Denis Villeneuve - Frank Herbert zsenijéhez méltó!

2021.11.16 23:58 Főnix007 Olvasottság: 891x

12

Kissé szégyenkezve vallom be, de eddig nem hozott erősen lázba Frank Herbert, és ugyanígy voltam sok évvel ezelőtt Terry Pratchett-tel is. Azokban az időkben látott napvilágot a Harry Potter, melynek írott és mozis megjelenése is kasszasiker lett, a csapból pedig J.K. Rowling folyt túlnyomó részben. Egy ilyen időszakban akadtam rá Terry Pratchett Korongvilág-műveire, és egyhamar beleszerettem azokba, ám ugyanez történt most a Dűne esetében is!

Nem tagadom, én pár napja láttam először ezt a zseniális Frank Herbert-alkotást, és bár ódzkodtam tőle a nagy felhajtás miatt, nekem annyira bejött, hogy máris szurkolok erősen, hogy elkészüljön a folytatás! Erre szerencsére nagy esély van, mert a Warner vezére, Ann Sarnoff nem hogy cáfolta volna, de sokat sejtetően rámutatott: „Ha látta valaki a filmet, abból, ahogyan véget ért, mindenki sejti a választ”! Jó, nem pontosan szó szerint idéztem, de ez a lényege, és ez nagyszerű hír! Egyébiránt az eredeti Dűne itt közel nem ér véget, és így meg is követeli, hogy folytatódjon!

Rengeteg nagyszerű kritikát olvastam el, mielőtt belemerültem Frank Herbert zseniális művébe, de a kritikák nagyon megosztóak voltak. Rengetegen hiányoltak belőle dolgokat, többek közt bizonyos szereplők bemutatását, és a kapcsolatuk előzményeit, de volt sok olyan is, aki „rettenetesen vontatottnak” ítélte. Mielőtt még a sok hasonló jellegű megjegyzést érdemlegesnek találnám, azonnal jegyezzük már meg, csak úgy halkan, a Dűne eredetileg több mint 500 oldalas, és nem hogy a filmet, de a könyv kiadását is kockázatosnak találták 1963 decemberéig. Először nem is jelent meg egyben, majd csak miután a Chilton kiadó megvette a jogokat, és 1968-ra már a Nebula- és Hugo-díjakat is besöpörte a mű! Mindezt kénytelen voltam előzményben megírni, mielőtt rátérnénk a film megszületésére! Lehet azon fanyalogni, hogy mennyire vontatott a cselekmény szála, de akkor csak egy picit gondoljunk már bele a Gyűrűk Ura-trilógia addig sosem látott hosszúságú - vágott film idejére, mindhárom esetben. Véleményem szerint abból sem hagynék ki egyetlen percet sem, mert úgy jó, ahogy van, és a Dűne ugyan így jó, ahogy van! Minden erőmmel Denis Villeneuve védelmére kelek, mert megcsinálta a „lehetetlent”! Igen nagy nevek bicskája tört már bele a mű írott adaptációját filmre vinni, így aztán ez a mostanra elkészült film még értékesebb a szememben!

A fim konkrét cselekményeiről nem akarok beszélni, azt látni kell! Szót ejtenék viszont a látványvilágról, a színészek munkájáról, és minden más, a filmet zseniálissá tévő ember munkájáról!

