Megnéztem a sorozatot szép nyugodtan, napi két részre felbontva. Ha valamire kíváncsi voltam, kissé visszatekertem (tekertem?), és újra megnéztem, mivel is vette le a lábáról az embereket a sorozat. Ami 21 millió dollárból 900 millió dolláros profitot termelt. Eddig.
Ami egyből szúrta a szemem, az a színek harsánysága, erőteljes dominanciája és a színészek beszéde (már persze, ha eredeti nyelven nézzük). Aki még "Ázsia" vagy "Dél-Korea" szűz, annak a párbeszédek és gesztikulációk erősnek, és néha idegesítőnek hangozhatnak. Nekem már megszokott, és kifejezetten élvezem a hangugo és a csoszonmai nyelv európai nézőkre gyakorolt hatását.
Dong-hyuk Hwang évekig tervezte, finomította, csiszolgatta a sorozatot, és a minőség azért visszatükröződik a látottakon. Mondjuk nekem a jelmezek gagyik, és avíttnak, ócskának tűntek, egyedül a Frontember, Sang-Woo (Pak Heszu) maszkja, ami nagyon tetszett. A színes aranymaszkok bántóan csúnyák és idegesítőek, az őrök ruhája meg trottyosnak, mellészabottnak tűnt. Mintha a konfekció méreteket direkt elrontották volna. A játékosok melegítője is kissé megmosolyogtató hatást keltett, mintha egy össznépi tornaórán lennénk...
A gengszter, Jang (Heo Sung-tae) kígyó tetoválása néha elkopott az arcán, néha erősebben látszott, ami számomra elég zavaró volt, erre azért több időt és energiát is szentelhettek volna a készítők. A karakterek közötti bődületes dinamika nem megszokott az amerikai és európai filmgyártásban, erre azért rá kell hangolódnunk a sorozat nézése közben. A látványvilág nem rossz, még egyszer írnám, hogy a színvilág harsánysága már-már a kihalt italo korszak giallo filmjeire volt jellemező. De a CGI brutálisan amatőr és gagyi volta és használata miatt (is) a film nálam csak egy misztikus akciófilm, néhol gore beütésekkel. Megőrültem a fejbelövéseknél a digitális vércseppektől.
Talán a legzseniálisabb szerep az (európai szemmel is) szépséges Sang-Byeoknak (Csong Hojon) jutott, ő minden egyes percével, amit a képernyőn töltött, örömet okozott. A mimikái, mozdulatai, gesztusai profikat idéznek, pedig... "Csak" egy modell, de ezek után szerintem a szerepek nemigen fogják elkerülni. Legalábbis én személy szerint nagyon remélem.
Nekem a főhős, Gi-Hun (Lee Jung-jae) "Jézus a kereszten" szenvedései szó szerint néha bosszúságot okoztak. Mintha nem akart volna túlélni, győzni, csak szenvedni, mintha vezekelne... (Tudom, tudom, csak a szerepe szerint.) Vezekelni az anyjáért, a lányáért, családjáért, elvesztett munkájáért, egzisztenciájáért. Pedig itt elsődlegesen csak túl kellett élni. És ezért bármit, és szó szerint bármit meg kell tenni... Csupa nagybetűvel. Vissza a filmhez!
Amik tetszettek, azok a sűrű plánváltások, snittek, és a sok fahrt és kran használata a játékok közben. Ez nagy-nagy pozitívum, és persze nagyon tetszetős. De iszonyatosan hiányoztak a jump cutok, főleg, hogy már említettem, a digitális technika nem lett jól eltalálva, kivétel egy pár jelenet. Talán még pörgősebbek lettek volna az úgymond akciójelenetek, ha a félelemfaktor erősebben van jelen.
Nagyobb hibák nélkül csorgott a sorozat, de a nyolcas epizód VIP-jei katasztrofálisan rosszak lettek. Kik ők? Mintha egy meleg bárból estek volna be. Megérkeznek a játék végére? De minek? Bődületesen nagy összegekben fogadnak. De kivel? Felveszik a több kilós, undormány, csilli-villi aranyozott maszkokat, amikben sem inni, sem enni nem lehet (lásd pezsgőivás). Ki elől rejtegetik az arcukat? Plusz az állandó mozdulatlanságra ítéltetett, gyönyörű testű nők abszolút nem odavalók, teljesen nem a luxust, hanem az ötlettelenséget erősítik meg bennem folyamatosan.
Nincsenek kibontva a karakterek történetei, könyörgök, legalább egyet-kettőt, akik fontosak voltak, azoknak kellett volna. Olyan üresnek tűnt néha az egész, belekezdtek, de egy kis információmorzsa után valahogy nem volt kerek számomra. Jók a helyszínek, bár nekem a játékterek sivársága, egyhangúsága zavaró volt, nem nyerte el a tetszésemet. A játékok sem voltak akkora dobások, talán a híd, ami a legjobban sikerült. Egyszóval... Összegezve.
Nem volt rossz, megfelelőre sikerült az izgalomfaktor, jól felépített keretes szerkezet, kiváló flashbackek (bár nem kellően bőséges), ezek helyett kapunk felesleges dialógusokat, amik zavaróan unalmasnak és semmitmondónak tűntek. Az öreg pisis (a főgonosz), Oh Il-Nam (O-Jongszu) azért jól átvert minket, de a csavar valahogy mégsem jött. A miért? Béna és nevetséges indok... Itt már nagyon elfogyott a lendület. Szomorú és bosszantó. A leges legvége pedig sejteti a második évadot, ami számomra már nem lesz érdekes, így a megtekintésétől is (mostani állás szerint) el fogok tekinteni. Brutálisan indul, de aztán a kéziféket azért csak elkezdik behúzni. Csikorog, nyikorog, de nem áll meg szerencsére.
Mindenesetre egy érdekes (bár nem újszerű) koncepció, soha rosszabbat a hibái ellenére! Én jómagam Ázsia fan vagyok (filmekben), aki pozitívan értékeli a sorozatot nyilvánvaló hibái és gyermekbetegségei ellenére is. A film a túlélésről, érzelmekről, okokról és okozatokról, hibákról és megoldásokról szól, nem nélkülözve szinte semmilyen emberi tulajdonságot, brutális nyers képsorok közé rakva, és belevágva az arcunkba. Három csillag a filmnek, és egy a színészeknek és az operatőri munkák miatt, plusz a zene, amit Csong Dzseil "követett el", ami annyira rossz volt, hogy már tetszett...
Ja, és a 111-es játékos, az orvos, aki a plusz kajáért és előnyökért beleugrott a szervkereskedelembe; egy jó példa arra, hogy ezt is jobban kibonthatták volna. Talán kerekebb lett volna a sztori. A pakisztáni srác, Ali (Anupam Tripathi) viszont királyul tolta. Üde színfolt volt a filmben.
Na tehát. Kedvenc fotelem. Hársfatea. Házi isler és pozsonyi kifli. Így elviselhető (a folytatás már nem biztos). A félelmem csak az, ha ez tízesztendős munka és agyalás gyümölcse (hibákkal tarkítva), mi lesz egy pár hónap alatt? Bele sem szeretnék gondolni... Szerintem jól van ez így, a holtakat el kell temetni, és hagyni nyugodni.
