Disztópia a 80-as évekből

2021.12.16 11:29 rainman Olvasottság: 134x

1

Egy disztópikus világban Detroit a bűntől, korrupciótól mélyen átitatott város, ahol bűnözők uralják az utcákat, ahol naponta halnak meg rendőrök, az egész rendőri szervezet képtelen rendet tartani. A hasztalan küzdelembe belefásult rendőrök ráadásul sztrájkra készülnek. A hatalmas pénzzel és hatalommal rendelkező magáncég, az OCP veszi át a rendőrség feletti irányítást. A cég egy teljesen új programon dolgozik, a „tökéletes” rendőr kifejlesztésén, aki napi 24 órában szolgálatban áll, aki nem eszik, nem alszik, aki villámgyorsan tüzel, amikor kell. A cél, hogy megtisztítsák Detroitot a bűntől. Valójában azonban a cél kizárólag a profit. Mikor az első prototípusuk, az ED209 rendőrrobot bemutatásánál hiba lép fel, az új típus egy emberszerű kiborg, azonban hogy elkészülhessen, szükségük van hozzá egy alanyra…

Lewis járőr új társat kap Alex Murphy személyében, akit a városba vezényeltek enyhítendő a rendőrségre nehezedő nyomást. Első bevetésükön belebotlanak a környék legveszedelmesebb bűnözőibe, és az akció tragédiával végződik, Murphyt kivégzi a banda. Megvan az alany.

Paul Verhoeven mesterműve, kétség sem férhet hozzá! A 80-as évek klasszikus cyberpunk/akció/sci-fije ellentéte a reagani korszak tipikus akciófilmjeinek, amelyekben az egyszemélyes maszkulin hősök, Rambók mentik meg a világot, elsősorban Amerikát. A Robotzsaru nem ilyen film. Szikár, nyers, tobzódik az erőszakban, ami - mai szemmel nézve - lehet, hogy már nem haladja meg az ingerküszöböt, de a bemutatója idején még erőteljesnek hatott, és most nézve is elég véres és hatásos darab. Köszönhetően a jól összerakott akciójeleneteknek, illetve hogy mindezeknek súlya van, hiszen hiába kiborg a Robotzsaru, de a múltjából rátörő emlékképeknek köszönhetően valójában egy érző emberi lény! Nem hős, mint a kor filmjeiben Rambo, vagy John Matrix, hogy a két ikonikus korabeli színész, Stallone-Schwarzenegger jellegzetes eljátszott karakterét megemlítsem, hanem antihős. Antihős, hiszen mind emberként, mind pedig kiborgként is ugyanaz a sors várna rá: kivégzés és halál. De mivel nem dráma a film, és mégiscsak abban a korszakban készült, amikor Amerika a nárcisztikus önimádat korszakában létezett épp, a vége nem lehet más, mint happy end. Kissé ellentmondásba kerül így a film önmagával a végére, de ha nincs happy end, hogyan lehetett volna folytatni a filmet? Véleményem szerint jobb lett volna máshogy lezárni, jobban illeszkedett volna a hangulatához egy olyan lezárás, amiben Murphy meghal. Főleg, ha azt nézzük, mennyire gyatrák és feleslegesek lettek a folytatások.

Összességében egy nagyszerű film, korosnak csak a mai szemmel ósdinak ható trükkfelvételei miatt mondanám, de a remek akciójelenetei, kapitalizmuskritikája és Basil Poledouris fantasztikus zenei aláfestése miatt méltán vált filmklasszikussá!