Először is, itt van Denis Villeneuve, akit már jó ideje figyelek és kedvelek! Számomra zseniális és emlékezetes a Felperzselt föld óta, az Érkezésen át egész a Dűnéig. Elsősorban Villeneuve érdeme, hogy végre rászántam magam a filmre. Érdemes tudni, hogy nem csak rendezte a filmet, de annak producere és forgatókönyvírója is volt egyben! Aztán itt vannak a nagyszerű színészek, akik ugyan nem feltétlen blockbustersztárok, de számomra nagyon is fenségesek! Először is, itt van ez a fiatal őstehetség - Timothée Chalamet, akinek máris olyan karizmája van, ami süt. Oscar Isaac, akit leginkább a Star Wars remake-ekből ismerünk, és nagyon megérdemelt már egy ilyen jó szerepet. (Adná az ég, hogy valahogy „visszahozzák” a folytatásra). Rebecca Ferguson a svéd szépség, őt a Mission: Impossible több részében is láthattunk, kiválóan hozza az érzéki finomságú, érzelmes feleséget és anyát. Nagyon szerethető volt Jason Momoa is, aki szerintem hamarosan megérik még nagyobb szerepekre, ahogyan a cuki arcú Zendaya teljesen illik a homokvilág különleges lakói közé. Elnézést, hogy nem sorolok fel mindenkit, ez nem érdemtelenség miatt van, hanem betűtakarékosság miatt, hisz van mondanivaló bőven! Képtelenség nem szót ejteni korunk egyik meghatározó „filmes” zeneszerzőjéről - Hans Zimmerről, akinek csodálatos zenéjét a Gladiátor óta imádom. Számomra ő az a zeneszerző, aki Ennio Moricone méltó utódja. Természetesen sem Vangelis, sem John Williams vagy James Horner neve nem kisebbedik a szememben. (Ismét a teljesség igénye nélküli a lista)

Ami a kihagyhatatlan CGI-t illeti, azt kell mondjam, hogy rendben volt, de helyenként azért el tudtam volna képzelni sokkal finomabban kidolgozott részleteket is. Természetesen nagyon élvezetes és lenyűgöző volt ez így is, de mivel pont hogy ismerem Willeneuve profizmusát, hiányzott pár olyan részlet, amit már az Arrival-ban és a Szárnyas fejvadászban megtapasztalhattam. Ezeket a részletgazdagságokat az űrhajók esetében hiányoltam leginkább. Tetszett nagyon a repülés újragondolása a szitakötőként működő járművek esetében, de pici részletgazdagság ott is jólesett volna még. Ahogyan a gigantikus férgeket megjelenítették, ott is maradt pici hiányérzet, de kellően rémisztő csúfságok voltak. Itt egy picit elém villant az 1990-es Ahová lépek szörny terem adaptálása, de nem a Dűne a plágium, hanem minden bizonnyal a forgatókönyv írói – S. S. Wilson és Brent Maddock lopták el az ötletet a Dűne első verzióiból, ha már azt senki nem tudta eddig filmre vinni úgy, mint most 2021-ben. Ez utóbbi sci-fi vígjáték és horror, de annak valóban vicc – főleg mai szemmel nézve! Viszont minden más elemét tekintve, „szörnyű” és kísérteties a hasonlóság, a brutális húsevő giliszták tulajdonságait és az azok megjelenését előidéző fizikai okok között.

A kamerás munkát vegyesen értékelem, de elmarasztani nem lehet. A filmhez eleve nem volt szabad több fényt alkalmazni bizonyos jeleneteknél, és az eredeti történet hangulata is erősen megkötötte az operatőrök kezeit. Így aztán az egész filmben végig virtuális homokfátyol árnyal mindent, még jobban érzékeltetve a Dűne egyedi atmoszféráját és kisugárzását.

A történetről és az eseményvonalról, különösebb spoilerezés nélkül: nem az első olyan történetet látjuk, ahol valakik megszállva tartanak valakiket, mert a földjükön és/vagy a bolygójukon valami olyasmi van, ami a megszállóknak nélkülözhetetlen. Ebben a tekintetben nekem sokszor eszembe jutott a gyönyörű és lenyűgöző AVATAR, és a Pocahontas is, de számtalan film és könyv kísérteties hasonlóságot mutat. Ennek pedig nem más az oka, mint az „emberi természet”. Ha ez emberi természet egyáltalán?! Ebbe most nem szeretnék mélyebbre ásni, az Örökkévalók kapcsán már megtettem. Továbbá nekem a Trónok harca is csúnyán átjön itt-ott, de ez is általános sajnos. A jó arcok nem húzzák sokáig, ha mégis – az tényleg csoda, akárcsak a mi kis „való(tlan) világunkban”! Remélem, hogy aki még nem láthatta a filmet, az hamarosan meg tudja nézni, és észreveszi benne az értéket! Akik láttuk, mielőbb szeretnénk látni a folytatást, de majd a Covid újabb variánsa megmondja, mit és mikor lehet! Köszönöm megtisztelő figyelmeteket!