2022.02.07 10:21 Lazók György Olvasottság: <100x
1

A tettek mögötti mozgatórugók

John Madden rendező az Oscar-szobrokkal körbedíszített Szerelmes Shakespeare után nehezen találta a helyét. Se a Corelli kapitány mandolinja, se a Bizonyítás nem váltotta be a hozzá fűzött díjreményeket, a Hajszát pedig a stúdió nemes egyszerűséggel elásta. Már úgy tűnt, hogy le lehet írni őt, amikor ezzel a meglepően korrektül sikeredett kémfilmmel lepett meg. A történet középpontjában három izraeli ügynök áll, akiknek egy bujkáló náci háborús bűnöst kell elfogniuk.

A film két idősíkon játszódik: látjuk, hogyan hajtották végre fiatalon az akciót a '60-as években, majd pedig három évtizeddel később azt, hogy idősen miképp kerül felszínre a titok, melyet annak idején közösen elfedtek. A történet mentes a nagy csavaroktól, de a részletek és a tettek mögötti mozgatórugók szépen, hatásos ütemben állnak össze. Kiderül, hogy a feladat közel se ment simán, és hogy az érzelmi játszmák, valamint a rájuk nehezedő nyomás okán miként siklott félre.

A tettek mögötti mozgatórugók

A színészek fiatal és idős másai nem igazán hasonlítanak egymásra, ezt leszámítva a gárda nagyja erős. Főképp a Helen Mirren-Jessica Chastain pár viszi a filmet, de még náluk is jobb Jesper Christensen a Mengele ihlette, még kedvesen is hátborzongató orvos szerepében. Az alapvetően ügyesen megszerkesztett történet végig jól követhető tud maradni, mégis a Kelet-Berlinben játszódó fiatalkori részek azok, amik inkább lekötik a figyelmet.

Míg ott a feszültség és a kibontakozó szerelmi háromszög dominál, addig a jelenükben annak a drámája, hogyan zabálta fel életüket a múltban elkövetett hazugság. A film vége felé a hihetőség mutatója is kilengedezik. Az alkotók érezhetően a szórakoztatást, nem pedig a maximális realizmust tekintették a fő szempontnak, ami meghatározza az érzelmileg okés, de amúgy valószínűtlennek ható befejezést.

dráma | thriller

Ez az izgalmas thriller három fiatal Moszad ügynökről szól, akik 1965-ben egy titkos küldetés során elfognak és megölnek egy hírhedt náci háborús bűnöst. Most, harminc évvel... több»

1