Robert Matheson 1954-es regénye (az I Am Legend) többször is megragadta a filmesek fantáziáját, ám a Will Smith főszereplésével készült 2007-es filmváltozattól eltérően a többi feldolgozás nem igazán jutott el a magyar közönséghez, legalábbis „hivatalos” formában nem. Ez különösen is sajnálható jelen alkotás esetében, amely bár korántsem tökéletes mű, mégis alapvetőnek tekinthető a „posztapokaliptikus-zombis” alzsánerben, talán az első olyan mű, amely efféle témával foglalkozik. Már csak azért is érdekes ez a film, mert – bizonyos eltérések ellenére – a regény leghívebb feldolgozásának tartják, s maga Matheson is részt vett a forgatókönyv megírásában. (Hogy aztán a többszörösen átírt végeredménnyel elégedetlen maradt, az már egy másik kérdés.)
A fekete-fehérben forgatott film – létezik ugyan egy utólag kiszínezett változat is, de szerintem az eredeti hatásosabb – látszólag sci-fi/horror, valójában azonban több ennél, hiszen egy (sőt több) ember tragédiáját követhetjük nyomon benne. A történet ügyesen szerkesztett, hiszen a felütésben a kihalt város képei és a hátborzongató, nyomasztó zene megadják a kellő alaphangulatot, majd rövidesen feltűnik a főszereplő, Robert Morgan (Vincent Price), azonban csak egy idő után derül ki a néző számára, hogy egy kihalt világban járunk. Csupán fokozatosan tálalják az alkotók az alapvető információkat, a néző apránként süllyed bele ebbe a kilátástalan, nyomasztó atmoszférába.
A film egyszerre nyújt egyéni és társadalmi drámát, a sci-fi körítés bizonyos értelemben véve akár szükségtelen is lenne. A cselekmény fő magvát Morgan kétségbeesett kísérleteinek bemutatása adja, hogy megpróbáljon túlélőket találni a teljesen kihaltnak tűnő nagyvárosban. Ha úgy tetszik, ő a civilizáció egyetlen fenntartója, aki néha már az őrület szélén tántorogva próbálja túlélni a nyomasztó, magányos nappalokat (amikor túlélők után kutat, közben vámpír-, illetve zombiszerű lényeket gyilkol halomra) és a még rettenetesebb éjszakákat (amikor ezek a lények a háza ajtaján dörömbölnek, és a megölésével fenyegetőznek).
A film közepén egy hosszú flashbackből megtudhatjuk az előzményeket: egy ismeretlen betegség megtizedelte Amerika lakóit, az emberek meghaltak, de akiket nem égettek el, azok élőhalottként visszatértek. (A történet egyik nagy butasága éppen az, hogy a "visszatérőkről" még az alkotók sem tudták eldönteni, hogy vámpírok vagy inkább zombik legyenek, és bizony ezek a kreatúrák inkább a vicc kategóriába tartoznak, ami nagyon lerontja a film színvonalát.) Maga Morgan is kénytelen ezt a tragédiát átélni, elveszti a feleségét és a kislányát is, s az is kiderül, hogy a házát rendszeresen ostromló lények között az egykori munkatársai/barátai is ott vannak.
Szívszorító emberi sorsok bontakoznak ki percek alatt, a családtagjaikat elvesztő, a borzalom elől menekülni nem tudó szerencsétlenek jajveszékelése tölti be a képernyőt, s rettenetes látvány a holttesteket hurcoló teherautók vagy éppen a hatalmas hullaégető gödrökből felcsapó lángok képe. Habár egy B kategóriás alkotásról van itt szó, itt rendkívül hatásos képeket sikerült összehozniuk az alkotóknak, s a néző szíve és gyomra egyszerre szorul össze, átélve ezt a borzalmat, ami elől a szereplőknek nincs menekvése.
A filmbeli jelenbe visszatérve kiderül, hogy a "visszatérőknek" is lehet reményük a gyógyulásra egy vérszérum segítségével, amihez azonban Morgan és az "élőhalottak" együttműködése lenne szükséges. Itt azonban felmerül a történet egyik alapvető kérdése, a bizalom problémája. Sem Morgan nem tud megbízni az "élőhalottakban", sem azok őbenne. Morgan veszélyes "teremtményeknek" tartja őket, azok pedig gyilkosnak őt. S végeredményben ennek a bizalmatlanságnak lesz az eredménye a film pesszimista végkicsengése is. Az amúgy sem hurráoptimista történet szó szerint a végletekig viszi azt a kérdést, hogy miért is érdemes élnie az embernek egy elpusztult világban, milyen célok mozgathatják még őt azon kívül, hogy amíg ő életben van, addig az emberiség (sőt a civilizáció) is létezik a Földön.
Jóllehet a filmet valamiféle sci-fi horrorként szokás aposztrofálni, sokkal inkább nevezném drámának. Nem volt könnyű dolguk az alkotóknak, hiszen egy nehezen filmre vihető regényt kellett celluloidra álmodniuk, ráadásul aránylag kis költségvetésből, s maga a történet is rejt némi veszélyt magában, hiszen a játékidő nagy részében csupán egyetlen embert látunk a színen, ami könnyen unalmassá tehet egy filmet. Sajnos sem a forgatókönyvírók, sem a rendezők nem voltak a legtehetségesebbek közül valók, így a végeredmény egy gyerekbetegségektől sem mentes produkció lett. Ennek ellenére a filmnek vannak ma is hatásos jelenetei, párbeszédei, a fényképezés helyenként zseniális (s szerintem kifejezetten jó ötlet volt fekete-fehérben leforgatni a filmet), aránylag jól egyben tudták tartani a történetet is.
Egyértelmű, hogy a show-t Vincent Price lopja el, aki – annak ellenére, hogy itt is megismétli a tőle megszokott manírokat – élete egyik legjobb alakítását nyújtja. Ha nem is tökéletes ez az alkotás, azt mindenesetre megérdemli, hogy kicsit ismertebbé váljon.
74 Az utolsó ember a Földön (1964)
Dr. Morgan éli túl egyedül egy halálos járvány pusztítását, melyet követően további túlélők keresésére indul, ehhez azonban át kell hámoznia magát a vámpírokon is. több»
Szereplők: Vincent Price, Giacomo Rossi-Stuart, Umberto Raho, Franca Bettoia, Emma Danieli
