéknak erre az aspektusára annak érdekében, hogy felismerhetővé váljon Mihály értelmi fölénye. A kocsmáros karaktere ugyanakkor a film második legösszetettebb karaktere. Családjának szeretete felismerhető abban, ahogyan fiát, Friczit próbálja megmenteni a besorozástól, de ugyanakkor hihetetlenül sóvárog az anyagi javak után, naiv és tudatlan, ezért a vén bakancsos mindig túljár az eszén.
Veres látszólag a lányát szeretné megóvni a vén lókötő fiától, ám valójában csak vagyonos férjet szeretne találni neki. A kincskeresés motívuma ezáltal az ő fukar, pénzhajhász jellemének a szimbólumává válik. A furfangosság az ő személyében is erőteljesen megnyilvánul, és nagy hatással van a narráció alakulására. Megjegyzendő jelenete a filmnek, amikor a csapláros találkozik Lacival, és elhiteti vele, hogy neki adja Ilonka kezét, hogyha előbb eltölt hat évet katonaként. Verest két dolog is motiválja a cseles alku felajánlására: a család és a pénz. Az alku által sikerül szétválasztania a szerelmeseket, és reméli, hogy a fiú elesik a fronton, így nem kell majd betartania az ígéretét. Továbbá Laci a kocsmáros fia helyett lesz besorozva, így Friczi megmenekül a katonaság veszélyeitől is, és otthon maradhat az apjával.
A film teljesen antihősnek tünteti fel a kocsmárost, azonban a családját védelmezni óhajtó apa jelleme sokoldalúbbá teszi a karaktert. Veres furfangosságának legnegatívabb oldala azután mutatkozik meg, miután a sebesült Laci hazatér a katonaságból. A fiú váratlanul érkezik, mert eddig mindenki abban a tudatban volt, hogy elesett a harcban. A csapláros azonban most is kibúvót keres az egyezség betartása alól, és arra hivatkozik, hogy a huszár nem tudna tisztességes megélhetést biztosítani magának és Ilonkának, miután elvesztette az egyik karját egy csatában, ezért nem adhatja neki a lánya kezét.
A kocsmáros fia, Friczi a maga módján egy teljesen egyedülálló személyisége a filmnek. Különlegessége abban rejlik, hogy egyáltalán nem vonja bele magát a történésekbe, hanem csak hatnak rá bizonyos események, ő pedig valahogyan viszonyul ezekhez (pl. fél a besorozástól, ezért menekül és sír.) Nem avatkozik bele a főszereplők szerelmi ügyeibe, a saját besorozása ellen sem tesz semmit tulajdonképpen a síráson kívül. Inkább kivárja, hogy az apja intézkedjen. A szereplők közül Friczié a legártatlanabb karakter is, aki valójában senki boldogságába nem szeretne beleavatkozni, hiszen senki más nem is érdekli őt a saját jólétén kívül. Ő a gyáva, elkényeztetett és lusta gyerek típusa, aki még a saját céljai érdekében sem képes cselekedni, de aki ugyanakkor kívül helyezkedik el minden erkölcsi normarendszeren is, mert nem vallhat magáénak egyet se.
Kiemelhető ellentét a kocsmáros fia és Laci között, hogy Friczit besorozzák, de menekülne a katonaság elől, a bakancsos fiát azonban be se sorozzák, mivel ő az apja egyedüli támasza, ám ő mégis harcolni szeretne a hazáért. Friczivel ellentétben Laci folyamatosan meghatározott célok eléréséért küzd, ám minden fáradozása hiábavalónak tekinthető. Hiába köt egyességet a kocsmárossal, hiába van távol az otthonától, a hazáért harcolva, és még a karjának az elvesztése is hiábavalónak minősül, mivel hazatérése után a csapláros nem tartja meg ígéretét, és nem adja hozzá a lányát. Az egyetlen tényező, ami képes megmenteni Lacit a tragikus sorstól, az a történet valódi főszereplőjének, Sugár Mihálynak a közbelépése.
A vén bakancsos ismét a furfang eszközével dolgozik, és csapja be a naiv gazdagok rétegét. A tehetős, ám fukar kocsmárossal ellentétben ő önszántából feláldozza az utolsó aranyérméjét, hogy véghezvihesse kidolgozott tervét, és segíthessen fia céljainak elérésében. Utolsó furfangos cselekedetébe most belevonja Lacit is, és közösen elhitetik a tisztességtelen kocsmárossal, hogy megtalálták az erdőben elrejtett kincset, s ezáltal meggazdagodtak. Veres ezután természetesen Lacinak adja Ilonka kezét, és a szerencsés végkifejlet azután sem marad el, miután miután Mihály bevallja az átverést a csaplárosnak.
Furfang és moralitás
A narratív rendszer egészét a két legmarkánsabb szereplő, Sugár Mihály és Veres furfangos cselekedetei tartják az irányításuk alatt. Minden jelentős fordulópontnak az eseménysorozatban egy efféle tett a kiindulópontja. A két szereplő trükkös tevékenységei azonban más-más értéktöbbletet hordoznak magukban. Míg a kocsmáros cselekedeteit javarészt gonosznak, önzőnek vagy elítélendőnek minősítjük, addig a vén bakancsos furfangossága pozitív személyiségjegyként hat a vásznon. A film mintha azt szeretné elérni, hogy lássuk benne felelevenedni a nép hősét, aki intellektusával, csavaros észjárásával felülkerekedik a kisembereket eltaposó, burzsoá hatalmasságon, akár egy a népmesék világában diadalmaskodó szegény legény.
Összegzésként szeretném kihangsúlyozni, hogy a filmnek ez a fajta trükkös elbeszélésmódja képes egy teljesen abszurd, torz morális rendszert felállítani a nézőközönség fejében a helyes és helytelen cselekedetek struktúrájáról. Továbbá véleményem szerint Sugár Mihály nem tekinthető teljesen pozitív, példamutató karakternek, hiszen nem lehetünk biztosak azokban a motivációkban sem, melyek miatt segített a fiának. Már a film elején megfigyelhető, amint a bakancsos azt vallja, hogy ő szinte mindenhez ért, és itt megmutatkozik a karakter önelégültsége. Ennek következtében azt sem tudhatjuk, hogy mennyire a fia boldogságát tartja szem előtt, amikor átveri a kocsmárost, és mennyire a saját egóját szeretné növelni azzal, hogy túljár egy nála magasabb társadalmi rétegben elhelyezkedő ember eszén.
Megemlítendő és dicsérendő eleme a filmnek a kidolgozott karakterek vászonra vitele. Legvégül pedig kiemelném, hogy véleményem szerint a furfangosság mint az alkotás leghatásosabb narratív vezérelve újszerű és egyedülálló szerkezetet nyújt Fekete Mihály A vén bakancsos és fia, a huszár című filmjének a korabeli erdélyi némafilmes alkotásokkal szemben.
