2021.10.20 11:42 Gábor390920 Olvasottság: 555x
4

Jóban-rosszban, gazdagságban-szegénységben

A sorozat elején kiderül, hogy a nyaralás során történt egy haláleset, azt viszont nem tudjuk még, hogy ki halt meg. A történet végig fenntartja a feszültséget és a rejtélyt a nézőben, hogy ki lehetett a gyilkos (már ha gyilkosság történt) és ki az áldozat. Hiszen az előrehaladtával a néző úgy érezheti, hogy egyre több ember kerülhet a gyilkos, valamint az áldozat szerepébe.

A sorozat úgy indít, hogy a hotel személyzete várja az új vendégeket a parton. Szépen sorban megismerjük a kedves vendégeket: a friss házaspárt, a családot a gyerekekkel és a magányos középkorú nőt. Mindannyian jómódúak, az életük látszólag boldog.

Jóban-rosszban, gazdagságban-szegénységben

A friss házaspár férfi tagja tartozik inkább a gazdagokhoz, felesége lelkes újságíró, aki szívesen menne vissza a munkába, mintsem háziasszony legyen, és a férje eltartsa. A családban a nő a sikeresebb, emiatt a férje rosszul, kicsit elnyomottul érzi magát. A gyerekek közül a fiú magába zárkózott, testvére pedig egy figyelemközpontú, kicsit unatkozó, flegma lány; ő hozta magával a legjobb barátnőjét (akivel szintén látszólagos a legjobb barátnő viszony). A magányos középkorú nő pedig csak egy kis szeretetre vágyik, és arra, hogy elszórhassa halott édesanyja hamvait. A hotel manager személyisége is érdekes, próbál eleget tenni a vendégek kéréseinek, viszont a történet előrehaladtával az ő lába alól is kezd kicsúszni a talaj.

A sorozat remekül rávilágít arra, hogy a tehetősebb emberek nem feltétlenül boldogok csak azért, mert van pénzük, hiszen a pénz nem minden. A történet előrehaladtával a szereplők igazi személyisége mutatkozik meg: csalódott feleség, aki rájön, hogy talán hibát követett el azzal, hogy hozzáment a férjéhez. A férj, aki mindenáron meg akarja kapni azt a lakosztályt, amelyet kivettek. A családból a feleség semmit nem vesz észre férje válságából, valamint gyermekei érzelmi állapotát sem érzékeli. Lányuk mindenáron figyelmet szeretne kapni, ezért a legjobb barátnője fiúját is képes lenne magába bolondítani. A magányos nő pedig egy masszőrnőben találja meg a kedvességet és a törődést, viszont amikor egy férfi tűnik fel a láthatáron, a masszőrnőt lekoptatja.

Ezek után már számtalan forgatókönyv megfordulhat a néző fejében, hogy ki lesz végül az áldozat, akit a sorozat elején láttunk. Pozitív dolog még, hogy a karakterek a nyaralásuk végére hihetetlen nagy karakterfejlődésen mennek keresztül, melyből végül nem negatívan, hanem pozitívan kerülnek ki. Úgy is lehet tekinteni A Fehér Lótusz hotelra, mint egy tisztítóhely vagy egy "lélekfürdő", amely megtisztítja a bajban lévő lelkeket.

dráma | szatíra | vígjáték

A vendégek és alkalmazottak kalandjait követhetjük nyomon egy trópusi paradicsomban. több»

4