Umberto Lenzi ezt nagyon benézte.
Hiába no, minden embernek vannak kisiklásai, na de ekkora?
Jobb mozikat is csinált már, mint például az Un posto ideale per uccidere (Tökéletes hely a gyilkosságra), Paranoia, Erőszakos Nápoly, Roma a mano armata (A felfegyverzett Róma).
Valahogy itt semmi nem működik rendesen. A cselekmény is annyira lapos és klisés, hogy egyszerűen nem élvezhető. Riz Ortolani is nagyon mellényúlt a zenei alapokkal, bosszantóan rosszul sikerültek, egyáltalán nem illenek a film attitűdjéhez, formátumához. Angelo Lotti is rosszul kezeli a felvevőgépet, amatőr és kissé hiteltelen az egész. A giallóra jellemző gyönyörű színek, és kameramozgások itt távolról sem ülnek. A színészek sem játszanak emlékezeteset, pedig a három női főszereplő Uschi Glas, Marina Malfatti és főleg Marisa Mell (a nagy olasz szexszimbólum) tényleg varázslatosan szépek. Van sorozatgyilkos, vannak áldozatok és van vér, na meg erotika.
De valahogy mégis.
Ritmustalan az egész.
Oké, tekintsünk el ettől, és nézzük a pozitívumokat. Persze, ha lenne.
A gyilkos kissé béna, az indítéka nevetséges. A gyilkosságok nem elég véresek, és félelmetesek. A félelem-faktor szinte végig nullán áll. Az extreme close up itt nem működik, a fene sem tudja miért. A karakterek sem igazán eltaláltak, talán a gyilkos, Renato Romano, aki valamennyire hitelesen el tudja játszani a szerepét.
Nem kifejezetten ajánlom a mozit, csak elvakult "giallo fanatici" személyeknek.
Sette orchidee macchiate di rosso, avagy Hét vérfoltos orchidea.
Sajnos a film nálam két csillag, és még Marisa Mell sem tudja megmenteni. Umberto Lenzi, nem hiszem, hogy büszke lenne erre a filmjére. Egy rosszul sikerült olasz giallo, de legalább tudjuk a mércét, és ennél lejjebb nem adjuk.
Lamberto Palmieri bizonyosan rosszul aludt egy pár éjszakát, hogy mire kalapolt össze annyi lírát.
Sebaj.
Nem az övé volt.
Én most ágyból néztem a filmet, így néha lecsuktam a szemem, és álmomban sok-sok mignont eszem (csak puncsosat ).
De ez csak álom, és marad a saláta.
Jó is az!
