Ha valaki a közelmúltról vagy a félmúltról készít akár írott, akár képes beszámolót, akkor egyáltalán nincs könnyű dolga. Ez a közhely különösen érvényes akkor, ha aktuálpolitikai szándékok is állnak egy-egy ilyen munka elkészítése mögött. A Rákosi Mátyás száműzetésben című dokumentumfilm alkotói nagyrészt szerencsésen kikerülték a csapdákat, viszonylag kiegyensúlyozott művet sikerült letenniük az asztalra. Arról nem is beszélve, hogy újdonsággal is elő tudtak állni, hiszen Rákosi életének eddig legkevésbé ismert szakaszát dolgozták fel igen fontos források alapján.
A film részletesen (helyenként talán túlságosan is aprólékosan) bemutatja Rákosi kényszerű emigrációjának "mindennapjait", a száműzetés okaitól egészen a haláláig. A legértékesebb részeket a család privát filmfelvételei, illetve a Kádár János haláláig páncélszekrényben őrzött iratok feldolgozása jelentik, így a két forrás "összefésüléséből" viszonylag jó képet kaphatunk az egykori rettegett diktátor életkörülményeiről, illetve gondolatairól. A filmből kirajzolódnak ugyan a bel- és külpolitikai játszmák (ha Rákosit bíróság elé állították volna, akkor a kádári vezetést is felelősségre kellett volna vonni, illetve ha Rákosi hazatérhetett volna a száműzetésből, vagy akár csak Moszkváig is eljut, akkor a szovjet vezetésre nézve is veszélyes lehetett volna), ugyanakkor viszont szerintem kicsit keveset tudunk meg a világtörténeti kontextusról, arról pl. hogy az "enyhülés" mennyire is volt jelentős, vagy hogy a Rákosi-ügynek volt-e jelentősége e tekintetben. Kicsit talán arról is többet lehetett volna szólni, hogy mind a magyar, mind a szovjet vezetés hogyan próbálta felépíteni azt az imázst, miszerint ők teljesen mást képviselnek, mint amit a diktatúra vallott, holott a "puha diktatúra" sem volt kevésbé diktatúra, mint az 1956 előtti, de arról is sajnálatosan kevés szó esik a filmben, hogy a magyar pártban, illetve társadalomban lett volna-e támogatottsága egy rákosista fordulatnak. Bizonyos szempontból persze érthető volt Rákosi felháborodása a vele szemben tanúsított bánásmód miatt - és maguk a film alkotói is nagyon helyesen hangsúlyozzák azt, hogy az 1956 előtt elkövetett törvénytelenségekért sem az egykori diktátor volt egy személyben a felelős -, és a film részletesen szól is a száműzött egyre elkeseredettebb rehabilitálási kísérleteiről, de ez egy idő után eléggé monotonná teszi a történetmesélést, a néző is elvesztheti az egyébként izgalmas téma iránti érdeklődését. A másik problémám az volt a filmmel, hogy bár a történész szakértők rendkívül sok információt megosztottak a nézőkkel, egy részük vagy beszédhibás volt, vagy motyogott, így néha kissé nehezen volt érthető a mondandójuk. Összességében véve egy jó, bár szerintem hosszúra sikeredett dokumentumfilmet kaptunk Rákosi utolsó életszakaszáról, s alapjában véve tartalmas - bár megítélésem szerint korántsem teljes - körképet láthatunk egy bonyolult politikai játszmáról. A film kiindulópontnak megfelel, de szerintem érdemes lenne még egy kicsit alaposabban is körbejárni a kérdést.
